Szó se róla, a Jég és föld között (Vertical Limit) elsőrangú vidámparki attrakció, erős gyomrú kalandvágyóknak ajánlott hullámvasút-utazás.
A kezdő képsorok – melyek Tom Cruise belépőjére emlékeztetnek John Woo Mission Impossible-jéből – hegymászás, azaz családi rituálé közben látjuk a három tagú Garrett-famíliát: az apát (Stuart Wilson: A halál és a lányka) és a két ifjabb Garrett-et: Peter-t (Chris O'Donnell: Cuki hagyatéka) és Annie-t (Robin Tunney: Ítéletnap). Dalolgatva kapaszkodnak felfelé a függőleges hegyoldalban, hajszálrepedésekbe kapaszkodva himbálódznak a tátongó mélység fölött, s miközben a néző már verejtékezik és szédül, a vihar előtti csend pedig egyre vészjóslóbbá válik, ezeknek ott fenn van képük még finoman élcelődni. A baj közeleg – hisz, ki indítana akciófilmet békés piknikkel – a feszültség nőttön-nő, s mikor bekövetkezik a tragédia, szinte fellélegzünk.
A magasból amatőr hegymászók zuhannak alá, az élcelődés abbamarad, ami az adott helyzetben – Garrették élete alig egy hajszálon illetve egy biztosítókötél teherbírásán múlik – nagyon is érthető. Petert és Annie-t elbírná a kötél, ám apjukat már nem. Gyors esélylatolgatást követően és az idősebb Garrett parancsára Peter, hogy saját és húga életét mentse, halálba küldi az apjukat. (Renny Harlin Függő játszmájának nyitányát látjuk újra jobb kivitelben.)
E néhány perces prológ a film legsikerültebb része, a zsigeri szórakoztatás magasiskolája, amire a továbbiakban lehetetlen rálicitálni. Ennek fényében jogosnak tűnik a kérdés: ha túl vagyunk a csúcsponton, vajon mi marad a hátralévő közel másfél órára? Többé-kevésbé ugyanez, Martin Campbell (Zorró álarca, Aranyszem) ritmusérzékének köszönhetően azonban megfelelő időközökben és megfelelő adagokban kimérve.
Az életbenmaradt utódok lelki motivációit (a fiúnak az önvád, a lánynak a bizonyítási kényszer jutott) kijelölő katasztrófa után hosszú idő telik el az újabb hegyi akcióig. Két effekt között filmünk a szereplőivel foglalkozik. Peter felhagyott a hegymászással és a National Geographic remeteéletet élő fotósa lett, Annie ellenben minden energiáját a hegymászásnak szentelte, eredményeit divatos magazinok címlapfotói igazolják. A két Garrett hosszú ideig se egymással, se múltjukkal nem mert szembenézni. A sors kiszámíthatatlansága és a forgatókönyv kiszámíthatósága kell ahhoz, hogy a fiatalok újra találkozzanak.
A Himalája lábánál elterülő táborban már nagy a készülődés, mire Peter befut. Annie vezetésével expedíció készül a csúcsra. A túra finanszírózója és egyik résztvevője Elliot Waughn, a vasakaratú üzletember, aki remek reklámlehetőséget lát a sikeres csúcsraérésben. A továbbiak címszavakban: váratlan vihar – Waughn és Annie életveszélyben – Peter mentőcsapattal és nagy adaggal robbanószerrel a nyomukban – Waughn-ból előbújik az ördög – Peter lohol, társai hullanak – a bomba robban, az ég leszakad, a föld megindul (értsd lavina) – versenyfutás az idővel – a győztesek kihirdetése, a vesztesek elhantolása – lelki feloldozás – Vertical Limit 2 jövőre a mozikban…
Bizony, bizony, popcorn-mozi az istenadta, még szerencse, hogy a jobbak közül való. Campbell filmje technikailag (vágás-fényképezés-látvány) kifogástalan, pironkodni csak akkor pironkodunk, amikor emberek is feltűnnek a havason: az óvódásképű O'Donnell akcióhősnek alkalmatlan, a szereposztás „a jó, a rossz és a csúf” sablonjára épít, a sportszerűség és az üzleti szellem szembeállítása pedig kiérdemli a közhelyek közhelye címet.
Sopánkodni mégsincs miért, a fentebb felsoroltak az adott műfaj mindennapos velejárói. Campbell popcornjáról elmondható, hogy sós is, és ízes is, továbbá vajas és ropogós. Gyakori fogyasztásra mégsem ajánljuk.
