/ /

Fliegauf bence cikkek

Fliegauf Bence: Liliom ösvény

2016. február 16. · írta

Fliegauf Bence hatodik játékfilmje, a Liliom ösvény világpremierjét február 13-án tartották a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Fórum szekciójában. A rendező neve ismerősen cseng a Berlinale közönsége számára, hiszen korábban két filmjét is beválogatták ugyanebbe a szekcióba – a Rengeteget 2003-ban és a Dealert 2004-ben –, sőt, a központi versenyprogramhoz is sikerült csatlakoznia a Csak a széllel, amit többek közt a zsűri nagydíjával, Ezüst Medvével tüntettek ki 2012-ben.

// kritika  // magyar, filmdráma

Fliegauf Bence: Csak a szél

2012. április 5. · írta

Ahogy a komoly társadalmi problémákra időben reflektáló filmek, úgy a 2008-2009 között történt cigánygyilkosságokból kiinduló Csak a szél is már jóval a bemutatása előtt vitákat kavart: van, aki piedesztálra emelte a rendezőt a berlini díj miatt, míg a másik sarokban „cigányseggnyalónak” nevezték őt, és azonnal rátették a „kedvenc gyűlölt ellenségeink” listára.

// kritika  // filmdráma, magyar