/ /

Bűnöző cikkek

Jason Reitman: Labor Day / Nyárutó

2014. február 14. · írta

A Juno és az Egek ura rendezője bekopogott a kertvárosi melodrámák ajtaján, és a verandán hagyta a rá jellemző, szerethetően gúnyos hangnemet. Bent egy hazai pályán szomorkodó Kate Winsletet, egy macsószerepből kitörni készülő Josh Brolint, és egy különösebb színészi eszköztár nélkül is jól játszó gyerekszínészt talált. Meg némi barackos pitét.

// kritika  // filmdráma, függetlenfilm

Paolo és Vittorio Taviani: Cesare deve morire / Cézárnak meg kell halnia

2013. szeptember 4. · írta

A hatvanas évek filmes nagymesterei közül már kevesen vannak közöttünk. Akik még alkotnak, sokszor csak őszikéknek beillő ujjgyakorlattal jelzik: alkotni annyi, mint élni. Az ötven éve együtt dolgozó, nyolcvanon túl még mindig aktív Paolo és Vittorio Taviani testvérpárost is ide sorolhatnánk legutóbbi, meglehetősen giccses munkáik alapján (Pacsirtavár, 2007; Feltámadás, 2001). Legújabb mozijuk, a Caesarnak meg kell halnia a modernista filmek „közhelyeit” fogja egy marokra, de fel is akarja öltözteti azokat egy új köntösbe.

// kritika  // filmdráma

Pierre Coffin, Chris Renaud: Despicable Me 2 / Gru 2

2013. július 11. · írta

Mi történik, ha a Szörny Rt.-be oltjuk a Mission Impossible-t és a James Bond-hagyományt, adunk hozzá egy dézsányi elcsépelt geget, majd az egyveleget (lehetőleg 3D-s) animáció formájában tálaljuk? Megkapjuk nagyjából a Grut. Ha hozzáadunk még fél marék Szörnyecskéket, egy kanál Hihetetlen családot, egy-egy poénnyi Alient és Mátrixot, akkor az eredmény épp a most a mozikban vetített Gru 2 lesz. Jót tesz neki a plusz fűszerezés: a második rész jobb mint az első, még akkor is, ha a zsenialitást közhelyessége miatt ez sem képes megközelíteni.

// kritika  // animáció

Fisher Stevens: Stand up Guys / Született gengszterek

2013. március 14. · írta

Amúgy sem jó öregedő színésznek lenni egy olyan gyorsan változó közegben, mint amilyen Hollywood, a Ryan Gosling-érában pedig különösen nehéz lehet visszakapaszkodni az első ligába – még akkor is, ha épp Al Pacinónak hívnak. Ráadásul mintha egyre kevesebb film próbálkozna a családi vígjátékok és romkomok dzsungelébe tévedt legendák rehabilitálásával. Fisher Stevens második nagyjátékfilmje valami hasonlóra tesz kísérletet, de a Született gengszterek sajnos pont olyan semmitmondó, mint amilyen a magyar címe.

// kritika  // bűnügyi film, vígjáték

Taylor Hackford: Parker

2013. március 6. · írta

A Parker története a Flashlight című Westlake-ponyva alapján szerveződik, s az alkotók meglepően kevés változtatással képesek tálalni az abból levezetett fabulát. Parker egy nevetségesen profi „becsületes tolvaj”, akit egy sikeres rablás után inkább megölnek éppen aktuális társai. Persze nem hal meg, inkább sebtiben bosszút esküszik. Hackford és McLaughlin ezt a sokszor látott sablon-bosszút fejti ki két teljes órában, leginkább csak lenyűgözően inkonzisztens, álmatag, és lusta módon.

// kritika  // akciófilm

David Michôd: Animal Kingdom – A rettegés birodalma

2011. december 7. · írta

Tarantino szerint ez a film 2010 harmadik legjobb filmje, de én meg merném kockáztatni, hogy az első – legalábbis ami a történetet illeti. David Michôd olyan forgatókönyvet vitt a vászonra, amelynek eredményeként a néző egy percig sem tud nyugton ülni. A film minden egyes perce maximális feszültséggel bír, és a végkimenetel állandóan átíródik. Ezt nevezem meglepetések filmjének!

// kritika  // bűnügyi film, filmdráma

Florin Şerban: Eu când vreau să fluier, fluier / Ha fütyülni akarok, fütyülök / Fütyülök az egészre

2010. április 7. · írta

Egy tizenéves fiú konfliktusba kerül az anyjával és beleszeret egy lányba. Ha mindez nem egy börtönben játszódna és nem a Berlinálé Ezüst Medve-díjas Eu când vreau să fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök, a magyarországi forgalmazásban Fütyülök az egészre) volna, talán nem is érdemelne olyan sok figyelmet. Florin Şerban azonban debütfilmjével a romániai filmgyártás új sztárjává lett, és magával hozott két új tehetséges pályakezdő színészt is.

// kritika  // román

Jacques Audiard: Un prophète / A próféta

2009. november 12. · írta

A próféta kiváló film, de cannes-i nagydíj egy ottani ízlésnek való megfelelésről árulkodik: szilárd realizmus, az élet folyásához hasonlatos lassú tempó, brutális naturalisztikusság, és a mai kor peremhelyzetű embereinek nyers nyomorúságosságát megmutató téma. Hajlunk arra, hogy azt állítsuk: e film erényei nem akkorák és nem olyan számosak, mint ahogy azt a filmes sajtóélet visszhangozta – nem tekinthetjük az idei év Gomorrájának.

// kritika  // filmdráma