/ /

Holokauszt cikkek

Szergej Loznica: Austerlitz

2017. december 7. · írta

A mesterségesintelligencia-kutató matematikusból lett, nemzetközi hírű ukrán filmrendező másfél tucat dokumentumfilm és három játékfilm után meglehetősen kísérleti alkotással állt elő 2016-ban (a film idén, november végén érte el a romániai mozikat). Nyilvánvalóan minimális költségvetésből, apró stábbal, minimális technikai befektetéssel tart tükröt a 21. századi fogyasztói társadalom – ezúttal a történelmi emlékhelyek fogyasztói – elé.

// kritika  // dokumentumfilm, európai

Csibi László: Nussbaum 95736

2017. november 18. · írta

Bár a címe egyértelműen a holokausztra utal, Csibi László új történelmi témájú riportfilmje nagyobbat merít ennél: egy túlélő élményein keresztül a kolozsvári zsidóság vészkorszak előtti és utáni életérzését is felvillantja, így fontos adalékokkal szolgál Erdély 20. századi történetéhez. Ugyanakkor nem csak a múltbeli események felmutatása foglalkoztatja, hanem az is, hogy ezek hogyan kapcsolódnak a jelenhez.

// kritika  // erdélyi műhely, dokumentumfilm

Török Ferenc: 1945

2017. február 28. · írta

Két zsidó leszáll a vonatról, és felbolydul egy egész település mikrotársadalma. Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni Török Ferenc új filmjét, azt mondhatnánk, hogy a (kollektív) számvetésről  és önvizsgálatról szól. De annál azért jobb film, mint hogy egyetlen – közhelyes – mondatban foglaljuk össze.

// kritika  // magyar

A képtől a képzeletig, avagy miért fontos film a Saul fia Georges-Didi Huberman szerint?

2016. július 15. · írta

Látszólag mindenki elfogadja a Saul fia filmi holokausztreprezentációjának újszerűségét. Azt a tételt tehát, hogy Nemes Jeles László filmje képes volt ábrázolni azt, ami sokak szerint talán eleve „ábrázolhatatlan”. De miben is áll pontosan ez a rendhagyó esztétikai hajtóerő? És mit adhat hozzá Saul története a már létező holokausztnarratívákhoz? E problémafelvetéshez ad kitűnő támpontot Georges-Didi Huberman Túl a feketén című levélesszéje, illetve munkássága.

// recenzió  // kiadvány

Pacsirták szögesdróton – Gondolatok a Gulág filmes „lenyomatairól”

2015. november 25. · írta

Andrej Cserkaszov 1927-es Szolovki című szovjet dokuja egy észak-orosz szigetcsoport átnevelőtáboraiba nyújt betekintést. A film egy megrakott bőrönddel érkező csapatot mutat be, majd fokozatosan a tábori élet mindennapjaira helyezi a fókuszát (természetesen a kor propagandisztikus eszközeivel): látni bányamunkát, cipészetet, betakarítást, halászatot. Helyet kap a szórakozás is, sőt egy pillanatra még keresztet vető embereket is meg mer mutatni a kamera. A film felszabaduló „megbocsájtással” és hazatéréssel végződik. A Szolovki-sziget(ek) a Gulág egyik meghatározó táborcsoportja volt, azé a Gulágé, amelyről megannyi irodalmi, de kevesebb filmes feldolgozás született.

// tanulmány  // filmtörténet

Paul Andrew Williams: The Eichmann Show / Az Eichmann Show

2015. augusztus 11. · írta

Az elmúlt évek hasonló témakörben készült filmjei után (A könyvtolvaj, Ida, Saul fia) Paul Andrew Williams legújabb alkotása is a Holokauszt máig feldolgozhatatlan emlékezetével foglalkozik. Az Eichmann Show féldokumentarista formában beszél a Harmadik Birodalom elsőszámú hóhérjának tárgyalásáról, miközben a fasizmus lélektanának feltárására is kísérletet tesz. Ugyanolyan sikertelenül, mint mondvacsinált főhősei.

// kritika  // történelmi film, filmdráma