/ /

Cigányok cikkek

M. Kiss Csaba, Rohonyi Gábor: Brazilok

2017. április 5. · írta

A Brazilok kusturicás hangvételű, optimista tanmese az előítéletek meghaladásáról és a cigány-magyar együttélés mindennapi kihívásairól. Humorba csomagolja a falusi kilátástalanságot és a társadalmi csapdahelyzeteket, de szerencsére nem veszi el teljesen a felvillantott problémák élét. Így annak ellenére is szerethető marad, hogy helyenként egyenetlen a történetvezetés és a színészi játék.

// kritika  // magyar, sportfilm

Dušan Milić: Gucha! / Guca!

2008. június 24. · írta

Egy Balkánról érkező filmre általában akkor vagyunk kíváncsiak, ha az maradéktalanul eleget tesz a jól belénk nevelt sztereotípiáknak. Ha nincs háború, akkor is érdekes ez a túlmisztifikált rezervátum. Kéznél vannak a romák, a szinte már elmaradhatatlan fúvószenével és vadromantikával együtt. Félő azonban, hogy a lassan kötelező kurzussá váló egyveleg erejét veszti. A klisék ellenére mégis jó film a Gucha!

// kritika  // zene, vígjáték

Pejó Róbert: Dallas Pashamende

2005. május 15. · írta

Nagy hagyománya van a balkáni életmódot és annak diszkrét bájait tematizáló, igen széles értékskálán mozgó filmes alkotásoknak, amelyek sorába – nem csak tematikája, de stiláris jegyei okán is – illeszkedik Pejó Róbert új filmje, a Dallas Pashamende. A romániai szeméttelepek valóságából ihletődő film hazai forgatását a román hatóságok éber figyelemmel kísérték, végül leállítatták a forgatást, ezért a munkát a fóti filmgyár területén újjáépített szeméttelepen kellett befejezniük az alkotóknak. Az országimázs őreinek félelme érthető: nem EU-konform helyről és életviszonyokról van szó, bár az a kép, amit Pejó ír, még az ő májukat is hízlalhatná, mert ebben az eufemisztikus vízióban a hulladéktelep, ha körülményesen, de mégiscsak lakható és értékteremtő helynek bizonyul.

// kritika  // magyar

A romák néhány reprezentációja kapcsán

2005. május 15. · írta

Az erőszakról sokat beszélnek az emberek a média és a film kapcsán, bár a fogalmat ilyenkor rendkívül leszűkített jelentéstartományra használják: verekedésre, lövöldözésre, vérre, vagyis a „direktben" megmutatott agresszív eseményekre. A különböző törvényi szabályozások miatt a kis karikák már előrejelzik nekünk a képernyőn, illetve a moziműsorban, hogy milyen filmmel fogunk találkozni. Ennek ellenére fel sem merül az emberben, hogy ezeken kívül is lehet erőszakos cselekedeteket látni (például kinek jutna eszébe kiakadni azon, hogy a nőket rendszeresen levetkőztetik, tárgyiasítják a filmekben, amivel folyamatosan újratermelik a férfiuralmat).

// tanulmány  // európai

Tony Gatlif és a nomád mozi – 2004. augusztus 16. – szeptember 6., Firenze

2004. november 15. · írta

Az Il gigante kulturális szervezet egy fiatal, lelkes, „független” filmkészítőkből álló társaság, akik gondoltak egy nagyot, és szerveztek egy kis fesztivált Firenzében. Az augusztus 16-tól szeptember 5-ig tartó vetítéssorozat az utolsó héten konferenciával, koncerttel, fotókiállítással egészült ki. A rendezvény alapját, amint a címéből is kiderül, Tony Gatlif életművének bemutatása és „a nomád moziként” aposztrofált filmes program képezte. Ez olyan, különféle országokból, filmtörténeti korszakokból válogatott alkotásokat tartalmazott, amelyek valamilyen módon a romák ábrázolásához kötődnek.

// beszámoló  // fesztivál

Sára Sándor: Cigányok (1963) és  Mohi Sándor: Ahogy az Isten elrendeli… – Olga filmje (2000)

2003. június 15. · írta

Mozgóképeket látunk cigányokról: 1963-ból és 2000-ből. De képeik lenyomatai talán még maradandóbbak, hasonlóan a tengerfenék kagylóinak kövületeihez. Ezeket a lenyomatokat is a celluloid őrzi virtuálisan, de a nézőben nyernek formát: benne fogalmazódik meg az a viszony, amely a kép létrehozásának szándékát jelenti. Dima Olga és a többi kászoni roma mosolya nem „önmagában” vésődik be, hanem az őket alig feszélyező, időnként bátorító, időnként felemelő, időnként csodálkozó, de mindenképp elfogadó kamera „tekintetével” együtt. Sára cigányainak panaszáradatára ott a sürgető válasz a filmen: a lendületes, harcos, felelős magatartás és változtatni akarás.

// kritika  // dokumentumfilm