/ /

Film és zene cikkek

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

2017. február 10. · írta

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

// tanulmány  // film és zene, filmtörténet

Hidrogén szonáták – Anakronizmus a filmzenében

2016. november 15. · írta

Már a Grand Caféban megrendezett legelső nyilvános vetítésen sem teljesen hangtalanul, hanem élő zenei kíséret mellett pörögtek a Lumière testvérek filmjei. Igaz, ekkor még nem igazán használhattuk volna a mai értelme szerint a szót, de a filmzene gyakorlatilag egyidős a mozgóképpel. Az egyre népszerűbbé váló vetítések hatására megjelenő első mozik is mind alkalmaztak legalább egy zongoristát, akinek egyetlen feladata az volt, hogy rögtönzött játékával aláfesse a vásznon pörgő képsorokat. Jóllehet, ennek az improvizatív klimpírozásnak volt egy sokkal prózaibb szerepe is: a zenekíséret segített elnyomni az akkor még igen hangos vetítőberendezések kattogását is.

// tanulmány  // film és zene

Hitchcock zeneszerzője voltam – Bernard Herrmann-portré

2016. november 15. · írta

A 105 éve született Bernard Herrmann első filmje az Aranypolgár, az utolsó a Taxisofőr volt – ez a két határkő talán mindennél jobban jellemzi a közel 35 éven át ívelő karrier sokszínűségét. Ha bármelyik amerikai filmzeneszerzőről filmet lehetne készíteni, Herrmann lenne a legideálisabb jelölt – a művészi vízióit senki kedvéért sem kompromittálta, nekiment a stúdiórendszernek és még legfontosabb munkatársával, Alfred Hitchcockkal is szembement egy alkalommal. Habár magánélete a karrierjéhez képest színes volt (három felesége volt, az első kettőt ugyanúgy hívták, ráadásul unokatestvérek voltak), terjedelmi okokból inkább a szakmai tevékenységére összpontosítunk.

// tanulmány  // portré, film és zene

Az igazi mesterlövész: Elmer Bernstein

2016. július 22. · írta

A beskatulyázás olyan jelenség, melytől mindenki tart a filmművészetben a legnagyobb sztároktól kezdve az egyszerű filmzeneszerzőkig. Egy-egy életen át meghatározó szerep akár karrierje végéig kényszerpályára állíthat egy alkotót – Lugosi Béla például mindig Drakula maradt a közönség szemében, Carrie Fisher örökké Leia hercegnő lesz –, és ezekből a skatulyákból a legkiválóbb alakításokkal sem lehet kitörni.

// tanulmány  // film és zene

Az ember, aki mindenhol ott volt – John Williams-portré

2016. május 2. · írta

John Williams talán az egyik legismertebb élő ember a Föld bolygón. Műveinek egy részét ugyanis még azok is ismerik, akik soha életükben nem hallották a nevét, de volt valaha polifonikus csengőhang a telefonjukon. A cápa filmzenéjének fő témája vagy a Birodalmi induló taktusai a Csillagok háborúja-sorozatból ugyanis úgy vesznek körül minket, mint a wi-fi vagy a szmog.

// tanulmány  // portré, film és zene

Dióhéjban a román filmzene történetéről

2016. április 26. · írta

Egy olyan területet leltározunk fel az alábbiakban, amely épp annyira csodálatos, amennyire ismeretlen: a román filmzenéről lesz szó. Egy felfedezetlen kontinensről fogunk beszélni. A térképét olyan megjegyzésekkel telezsúfoljuk tele, mint a hic sunt leones, de győzelmi zászlók és csúcshódítások is lesznek rajta szép számmal. A román filmeket életre keltő zeneművek színvonala gyakran meghaladja a hozzájuk tartozó filmekét, s a tény, hogy a zeneszerzők sokszor modernebbnek bizonyulnak, mint a filmjeik vagy az általuk „kiszolgált” rendezők, nem véletlen, hanem inkább szabályok eredménye.

// tanulmány  // film és zene

Három lépés a sikerhez: Ennio Morricone útja a csúcsra

2016. április 8. · írta

Amikor Ennio Morricone nagyjából egy hónappal ezelőtt átvette élete első igazi Oscar-díját az Aljas nyolcasért, a filmzenei sajtó szokás szerint kritizálta az akadémiát, hogy miért épp egy olyan filmet díjazott, melyben alig tizenvalahány perc eredeti zene van, és a szabályok szigorúbb értelmezése szerint elvileg még jelölni sem lehetett volna az adott kategóriában.

// tanulmány  // film és zene, portré