/ /

Filmmese cikkek

Greenawayt szerencsére nem ismertük személyesen

2001. november 15. · írta

Akkoriban, úgy 1994 körül, egy Pest melletti poros, „metafizikailag elátkozott” faluban éltük a fiatal, két kisgyermekes, magyarországi értelmiségi családok átlagos életét. A férjem nemrégiben lett kényszer-szabadúszó, így itthon ült éjjel-nappal a számítógép előtt. Fordított krimit, szerződéseket és egyházatyákat, ezért bármikor bevethető volt a hajnali 4 órai szoptatás után, ha még valamicskét aludni akartam fél hatig, amíg a kétéves lányom ébred; a ház urát tehát nem kellett felkelteni, amúgy is ébren volt.

// publicisztika  // filmmese

Az asztallap puhasága

2001. október 15. · írta

1986 őszén történt. Sorállományú katonai szolgálatomat teljesítettem. Éppen hétvégi eltávozásra engedtek haza, péntek délután volt tehát. A barátnőmnél várt néhány gimnáziumi osztálytársunk is. Moziba akartak menni. Én szívesebben maradtam volna kettesben a lánnyal, de beleegyeztem a közös programba, azzal a feltétellel, hogy megvárják míg civil ruhát veszek.

// publicisztika  // filmmese

Dákok tejfölös lepénnyel

2001. szeptember 15. · írta

Fogalmam sincs, hogy ki volt a rendező, az operatőr vagy a vágó – persze, utána lehetne nézni, de minek –, sőt, a kevésbé haszontalan szerepet betöltők nevét sem tudom, mégis, számomra máig ez „a” moziélmény.

// publicisztika  // filmmese

Apokalipszis, kicsit később

2001. augusztus 15. · írta

(Nocce, nocce, kedves közönség, az agy éjjeli és néma álma ez.) Hangzós mondatokkal kéne úgy tennem, mintha mesélnék; bár ha nem tennék, akkor is úgy tűnne. A történet mindenképpen – és ezt leszögezhetem – igaz. Igaz, ez nem fontos.

// publicisztika  // filmmese

Lanţul amintirilor

2001. június 15. · írta

Sonka la muzi! Sonka La muzi! Ennyivel bízta meg Pipe Sanyit a kultúrotthon előtt gyülekező sáros gumicsizmások társasága. Úgy álltak ott, mintha melegvizes lavórban áztatnák a lábukat. Pipe Sanyi bekiáltott a sepert udvarra, a keskeny és hosszú tornácra, és várt, hogy megjelenjen Sonka. Sonka, a másfélmázsás gépész, egyszer csak ott állt a tornác kövén, mezítláb, pocakjára feszülő majában és kitérdesedett alsónadrágban.

// publicisztika  // filmmese

Ataraxia királynéja

2001. május 15. · írta

Ha füst látszik, dübörgés hallatszik, az ugyan semmi mást nem jelent, minthogy (amint az szokás): a király háborúba ment. Ködbe, ismeretlen veszedelmekbe. Sokáig nem jön felőle hír. Nyolc fia született, hét életben is maradt, beérte a sors az első (egyetlen) áldozattal. Heten...: meglett, egészséges gyermekek. Mégsem vitte őket a hadba magával.

// publicisztika  // filmmese

Vasárnapi csoda

2001. április 16. · írta

Kraszna mindig több akart lenni, mint a szomszéd falvak. Szilágysomlyóval meg Zilahhal vetélkedve mezővárosnak tartotta magát. Családunk kívülállóként élte meg e helyzetet (református lelkész édesapám az ötvenes évek közepén került oda), és elnéző mosolygással nyugtázta e nagyotakarást. Annyit azonban felnőttek és gyermekek egyaránt elismertünk, hogy az emeletes kórház és iskola, a keramitkockás homlokzatú polgárházak, az ipartesületi kultúrotthon és tekepálya, a cigányzenés nyárikert némi jogalapot nyújtanak a krasznaiak lokálpatrióta érzelmeinek.

// publicisztika  // filmmese

Szkájvölker és a kerületi Erő

2001. március 15. · írta

Aki utoljára érte el a póznát, már vehette is fel a képzeletbeli sisakot. És szuszogni kellett úgy asztmásan, rosszindulatúan, suhogtatni a fekete lebernyeget, miközben rohamosztagosok sorakoztak fel mögötte parancsra várva. Ez utóbbiakkal mindig gond volt, mert őket is az utolsókból válogatták ki, vagy a legkisebbekből, akiknek szavuk se lehetett, így aztán némán estek el egy sötét és igaztalan ügy érdekében. Meg aztán kevesen is voltak, s morgással fogadták a legegyszerűbb feladatot is, hiszen csak az járt a fejükben, hogyan furakodhatnának közelebb minden idők legszebb űrkirálykisasszonyához, illetve annak feszes pólójához, mely sajna cseppet sem volt képzeletbeli.

// publicisztika  // filmmese

Piroska, I love you – Pirosnak, szeretettel

2001. január 15. · írta

Hol volt, hol nem volt. A legkisebb királyfi elbúcsúzott az anyukájától, mamma mia, csaó, elindult ámerikába, dolcse vita, ámerika közel volt. No, cuccoljunk már. Papa Milánó, aki majdnem az égig ért, nem ülhetett csak a leghátsó sorban. Hiába kuporodott a földre, kopasz feje ragyogva vakított. Pokrócot rá.

// publicisztika  // filmmese

Egy angyal meghajol

2000. december 15. · írta

Életem első filmjét valamikor a hatvanas évek legelején, egy dobrudzsai lágerben láttam, magam is lágerlakó, jóllehet még gyerek, öt éves sem, de fogolynak azért fogoly, névre szóló kilakoltatási paranccsal, pecsét, iktatószám, saját kezű aláírás, ahogy illik.

// publicisztika  // filmmese