/ /

Gyerekszínész cikkek

Kolozsvártól Cannes-ig: villáminterjú Szőcs Petrával, A kivégzés rendezőjével

2014. május 28. · írta

Szőcs Petra. Kolozsvári származású filmes. Kisjátékfilmje, a Ceauşescuék utolsó perceiről és a rendszervált(oz)ásról személyes hangnemben mesélő A kivégzés Kolozsváron játszódik, a 13. Filmtettfeszten is vetítettük. Ehhez képest a köztudatba egy vargabetűvel robbant be nemrég: azon kevés magyar filmek egyikeként, amelyek a talán legnagyobb presztízsű filmfesztiválon, Cannes-ban versenyeznek. Vörösszőnyeges élményeiről kérdeztük az alkotót.

// interjú  // erdélyi műhely

Interjú Benh Zeitlinnel, A messzi dél vadjainak rendezőjével

2013. április 19. · írta

Benh Zeitlin 30 éves, elsőfilmes amerikai srác. New Yorkot hagyta el New Orleansért, s az animációs filmet azért, hogy „élő anyaggal”, emberekkel dolgozhasson. Olyannyira jól sikerült neki, hogy tavaly Cannes-ból elhozta az Arany Kamera díjat, a Sundance-ről pedig a zsűri nagydíját és a legjobb operatőr díját. A messzi dél vadjai című első nagyjátékfilmjével négy Oscar-díjra, köztük a legjobb rendezőnek járó aranyszobrocskára pályázott. Milyen érzés lehetett ez?

// interjú  // függetlenfilm