/ /

Franciaország cikkek

Alan Rickman: A Little Chaos

2015. május 5. · írta

Alan Rickman 17. század végi francia tanmeséje úgy viszonyul a történelemhez, mint mondjuk a Gladiátor: némi felhajtás körül valós és fiktív személyek lendülnek mozgásba, hogy aztán a főszerepet nem is annyira a történet, mint a szabadon értelmezhető és masszívan metaforákba csomagolt üzenet kapja, lényegében mindhiába, hiszen az abszolutizmus korába helyezett nemek harca a mai néző számára immár nem sokat mond, bármily édesdeden is tálalják.

// kritika  // filmdráma, romantikus

Lasse Hallström: The Hundred-Foot Journey / Az élet ízei

2014. augusztus 18. · írta

Az élet ízei úgy papol két órán keresztül arról, hogy a garam masala és a báránysült à la ki-tudja-kicsoda illatától a származás-, bőrszín-, és generációbeli különbségek semmissé válnak, hogy közben nem más, mint egy olykor tenyérbe mászóan sós, néha meg hervasztóan sótlan kajapornó, amit ugyan egy jóravaló nyárspolgár család feltehetően kuncogva meg fog zabálni, az ínyencek viszont térden állva fognak könyörögni a panaszkönyvért.

// kritika  // romantikus

Tom Hooper: Les Misérables / A nyomorultak

2013. január 29. · írta

Lehet, hogy divat lesz Hollywoodban elővenni a mindenki polcán ott árválkodó „nagy klasszikusokat”, leporolni őket és megpróbálni úgy filmet készíteni belőlük, hogy sikeres legyen a próbálkozás? A tavalyi év filmes eseményeiből erre (is) következtethetünk, hiszen az Anna Karenina után most itt van A nyomorultak, még ha ez utóbbi nem is annyira Victor Hugo regényéből, mint a Broadway-n már rongyosra játszott musicalből építkezik.

// kritika  // musical

Jo Baier: Henri 4 / IV. Henrik, Navarra királya

2012. november 16. · írta

A Navarrai (IV.) Henrik (1589–1610) francia király körüli történelmi miliő már a némafilmeseket (Le Bargy: Guise herceg meggyilkolása, 1908) is többször megihlette. Furcsa, hogy önálló biopicre alig kerített sort a hetedik művészet, ez a mostani feldolgozás is adós marad a mélyebb portréval, viszont a régi vágású kalandfilmek kedvelői nem fognak csalódni.

// kritika  // történelmi film, háborús

René Clement: Jeux interdits / Tiltott játékok, 1952

2009. november 6. · írta

A második világháború utáni filmművészet legnagyobb hatású korszaka az olasz neorealizmus volt. Mai napig vita övezi azt, hogy melyek is az igazi „neorealista” alkotások, tény viszont, hogy de Sica, Visconti és Rossellini stílusa Európa összes nemzeti filmtörténetében hasonló hullámot indított el. Ennek ellenére a francia neorealizmus időszaka – kis túlzással – csupán egyetlen filmben testesült meg: René Clément Tiltott játékok című drámájában.

// kritika  // oscar-maraton, háborús

Tóth Barnabás: Rózsaszín sajt

2009. szeptember 15. · írta

Tóth Barnabás első nagyjátékfilmje nem hagy maradandó nyomot a nézőben, pedig összességében szerethető kis mozi. Fő gyengesége, hogy az ügyesen megírt dialógusok ellenére is túlzottan steril, sablonos marad. A Rózsaszín sajt tehát – címét meghazudtolva – színtelen, szagtalan, de amíg a szánkban tartjuk, egész kellemes íze van.

// kritika  // magyar, romantikus

Filmfinanszírozás Franciaországban

2003. október 15. · írta

A Franciaországban nemzeti ügyként kezelt film gazdasági hátterét a múlt század nyolcvanas éveiben kormányzati kezdeményezéssel kialakított, nagy mértékben a tévécsatornák befektetéseire alapozó struktúra biztosítja. Ez tette lehetővé, hogy két évtizeden keresztül a francia filmesek, gyakran a piac minden törvényének ellentmondva, évente 150-180 játékfilmet készíthessenek.

// tanulmány  // filmfinanszírozás