/ /

Fekete-fehér cikkek

Szászszorszörnyek – Szász János filmjeiről

2018. január 29. · írta

Akár életének egyes évtizedeit is jelképezhetnék Szász János filmjei, aki hatodik nagyjátékfilmjével rukkolt elő idén. A mozgóképei mellett több itthoni és külföldi színpadi rendezést jegyző életmű íve gyorsan rákanyarodott a karcos, darabjaira tört álomképek univerzumából a szinte „akadémikus” letisztultságú pszichologizálásba, a sors elvont drámaiságának ábrázolásába.

// tanulmány  // portré

A szép, a rossz és a csúf – Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű

2018. január 25. · írta

Ha létezik easternes elemeket is felvillantó noir/expresszionista kamaradráma, akkor A hentes, a kurva és a félszemű erre a példa. Szász János leporolta a két világháború közötti időszak egyik leghírhedtebb magyarországi bűnügyét, és egy izgalmas, bár inkább stiláris-formanyelvi szempontból érdekes alkotást készített belőle.

// kritika  // magyar

Túri Bálint Márk: No Place Like on the Road / Legjobb úton

2017. szeptember 28. · írta

Fekete-fehér nyitóképek, halk, kellemes zene, főszereplőnk gitártokkal a hátán, és még egy macska is feltűnik az utcán – nehéz nem gondolni a Llewyn Davis világa c. Cohen-testvérek filmre, és azt gondolni, hogy a Legjobb úton magyar szemszögből mesél egy démonaival küzdő zenészről és sorsáról, azonban ennél azért szerencsére többről van szó.

// kritika  // magyar, függetlenfilm

François Ozon: Frantz

2017. május 18. · írta

A legszívszorítóbb emberi drámák még mindig a háborúhoz köthetők, valószínűleg ezért nem tudják a filmrendezők elengedni a világháborús történeteket. François Ozon egy 1932-es filmet, Ernst Lubitsch Broken Lullaby című alkotását dolgozta fel, az eredmény pedig egy szép, de felejthető történet lett a háborút túlélők csillapíthatatlan bűntudatáról.

// kritika  // háborús, filmdráma

Török Ferenc: 1945

2017. február 28. · írta

Két zsidó leszáll a vonatról, és felbolydul egy egész település mikrotársadalma. Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni Török Ferenc új filmjét, azt mondhatnánk, hogy a (kollektív) számvetésről  és önvizsgálatról szól. De annál azért jobb film, mint hogy egyetlen – közhelyes – mondatban foglaljuk össze.

// kritika  // magyar

Robert Rodriguez, Frank Miller: Sin City: A Dame to Kill For / Sin City: Ölni tudnál érte

2014. augusztus 26. · írta

Robert Rodriguez váratlan mértéktartásról tesz tanúbizonyságot: van bátorsága ellenállni a mai folytatásfilmek logikájának. A Sin City második része nem kísérli meg hatványra emelni a nagy előd erényeit, nem akar még nagyobb, még hangosabb, még látványosabb lenni. Megmarad hát stílusos, rendkívül szórakoztató neonoir kábulatnak – e minőségében pedig szinte tökéletes produkció. Csak nem remekmű.

// kritika  // thriller

Baltasar Kormákur: 2 Guns / 2 kaliber

2013. szeptember 5. · írta

A jó öreg hollywoodi akcióvígjáték divatja bizonyára nem múlik el egyhamar, hiszen a 80-90-es években felvirágzó műfajötvözet a mókával lazított fogvacogtató feszültség pompás moziélményét tudta és tudja nyújtani minden élő és ezután születő nemzedék számára. Annak ellenére, hogy a kínálat már jópár esztendeje nemigen fedezi a szükségletet, néhanapján nyílik még lehetőség beülni a műfaj nagy klasszikusait megidéző darabra a sarki plázában.

// kritika  // vígjáték, akciófilm

A hétköznapi őrület meséi  – Darren Aronofksy-portré 1.

2013. február 25. · írta

Meglehet, filmográfiája csupán öt tételt számlál, az idén negyvennégy esztendős Darren Aronofsky a kortárs amerikai függetlenszektor egyik legeredetibb szemléletű rendezője. Filmjei minden esetben egyedi formakinccsel bírnak, tematikus magjuk viszont jórészt azonos: erkölcsi vagy egzisztenciális homályzónában rekedt hősökről, vágy és realitás, idea és test, dicsőség és hübrisz ellentétéről regélnek.

// tanulmány  // portré