/ /

Drog cikkek

Michael Cuesta: Kill the Messenger / Jobb, ha hallgatsz!

2014. október 21. · írta

Terjedelmes – de alapvetően mégis ismeretlen – életműve során Michael  Cuesta már egy raklapnyi Homeland-, Dexter-, és Sírhant művek-epizódot vezényelt le. A Jobb, ha hallgatsz azonban nagyjátékfilm, melynek valós eseményeken alapuló vaskos története könnyedén meg tudna tölteni egy nagyobb ívű sorozatot is. Cuesta veszélyes vizekre evezett tehát, és néha ugyan nehezen tud megfelelni  a mozis formátum feszesebb ritmus- és tempóigényének, filmje mégis meglepően működőképes, súlyosan rezonáló moralitás-tablóvá tud válni.

// kritika  // thriller

Luc Besson: Lucy

2014. augusztus 6. · írta

Úgy ollózni össze a kortársak újrahasznosított ötleteit, hogy abból valami egészen meglepő, egyszerre tartalmas és csacska, húzós, de felszínes, jókora nagy áltudományos kacsintás és szemtelen félfilozofikus vigyor kerekedjen, miközben a rá jellemző toposzt új elemmel egészíti ki, nos arra csakis egy élő klasszikus képes. Luc Besson a gyengébbik nemhez szóló, évekkel ezelőtt megszakadt ódája egy újabb strófával, a tökös hölgykoszorú csoportképe egy friss alakkal lett ezennel gazdagabb.

// kritika  // akciófilm, sci-fi

A mellékszereplő drámája  – Philip Seymour Hoffman-portré

2014. április 25. · írta

2014. február 1-jén, szombat reggel Philip Seymour Hoffman egyik kedvenc kávézójában, a West Village-i Chocholate Barban kikéri szokásos rendelését: egy dupla-dupla, vagyis négy presszóadagból álló kávét, jégen, kevés tejjel. Egyedül issza meg, cseveg az alkalmazottakkal. A kávézó vezetője később azt mondja, boldognak tűnik. Aznap este nagyobb összeget vesz magához egy készpénzautomatánál. Másnap reggel nem megy el gyerekeiért a feleségéhez, Mimi O'Donellhez, akivel pár hónapja szétköltöztek. Délelőtt egyik legjobb barátja, a színházi rendező David Katz talál rá a holttestére, amely a fürdőszoba padlóján hever.

// tanulmány  // portré

David Ayer: Sabotage

2014. április 14. · írta

Bevallom, minden hibájuk ellenére a Kiképzés és a Nehéz idők visszafogott rajongója vagyok, azóta követem David Ayert. Az utca királyait sima botlásnak könyveltem el, nagyobb alkotók életművében is előfordulnak hasonló borzalmasan kínos kitérők. Az utolsó műszakkal kiderült, megérte bizalmat szavazni Ayernek, hisz mondhatni hatalmasat újított a zsaruműfaj filmnyelvén. Sokat reméltem hát következő vállalkozásától, amelyről már egy ideje tudni lehetett, hogy Szabotázs címmel és Schwarzenegger főszereplésével kerül a mozikba, valamikor 2014-ben. Mindenre felkészültem, még a csalódásra is. De nem ekkorára. Erre nem.

// kritika  // akciófilm

Geoff Moore, David Posamentier: Better Living Through Chemistry / Működik a kémia

2014. március 31. · írta

Bevallom őszintén, hogy tíz-tizenöt nappal ezelőtt nem is hallottam Geoff Moore vagy David Posamentier nevét, de nem hiszem, hogy ezzel teljesen egyedül lennék. A semmiből feltűnt két újonc rendező – akik mindjárt a forgatókönyvet is jegyzik – ráadásul szinte mindent belesűrített első próbálkozásába, ami a kortárs indie-alkotóktól eddig elleshető. A keverék, ha nem is lett kifejezetten rossz, az eredetiségnek csak halvány nyomait hordozza. Ettől persze még lehetne kiváló film is a Működik a kémia, de a történet végén ismét csak az derül ki, hogy a jól összeválogatott klisék egymás után pakolása még nem helyettesíti a rutint.

// kritika  // vígjáték

Vince Gilligan: Breaking Bad / Totál szívás

2012. április 20. · írta

Annak ellenére, hogy egy ideje már nem kell meglepődnünk a magyar címfordításokon, ha előbb látom e sorozat hazai megnevezését, nem valószínű, hogy akár csak az első epizódnak is nekivágok, így az sem túl esedékes, hogy a kedvenc sorozatommá válik – mint ahogy mégis történt. A gagyi magyar címadást kihasználva már most megelőlegezném: totál szívás kihagyni ezt a sorozatot!

// kritika  // tévé

Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, 2011. november 8–12.

2011. november 17. · írta

Emberi jogi dokumentumfilm fesztivál – a jelző bizony azt mutatja, hogy nem könnyed darabok alkotják a felhozatalt. Fájdalmas, keserű témák, lehetetlen élethelyzetek, megtört arcok villannak fel a filmekben. Persze lehet ezt sokféleképp tálalni, de tudjuk, hogy a legtöbb esetben nem fogunk nevetni a moziban. Mégis mennyire jó, amikor ennyi szomorúság közt akad film, ami könnyesre nevettet – talán nem véletlen, hogy egy ilyen alkotás vitte el a nyolcadik Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál közönségdíjat: Az ősz aranya Jan Tenhaven rendezésében.

// kritika  // fesztivál