/ /

Gyógyszer cikkek

Geoff Moore, David Posamentier: Better Living Through Chemistry / Működik a kémia

2014. március 31. · írta

Bevallom őszintén, hogy tíz-tizenöt nappal ezelőtt nem is hallottam Geoff Moore vagy David Posamentier nevét, de nem hiszem, hogy ezzel teljesen egyedül lennék. A semmiből feltűnt két újonc rendező – akik mindjárt a forgatókönyvet is jegyzik – ráadásul szinte mindent belesűrített első próbálkozásába, ami a kortárs indie-alkotóktól eddig elleshető. A keverék, ha nem is lett kifejezetten rossz, az eredetiségnek csak halvány nyomait hordozza. Ettől persze még lehetne kiváló film is a Működik a kémia, de a történet végén ismét csak az derül ki, hogy a jól összeválogatott klisék egymás után pakolása még nem helyettesíti a rutint.

// kritika  // vígjáték

Jean-Marc Vallée: Dallas Buyers Club / Mielőtt meghaltam

2014. február 25. · írta

Valahol egyszer azt találtam írni, hogy Matthew McConaughey egy mellékszerepben élete legnagyobb alakítását nyújtotta. Akkor nem sokban tévedtem, pusztán csak elsiettem az értékítéletet, hisz minden szerepében, mit azóta vállalt, mind jobb és még jobb, és úgy tűnt, hogy tehetségéhez mérten már fokozhatatlan játékot nyújtott, mígnem ledobott vagy 15 kilót és bebújt Ron Woodroof csontvázszerű alakjába. Immár nem osztogatom oly könnyelműen a jelzőket, de hadd jósoljak kvázi egy ennyit: amikor ezt is felülmúlja (és bizonyára megpróbálja majd), a szinte a semmiből, azaz a kezdeti romantikus vígjátékok playboy-i karakteréből érkező McConaughey a hollywoodi drámaszínpadot alapjaiban rengeti majd meg.

// kritika  // filmdráma, életrajzi