Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Erotika

A barbár messiás - Ken Russell-portré 2.

· írta

Russell aranykora viszonylag gyorsan, mintegy hat év alatt lezárult, évi egy sikerfilmet eredményezve. Az egyaránt 1975-ben bemutatott Tommy rockoperája és a Lisztománia tébolyult biopicje bármelyik korábbi filmjével felveszik a versenyt, ám a nagyközönség innentől ráunt Russell fokozási és botrányokozási kényszerére, miközben a brit filmipar is válságba került. Hanyatlása látványos volt, de egyre elborultabb, szélsőségesebb munkái talán még kanonizált remekműveinél is izgalmasabbak.

// tanulmány  // portré, filmtörténet

A barbár messiás  - Ken Russell-portré 1.

· írta

„Botrányhős, provokatőr, ördög, enfant terrible, az angol Fellini” – így dicsérték a tavaly novemberben 84 évesen elhunyt Ken Russellt. Jogos, de mintha kissé alábecsülnénk a legendás direktort, akinek (film)művészete mindenképpen többet foglal magában a fenti kétes méltatásnál.

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Ne untassuk a közönséget! - Az American International Pictures stúdió története I.

· írta

Az akció, az erőszak és az erotika ábrázolásának hatásmechanizmusára épülő Arkoff-formula1, illetve a fiatalok nézői magatartásának elemzését célzó Pán Péter-szindróma2 elméletének alkalmazása – mely mára elcsépelt alaptörvénynek számít a szórakoztató filmeket gyártó stúdiók körében – az 50-es évek Amerikájában kiugrási lehetőséget biztosított a kor legkülöncebb minimoguljának, az American International Pictures-nek.

// tanulmány  // stúdiótörténet

Az olasz Poe - Dario Argento-portré 2.

· írta

1977-re Dario Argento a giallo mellett a horror zsánerében is letett egy megkerülhetetlen alapművet, és négy évtizedes munkássága alapján elmondható, hogy a Mélyvörös és a Sóhajok volt a csúcs, ami után filmjeinek színvonala csökkenni kezdett. A nyolcvanas években még kikerült néhány mestermű a keze alól, az utóbbi két évtizedben viszont kevés vállalható filmet készített.

// tanulmány  // portré

Csak az a szex… - Veit Helmer: Absurdistan / Abszurdisztán

· írta

Abszurdisztán az a hely, ahol az abszurd maga a törvény. Veit Helmer filmje a férfi és a női nem örök harcának komikus kulisszái előtt mutatja be, hogy egy fiatal pár igaz szerelme miként számolja fel a nemek közt húzódó frontvonalakat.

// kritika  // romantikus

A másik fészke - Felméri Cecília: Kakukk

· írta

Felméri Cecília korántsem nevezhető már zöldfülűnek néhány fesztiválokon sikerrel bemutatott animációs film után, ám a vizsgafilmjeként elkészült Kakukk műfaji váltást jelent korábbi munkáihoz képest. A kisjátékfilm képi világa ugyanolyan különleges, mintha rajzolva, festve vagy animálva lenne.

// kritika  // rövidfilm, erdélyi műhely

A szeretőd akarja, a tészta meg takarja - Felméri Cecília: Kakukk

· írta

Több szempontból is kakukktojásnak tekinthető Felméri Cecília legújabb alkotása: több díjnyertes animáció elkészítése után ez az első kisjátékfilmje, ugyanakkor – három év szünet után − ez az első erdélyi alkotó által készített, Erdélyben forgatott kisjátékfilm a szemlén. A Kakukk rendezőjét arról kérdeztük, elsőfilmesként mekkora vállalkozás egy erotikus mesefilm elkészítése, és a szerencsés csillagzaton túl mi kellett ahhoz, hogy Erdélyben újabb versenyképes kisjátékfilm szülessen?

// kritika  // rövidfilm, erdélyi műhely

Érosz posztmodern filmarcai - (Szex)műfajeklektika az ezredfordulón a populáris és a művészfilmben

· írta

Amit a magas ingerküszöbű néző kíván, és amit a posztmodern filmtől meg is kap: sok élmény vagy sokkélmény. Vagy a kettő együtt. Műfaj kavalkád és kaleidoszkóp. Narratív struktúra, sztereotípiák és műfajkeveredés az erotikus és pornófilmben1.

// tanulmány  // film és szexualitás

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 31.

Filmtett 31.

IV. évfolyam, 3. szám, 2003. április

Interjú Szabó Antallal, a filmtechnika különcével. Filmes bolondok – bolond filmek. Peter Brook: Marat/Sade. Az őrület fokozatai Akira Kuroszava filmjeiben. Őrült szerelem – beszélgetés Laetitia Colombanival. A kamera bolondjai: amatőr filmesek. Beszélgetés Hanno Höfferrel. Weepie-k – a melodráma műfajtörténete. Gaál István-portré. Az órák; Szép napok; Femme Fatale; 28 nappal később; Callas mindörökké.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Bokszoló macskák a világ egyik első filmjében

Bokszoló macskák a világ egyik első filmjében

Miniatűr ringben küzd egymással két macska abban az 1894-es rövidfilmben, amelyet Thomas Edison és technikus...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea