/ /

Dziga vertov cikkek

Oroszországi filmtörténet – A némafilm

2005. május 15. · írta

Már a régi oroszok is... Igen, a mozgókép felidézésével, rögzítésével és kivetítésével Oroszországban is sokan próbálkoztak. Például Ivan Szecsenov, aki a 19. század hatvanas éveiben kísérletezett a „fénynyomokkal", vagy loszif Tyimcsenko, aki a felvevő- és leadógépekben filmtovábbító csigaszerkezetet konstruált 1893-ban, illetve Ivan Akimov, aki sajátos „fotósorozat-rögzítőt" állított elő 1896-ban. Ekkorra azonban már ide is betört az angolok ügyes mozgóképkamerája (William Paul gépét terjesztették, illetve koppintották le elsőként), valamint Edisonék mutoszkópjai („könyvfilmjei") és kinetoszkópjai (kukucska moziszekrényei).

// tanulmány  // nemzeti plán

Az animációs film története 4/2.

2002. október 15. · írta

Az animációs film hamar maga mögött hagyta a kísérletező korszakot, és az alaptechnikák kidolgozása után megállíthatatlanul tört előre, és szerzett rangot magának, mind a filmművészet műfajain belül, mind azzal egyenértékű művészeti ágként. Egyre-másra jöttek létre a meghatározóbb alkotók köré épített stúdiók és műhelyek, de jelentős mértékben nőtt a független animátorok száma is. Míg Amerikában a Walt Disney teremtette „sztárokra” és egészestés animációs filmekre épülő nagyipari rendszer uralkodott, addig Európát a független, képzőművészek által készített, kísérleti animációs filmek jellemezték.

// tanulmány  // animáció, filmtörténet

Orosz montázsiskolák 1.

2001. június 15. · írta

Az I. világháborúban sok mozioperatőr frontoperatőrként dolgozott tovább, majd a politikai-társadalmi rendszerváltás után mint vörös agitátor – filmkamerával. Mivel a cári idők filmesei közül a jobbak mind elhagyták az anarchiából terrorba forduló országot, belőlük, a polgárháborút kamerával „vívó" operatőrökből lettek az első szovjet filmesek. Az orosz montázsiskolákat tárgyaló első rész az előzményekkel, Dziga Vertov és Lev Kulesov montázselméletével foglalkozik, majd a következő második részben Eisenstein, Pudovkin és Dovzsenko művészetére tér ki.

// tanulmány  // filmtörténet, technika