Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Emlékezés

A Boszporusz felett az ég - Nuri Bilge Ceylan-portré 2.

· írta

Miután elkészítette gyermekkori emlékeiről szóló kis vidéki trilógiáját, Ceylan másik otthonába, Isztambulba helyezte át filmjeinek színhelyét. A nagyvárosi és a falusi környezet közötti szakadék „leírását” azonban fokozatosan járta körül. Az átmenetben fontos szerep jut az iróniának és az erkölcsi példázatoknak, majd a kegyelem hiányának is.

// tanulmány  // portré

Török vidéki anziksz - Nuri Bilge Ceylan-portré 1.

· írta

A kortárs török filmet leginkább Ferzan Özpetekkel és Fatih Akinnal szokás azonosítani, pedig ők hazájuktól távol (Olaszország, Németország) alkotnak, a nemzeti török filmről azonban alig-alig hallani. A kétezres évek elején ez megváltozott, a „kivándorolt” mozisok mellett egy új generáció lépett színre. Ennek a nemzedéknek egyik legkiemelkedőbb török alkotója Nuri Bilge Ceylan.

// tanulmány  // portré

Nosztalgiába fojtva - Giuseppe Tornatore: Baarìa

· írta

Közel három órás játékidő, napsütötte dél-olasz városka és egy fél évszázadot átölelő édes-bús anekdotafüzér… Látszólag minden adott egy szívmelengető Tornatore-mozihoz, a várt hatás azonban ezúttal elmarad. Az olasz mester ugyanis láthatóan megfeledkezett a következetes cselekménybonyolítás szabályairól a nagy nosztalgiázás közepette.

// kritika  // történelmi film

Resnais városemlékei / tudatvárosai -

· írta

Alain Resnais első játékfilmje, a Szerelmem, Hirosima, bár látszólag egy konkrét városról szól, szimbolikus és valós városok, városrészek, városromok szövevényes hálójában, ezek metszéspontjában foglal helyet.

// tanulmány  // filmtörténet, filmelmélet

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 30.

Filmtett 30.

IV. évfolyam, 2. szám, 2003. március

Beszélgetés Balassa Péterrel, a Cirko-Gejzír vezetőjével. 34. Magyar Filmszemle – játékfilmek, nem fikciós filmek, kísérleti és kisjátékfilmek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak filmjei. Az első magyar “képíró”: Huszárik Zoltán-portré. Néma sirámok – a melodráma műfajtörténete. Hullámvasút Soderbergh módra. 101 Reykjavik; A Gyűrűk Ura; Kocka; Halj meg máskor; Kapj el, ha tudsz.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Bokszoló macskák a világ egyik első filmjében

Bokszoló macskák a világ egyik első filmjében

Miniatűr ringben küzd egymással két macska abban az 1894-es rövidfilmben, amelyet Thomas Edison és technikus...  

57 perce

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea