Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Felméri cecília

Egy szövetség, ami nem azért jött létre, hogy kihasználja az erdélyi brandet - Beszámoló az Erdélyi Magyar Filmszövetség tagtoborzó gyűléséről

· írta

November 20-án tagtoborzó gyűlést tartott az Erdélyi Magyar Filmszövetség a kolozsvári Sapientia egyetem épületében. Ez volt a második alkalom, hogy az idén megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség (EMFSZ) bemutatkozott a nyilvánosság előtt, a gyűlés célja pedig a tagtoborzás mellett az volt, hogy megismertesse a jelenlevő (fiatal) filmesekkel az érdekszövetség létrejöttének okait, eddigi eredményeit és hosszú távú céljait.

// beszámoló  // beszámoló

Erdélyi filmesek a pénzszerzés nehézségeiről - Szakmai kerekasztal a 11. Filmtettfeszt – Magyar Filmnapokon, 2011. október 7.

· írta

A tegnap véget ért Filmtettfeszt idén először szakmai kerekasztal-beszélgetést szervezett. A pénteken délután 3 órától a Sapientia Egyetem Óváry-termében tartott esemény témája: Az erdélyi (magyar) filmgyártás jelene, jövője, lehetőségei. A meghívottak között szerepelt dr. Néder Sarolta, a magyarországi Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatási vezérigazgató-helyettese, Zágoni Balázs, a Román Országos Filmközpont (CNC) igazgatói tanácsának tagja, és a frissen megalakult Erdélyi Magyar Filmszövetség igazgatótanácsi tagjai, Felméri Cecília, Lakatos Róbert, valamint Bálint Arthur.

// beszámoló  // erdélyi műhely, fesztivál

Ariadné, Mátyás és a rénszarvas Erdélyben - Létezik-e erdélyi magyar animációs filmművészet?

· írta

Sajátosan erdélyi animációról nem beszélhetünk, vannak viszont olyan alkotások, amelyekben témájuknál fogva megjelenik egyfajta erdélyi couleur locale – vélik az erdélyi animációs filmesek, akik szerint a legfontosabb egy támogatási rendszer lenne, mert akkor a filmkészítők nem kizárólag hobbi szinten foglalkoznának animációval, hanem esetleg „főmunkaidőben” is, ami sokat lendítene a filmek minőségén.

// körkép  // erdélyi műhely, animáció

Takaréklángon - Kisjátékfilmek a szemlén (K1, K2, K3)

· írta

Nyögvenyelősen ugyan, de vitorlát bontott a 42. Magyar Filmszemle. A meghúzott büdzsé és a folyamatosan halasztott időpontok miatt idén kevesebb helyszín, program, szűkebb repertoár várja a szakmát és a nagyérdeműt. Gyorsan híre ment, hogy a „kisebb" szemlén a kisjátékfilmek között lehet majd igazi gyöngyszemeket felfedezni. A pletyka nem is állt távol a valóságtól.

// tudósítás  // fesztivál

Mátyás király és a vásárhelyi juhászfiú a plázában - Székely Róbert: Misike; Felméri Cecília: Mátyás, Mátyás

· írta

A dokumentumfilmes szekcióban bemutatott Mátyás, Mátyás és a Misike sok szempontból az idei paletta két ellentétes részén helyezkedik el. Ami az egyórás, nyugodt hangvételű, egy írástudatlan gyerekről szóló szocio-dokumentumfilmet a 15 perces, humoros, Mátyás királyról szóló animációs dokumentumfilmmel összeköti, az a kolozsvári filmes oktatás és a sapientiás alkotóközösség támogató háttere.

// kritika  // dokumentumfilm, animáció

Nyílt ajtók a Sapientia EMTE fotóművészet, filmművészet, média szakán -

· írta

Tárt kapukkal várták az érdeklődőket Szent György napján a Sapientia-EMTE Fotóművészet, filmművészet, média szakának tanárjai és diákjai. Változatos műsorral kedveskedtek a kolozsvári Győzelem mozi nézőterét megtöltő nézőknek, a beszélgetéseken pedig szó esett az erdélyi film jelenéről és jövőjéről is.

// tudósítás  // filmiskola, médiaoktatás

Vagy élvezik, vagy nem értik, vagy elmenekülnek - Közönségtalálkozó a Sapientia – EMTE végzőseivel

· írta

Mély vízbe ugrottak: forgatókönyvet írtak, vagy rájuk talált egy forgatókönyv, anyagi juttatást kértek, stábot, színészeket toboroztak, forgattak, vágtak, izzadtak. A Filmtettfeszt második napján Csoma Emőke első filmes élményeiről faggatta a Sapientia – EMTE fotó-, filmművészet és média szaka első, illetve második végzős évfolyamának képviselőit. Jelen volt Felméri Cecília (Kakukk), Jakab-Benke Nándor (Hústorta), Tóth Orsolya (Leltár, Kócember) és Zágoni Bálint (Holland óra).

// tudósítás  // erdélyi műhely, fesztivál

Szex, emésztés, ügyesség - Válogatás a 2007-es sapientiás vizsgafilmek fotógyűjteményéből

Kattints az alábbi linkekre, és eléred a képgalériákat!

// galéria  // erdélyi műhely, médiaoktatás

Nagyon jó, mert fejbe lehet verni egymást... - Beszélgetés két fiatal erdélyi animációsfilm-rendezővel

· írta

A 13. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon két erdélyi animációt is díjazott a zsűri. Felméri Cecília A bárányok meghalása című animációjával a Duna Televízió által a legjobb határon túli alkotónak szánt különdíjat nyerte el, Tóth Szabolcs Vilmos és Artur című munkáját a zsűri különdíjával és a Duna Műhely ajándékcsomagjával jutalmazták. Ők első alkalommal neveztek be versenyfilmmel fesztiválra. Ezt megelőzően viszont mindketten részt vettek a 2005-ös Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban, az animációs csoportban. Velük beszélgettem az animációkészítésről, illetve további terveikről.

// interjú  // erdélyi műhely

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 22.

Filmtett 22.

III. évfolyam, 5. szám, 2002. június

Beszélgetés Hartyándi Jenővel. Fekete-fehér, igen-nem? – A magyar filmművészet „zárványai”; Buster és az Abszur-dum; Wim Wenders világa fekete-fehérben; Woyzeck. Beszámolók a Mediawave-ről. Jos Stelling a filmről mint „katolikus” dologról. Hukkle, 8 nő, Pánikszoba, K-Pax, Csillagok háborúja, Pán Péter.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Bokszoló macskák a világ egyik első filmjében

Bokszoló macskák a világ egyik első filmjében

Miniatűr ringben küzd egymással két macska abban az 1894-es rövidfilmben, amelyet Thomas Edison és technikus...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea