Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Homoszexualitás

A jellegzetes halála - Ferzan Özpetek: Mine vaganti / Szerelem, pasta, tenger

· írta

A klasszikus dramaturgia értelmében a főhős – és ezáltal a történet – valahonnan valahová kell jusson. Özpetek új filmjében fel-felvillannak emberek és emberi életek, de hiányzik a mindent átfogó összetevő, amely szilárddá kötné a laza cselekményszálakat. Eddigi munkásságának tükrében önutánzásként hat a produkció: dráma és komédia között ingadozik, és megcáfolja mindazt, amit eddig elvként és értékként mutatott fel a rendező repertoárja.

// kritika  // romantikus

A szabadság ököljoga - Glenn Ficarra-John Requa: I Love You Phillip Morris

· írta

Manapság a filmek elején már nem elég kiírni, hogy igaz történetről van szó, hanem meg is kell erősíteni ezt az állítást a hitetlen néző számára, valahogy így: „De ez most tényleg igaz. Komolyan.” Glenn Ficarra és John Requa rendezőpáros első nagyjátékfilmje kezdetén is ez történik, mozijukban egy ma is börtönben csücsülő férfi, Steven Jay Russell fordulatokban gazdag életét vitték vászonra.

// kritika  // vígjáték, filmdráma

Leszbikus létkérdések - Karakterek az L című tévésorozatban

· írta

A kanadai-amerikai Showtime Networks a Fiúk a klubból (Queer As Folk, 2000-2005) meleg-sorozat sikerén felbuzdulva 2004-ben látott neki a leszbikus témájú L (The L Word) forgatásának, melynek hat évadából eddig négyet tűzött műsorára Magyarországon a Cool TV. De vajon lesz-e folytatás? És miért éppen egy ismétlő, és nem egy közszolgálati csatorna vállalta fel az L sugárzását?

// tanulmány  // film és szexualitás

Az elveszett identitás nyomában - John Schlesinger: Midnight Cowboy / Éjféli cowboy, 1969

· írta

Pár hete volt 40 esztendeje, hogy New Yorkban bemutatták John Schlesinger első amerikai filmjét – ami kevesebb, mint egy évre rá a legjobb filmnek, rendezésnek, és adaptált forgatókönyvnek járó díjat is elnyerte a Filmakadémiától. Az Éjféli cowboy kitüntetése több szempontból is rendkívüli pillanat az amerikai filmhistóriában.

// kritika  // oscar-maraton, midcult

Gólyajárás melegfronttal - Ella Lemhagen: Patrik 1,5

· írta

Kedves hölgyeim, mit szólnak ahhoz, ha azt mondom, hogy napjaink két legnépszerűbb (és nem elhanyagolhatóan jóképű) svéd színészét láthatjuk meztelenül ugyanabban a filmben? Nem hangzik rosszul, ugye? És ha azt mondom, hogy ez a két férfi önfeledtül csókolózik és hentereg egy franciaágyon? Ez már nem túl hízelgő, ugye?

// kritika  // kortárs art, romantikus

Zorro (Alain Delonnal) jobb volt - James McTeigue: V for Vendetta / V mint Vérbosszú

· írta

Umberto Eco írja a Casablanca kapcsán, hogy míg egy klisé unalmas, addig száz – egymással termékeny kapcsolatba lépő – közhely érdekfeszítővé válhat.

// kritika  // képregényadaptáció, akciófilm

A tájban és egymásban élni? - Ang Lee: Brokeback Mountain / Túl a barátságon

· írta

Egyre inkább úgy gondolom, igaza van – többek között – Fredric Jamesonnak, amikor a humán kultúrához fűződő nyelvi tevékenységeink java részét allegorézisnek minősíti: párhuzamos konstrukciókat ötlünk ki, magyarázatokat és fordításokat, abbéli igyekezetünkben, hogy teljesebben, hatékonyabban, igazabban szólhassunk. Miről is? Ez persze attól függ, milyen narratívákkal, ideológiákkal és világértelmező mítoszokkal vesszük körül magunkat; az emberi voltot, a szignifikációt, a megismerést, avagy az evolúciót tüntetjük ki figyelmünkkel (és a lista természetesen tetszés szerint bővíthető).

// kritika  // filmdráma, midcult

Izgalmasan hangzik - Oliver Stone: Alexander / Nagy Sándor, a hódító

· írta

Nem tudom, nemzedéktársaim hogy vannak vele, de én kifejezetten szeretem azokat az életrajzi mozikat, amelyek időszámításunk előtt játszódnak, amikor a férfiak is szoknyát hordtak, férfiakat öltek és öleltek, sőt, még festették is magukat.

// kritika  // történelmi film

Jelenetek egy porcelánbáb életéből - Oshima Nagisa: Gohatto / Tabu

· írta

Oshima, a japán film nagy öregje 68 éves korában, évtizedes kihagyás után rendezte meg 26. filmjét, a Tabut, gyakorlatilag tolószékből. A történet, amely Ryotaro Shiba regényén alapul, 1865-ben, azaz közvetlenül a Tokugava sogunátus bukása és a Meizsdi-restauráció előtt játszódik, a még fennálló rendszer elszánt támasza, a Shinsen milícia és Kiotó hétköznapjaiban.

// kritika  // filmdráma

A ruha teszi a testet,  avagy az átöltözés esztétikája - Pedro Almodóvar: La Mala educación / Rossz nevelés

· írta

Megszoktuk már, hogy Almodóvar filmjei a túlzásaikkal tüntetnek. Az is ismert, hogy ez az extravagancia a filmi kifejezés minden rétegében – a képi kromatikától a szereplők játékán át az elbeszéléstechnikáig – sajátos szerzői stílussá koncentrálódik, oly módon, hogy mindegyik réteg felismeri a másikban önmagát: a rikító színek a transzvesztiták erősen stilizált testbeszédében, a bravúros/fordulatos, gyakran melodramatikus meseszövés a giccs határát súroló, mindig diegetikus zenei betétekben.

// kritika  // kortárs art

12 Következő

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 34.

Filmtett 34.

IV. évfolyam, 6. szám, 2003. július-augusztus

Kerekasztal-beszélgetés a filmforgalmazásról. Moviegoer – mozik itthon és a nagyvilágban. Ranódy László-portré. A félelem öröme – a thriller műfajtörténete. A TIFF arcai. Beszélgetés Gaspar Noéval. Irréversible; Matrix: Reloaded; New York bandái; A mag; Az orchidea-tolvaj. Pethő Ágnes Múzsák tükre című könyvéről. 

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként...  

1 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea