/ /

Bálint arthur cikkek

Az Erdélyi Magyar Filmszövetség 2013-as közgyűlése

2013. február 18. · írta

A két éve alapított szervezet célja érdekképviseletet biztosítani az erdélyi magyar filmkészítőknek, elősegíteni munkájuk minden fázisát, kezdve az anyagi keretek előteremtésével, a forgatáson keresztül a forgalmazás és bemutatásig. Az éves közgyűlést sajtótájékoztató követte, amelyben beszámoltak eddigi eredményeikről, vázolták a további terveiket, valamint díjat nyújtottak át három tiszteletbeli tagjuknak, Buglya Sándor filmrendezőnek, valamint Durst György és Muhi András producereknek.

// beszámoló  // erdélyi műhely

Bemutatták Lakatos Róbert és Bálint Arthur kisjátékfilmjét

2013. február 8. · írta

Valami egészen szokatlan dolog történt 2013. február 7-én este fél 10 körül a kolozsvári Bulgakov kávéház füstben fuldokló csukott teraszán: megszületett az erdélyi magyar közönségfilm. Harmincegy perc alatt, mindjobban erőre kapva, az öt tévéképernyőt önfeledten bámuló közönség szeme láttára lábra állt, kissé megrázta magát és lőn. Kérném itt bejátszani Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra nevű szimfonikus költeményét.

// beszámoló  // erdélyi műhely

Beszámoló az Erdélyi Magyar Filmszövetség tagtoborzó gyűléséről

2011. november 22. · írta

November 20-án tagtoborzó gyűlést tartott az Erdélyi Magyar Filmszövetség a kolozsvári Sapientia egyetem épületében. Ez volt a második alkalom, hogy az idén megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség (EMFSZ) bemutatkozott a nyilvánosság előtt, a gyűlés célja pedig a tagtoborzás mellett az volt, hogy megismertesse a jelenlevő (fiatal) filmesekkel az érdekszövetség létrejöttének okait, eddigi eredményeit és hosszú távú céljait.

// beszámoló  // erdélyi műhely

Szakmai kerekasztal a 11. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapokon, 2011. október 7.

2011. október 10. · írta

A tegnap véget ért Filmtettfeszt idén először szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett. A pénteken délután 3 órától a Sapientia Egyetem Óváry-termében tartott esemény témája: Az erdélyi (magyar) filmgyártás jelene, jövője, lehetőségei. A meghívottak között szerepelt dr. Néder Sarolta, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatási vezérigazgató-helyettese, Zágoni Balázs, a Román Országos Filmközpont (CNC) igazgatói tanácsának tagja, és a frissen megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség igazgatótanácsi tagjai, Felméri Cecília, Lakatos Róbert, valamint Bálint Arthur.

// beszámoló  // erdélyi műhely, konferencia, fesztivál

Beszélgetés Bálint Arthur operatőrrel

2009. augusztus 5. · írta

A 8. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor operatőrcsoportját veterán táborlakó, Bálint Arthur vezette, aki filmes körökben tehetséges operatőrként és érzékeny rendezőként szerzett magának hírnevet. Idén minden forgatáson jelen volt, nyugodt, pontos tanácsaival, olykor csattanó humorával segítette négytagú operatőrcsapatát, de a rögtönzött stábok többi tagja is sokat tanulhatott tőle.

// interjú  // erdélyi műhely

8. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor, Csíkszépvíz, 2009.

2009. augusztus 5. · írta

Az első napokban még nemigen lehetett látni, hogy később milyen nagy lesz a sürgés-forgás és mennyire kevés lesz az idő. Talán sokaknak megfordult a fejében, hogy milyen jó lesz majd naphosszat sütkérezni a panzióval szemben elterülő medence partján, de erre gyakorlatilag nem volt lehetőség, mint az később az kiderült.

// beszámoló  // forgatási beszámoló, erdélyi műhely