/ /

Bond-hét cikkek

Árnyékvilág. A James Bond-filmek főcímei

2015. november 3. · írta

1962-es debütálásuk óta a Bond-filmek álladó eleme a látványos animált főcím, mely nem csak felsorolja a fontosabb stábtagokat, hanem egyfajta videoklip kíséretet ad a főcímdalokhoz. A legnagyobb Bond-slágerekről már itt írtunk, nézzük meg hogy mi mindent érdemes tudni a vizuális kíséretükről…

// körkép  

A Bond-dalok nyomában

2012. október 31. · írta

A Bond-koktél elengedhetetlen részét képezik azok a népszerű betétdalok, amelyek minden egyes új film megjelenésével együtt felkapaszkodnak a slágerlistákra. Néhány dal azonban messzebb jut, mint a többi, alkalomadtán még a filmnél is nagyobb sikereket ér el. Nézzük végig kronologikus sorrendbe szervezett toplistánkat, melyik dal hogyan született, mely dalok tűntek el a történelem süllyesztőjében és honnan erednek azok a slágerek, amelyekre ma is emlékszünk.

// kritika  // film és zene

A hős, a lányok és a nők – James Bond és a szebbik nem

2012. október 30. · írta

James Bond, aki 1962-ben debütált mozialakként és idén betöltötte az ötvenet, egy munkamániás kém, aki halovány személyes indíttatásait (koktél, női szépség) is kizárólag munkavégzés közben engedheti érvényesülni. Ha lazít, parancsra és kényszerből lazít, ha vicces, az épp aktuális akció gördülékenységén dolgozik. Köti őt a munkahelyi hierarchia és a titoktartás, amely vonatkozások a főnökében, a betűjelölte M-ben testesülnek meg a képernyőn, de amelyeket Bond oly tökéletesen internalizált, hogy nélkülük szétesne, akár egy lépcsőn lerúgott cserépedény.

// tanulmány  // filmtörténet, erotika

A Bond-filmek adaptáció-hullámai

2012. október 26. · írta

Ian Fleming 1953-ban írta meg a Casino Royale című első James Bond-regényt, melyet azután minden évben egy újabb kötet követett. A regénysorozat nagyjából egy évtized alatt futott be világméretű karriert, Fleming végül összesen tizenkét regényt és két elbeszéléskötetet jelentett meg a 007-es ügynök főszereplésével (ebből kettő posztumusz jelent meg). A Bond-filmek elvileg a Fleming-regények adaptációnak tekinthetőek, azonban az eredeti műhöz való ragaszkodás erősen változó: egyes filmek már-már túlzottan ragaszkodnak a regényekhez, míg mások a címen kívül semmit sem tartanak meg az eredeti sztoriból.

// tanulmány  // filmtörténet, film és irodalom

„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 2.

2012. október 25. · írta

A 007-es szülőapja egy Ian Lancaster Fleming nevű úriember. Hősének nevét egy amerikai ornitológustól vette kölcsön, akivel Jamaicán találkozott. Fleming szerint „épp erre a rövid, minden romantikát nélkülöző, angolszász és mégis rendkívül férfias névre volt szükségem; így született meg a második James Bond.”

// tanulmány  // filmtörténet, film és irodalom

„A nevem Bond. James Bond.” – Ötvenéves a 007-es ügynök 1.

2012. október 24. · írta

Kezdjük az elején. Miről is van szó? A statisztikákat fellapozva kiderül, hogy a az idén 50 éves James Bond-sorozat a világ második, leghosszabb ideig folyamatosan futó filmes szériája. A szaknyelv a „franchise” kifejezést használja, a „széria”, „sorozat” szavak ugyanis nem fedik a „szakvalóságot”. Magyarul egy ideje a „joglás” vagy „névjoglás” szóval kísérleteznek az illetékes berkekben, de hát hogy néz ki egy szövegben, hogy: filmes névjoglás – a kutya sem értené.

// tanulmány  // filmtörténet

007: A James Bond-filmek – A sorozat összes darabja

2012. október 23.

A 2012-ben 50 éves James Bond-sorozat a világ második, leghosszabb ideig folyamatosan futó filmes szériája. 1962 óta 23 Bond-mozifilmet forgattak (ezt a teljesítményt csak egy emberfeletti figura, Godzilla tudta felülmúlni: 1954 óta 29 Godzilla-filmet forgattak a világon, és a 60. évfordulóra jön a 30). Alább az összes Bond-film története röviden, linkekkel.

// lista