/ /

Európai film cikkek

21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál - beszámoló I.

2014. április 8. · írta

Jelen sorok írója első alkalommal van Titanicon, úgyhogy nehézkes lenne a fesztivál 21. kiadásának előző évekkel való összehasonlítása, annyi viszont minden bizonytalanság nélkül állítható, hogy erősen döcögve akart beindulni a hétvége, legalábbis fesztivál-szempontból. Szombaton és vasárnap például a főhadiszállásnak számító Urániában egyszem filmet lehetetett megnézni naponta. Ami testvérek közt is vérszegény felhozatal, főleg, ha a főváros egyetlen nemzetközi nagyjátékfilmes fesztiváljáról van szó. Úgyhogy azzal foglalkozunk, ami van.

// beszámoló  // fesztivál

Jim Jarmusch világa 1.

2014. február 3. · írta

Úgy látszik, még mindig várnunk kell arra, hogy beülhessünk a moziba Jim Jarmusch új, Only Lovers Left Alive című filmjére, amit már a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon bemutattak. Reméljük, most már hamarosan mi is láthatjuk a Tom Hiddleston és Tilda Swinton főszereplésével készült, romantikus vámpírfilmként emlegetett opust. Amíg erre sor kerül, gondolatébresztő áttekintésünkkel szeretnénk fokozni a várakozás izgalmát.

// tanulmány  // portré

Európai Filmdíjak 2012

2012. december 18. · írta

Csoda történt: az Európai Filmakadémia vezetősége felébredt álmából és beismerte, hogy az európai film igenis válságban van. Megerősítette e revelációt az idei harmatos felhozatal is. Michael Haneke és Tudor Giurgiu győzött, Till Attila vesztett a Málta szigetén rendezett ceremónián.

// beszámoló  // fesztivál

Lelouch, egy férfi és egy nő

2012. július 2. · írta

Vannak „egyfilmes” rendezők. Akik egyszer telibe találnak, s aztán évtizedekig élnek korszakos jelentőségű filmremekük renoméjából. Egész pályafutása során az Egy férfi és egy nő fényében, vagy talán árnyékában (ez megítélés kérdése) ténykedett az Oscar-díjas Claude Lelouch. A 75 éves filmkészítő életműdíjat kapott a kolozsvári Transilvania Filmfesztiválon. Ez alkalomból adott villáminterjút a Filmtettnek.

// interjú  // fesztivál