Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Interjú

Nem vagyok szerelmes az ötleteimbe - Interjú Ruttkay Zsófiával

· írta

Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró és dramaturg. Szerencsét próbált már animációs és élőszereplős filmekben, de a sorozatírás sajátos agytornáját is kipróbálta – mindezt nem kevés sikerrel. Robert McKee Story című könyvének a 43. Magyar Filmszemlén tartott bemutatója után mesélt nekünk a forgatókönyvírói mesterségről, a csapatmunkáról és a frontemberről.

// interjú  // forgatókönyv, magyar

Sztoritól szereplőig és vissza - Interjú Robert McKee-vel

· írta

Robert McKee a 80-as évektől kezdve tartja híres Story-szemináriumát szerte a világban, „keze alól” temérdek olyan alkotó – rendező, forgatókönyvíró, producer – került már ki, akiket szakma és közönség egyaránt díjaz. Kapcsolódó könyve, a Story először 1997-ben jelent meg, a magyar fordításra szinte 15 évet kellett várni – az idén 71 éves „guruval” ennek kapcsán beszélgettünk.

// interjú  // amerikai plán, forgatókönyv

Női sorsok és látszatéletek - Beszélgetés Todd Haynesszel

· írta

A teoretikus hajlamú, posztmodern ízlésű filmfőiskolás mintapéldája. Az iskolapadból kikerülve konceptuális és intellektuális filmalkotó lett: gondolatgazdag, több rétegű filmek költője. A 80-as évek New Queer Cinema (új meleg film) irányzatának vezéralakja idén a Golden Globe-mezőnyben tündökölt az HBO számára készített miniszéria, a Mildred Pierce révén[1]. Amit Kertész Mihály adaptált először a noir műfaj klasszikusává 1945-ben.

// interjú  // portré

Kezdő színész a hullaházban - Beszélgetés Thomas Schuberttel

· írta

Lélegzés. A film néhány hónappal ezelőtt a Cinefest három fontos díját gyűjtötte be, okleveleit a főszereplő, Thomas Schubert vette át. Magabiztos, de allűrmentes 18 éves srác a szomszédból. A miskolci ünnepség után beszélgettünk vele.

// interjú  // prima matéria

„Mondom, ami van vagy volt” - Beszélgetés Elek Judit filmrendezővel

· írta

Elek Judit, a magyar újhullám egyik meghatározó alakja, akinek életművében egymást váltják a dokumentum- és játékfilmek, sokszor sajátosan vegyítve a két formát, a lírai dokumentumfilmtől a dokumentarista eszközökkel felépített fikcióig. A rendezővel a 11. Filmtettfeszten Visszatérés című filmje kapcsán beszélgettünk, amelynek jelentős része Kézdivásárhelyen és környékén forgott.

// interjú  // portré

„Hamarosan újra érezhetem, hogy élek” - Interjú Dyga Zsombor filmrendezővel

· írta

Idén nyáron két hetet töltött fiatal erdélyi filmesekkel Székelyföld szívében, a Filmtett alkotótáborában, az ősz beköszöntével pedig máris nekirugaszkodott ötödik nagyjátékfilmje elkészítésének. Ő Dyga Zsombor, aki ártalmas szokásairól, forgatási nehézségekről és legújabb játékfilmjéről is beszámolt nekünk.

// interjú  // portré

Csak a tenger, a szél és a sirályok... - Interjú Ólafur Darri Ólafsson izlandi színésszel

· írta

Ólafur Darri Ólafsson neve talán nem sokat mond úgy önmagában, de ha azt mondom, hogy az a jópofa, masszív, (legtöbbször) szakállas színész, aki majdnem minden izlandi filmben felbukkan, akkor valószínűleg többen felkapják a fejüket. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál alkalmával Darri is (rendezőjével, Valdís Oskarsdóttirral) Kolozsvárra látogatott, akivel két hőguta közti szünetben beszélgettem.

// interjú  // portré

„Ha tényleg engem akar, majd felhív. És fel is hívott.” - Interjú Valdís Óskarsdóttir izlandi vágó-rendezővel

· írta

Valdís Óskarsdóttir csodálatra méltó jelenség, aki megfeszített munkával és önerőből lépte át Izland határait, hogy aztán sikereivel hazája hírnevét színesíthesse. Vágóként komoly sikereket tudhat magáénak, az utóbbi években pedig azt is bebizonyította, hogy a nőknek nemcsak a vágószobában, hanem a rendezői székben is érdemes csücsülniük. Valdíssal a 10. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon beszélgettem egy hangos kávé mellett.

// interjú  // portré

A szépség tudatosítása - Beszélgetés Michel Ocelot francia animációsfilm-rendezővel

· írta

Az európai animáció elismert mestere, az ASIFA volt elnöke, Michel Ocelot idén zsűritagként látogatott el a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra. Kapcsolata a KAFF-fal azonban nem új keletű: első egészestés játékfilmje, a Kirikou és a boszorkány, amely a sok-sok szakmai díj után immár széles körben is meghozta számára az ismertséget, 1999-ben a város díját nyerte Kecskeméten.

// interjú  // animáció

Mint a gyertya és a villany - Beszélgetés Regéczy Viola fénymegadóval

· írta

Balázs Béla- és Árvai Jolán-díjas, Aranyszem gyűrűvel tüntették ki 2008-ban. Több mint 150 filmet „fényelt”, ismeri a hideg kékek, a valódi vörösek, az ütős sárgák világát. Soha semmire nem mond nemet, „próbáljuk ki, nézzük meg, mi lesz belőle” – szokta mondani... A mi beszélgetésünkből ez lett.

// interjú  // portré, technika

123 ... 29 Következő

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

A legfurább hollywoodi névcserék

Kirk Douglas (szül. Issur Danielovitch) és Lauren Bacall (szül. Betty Joan Perske). Toplistán élén olyasvalakik, akiről nem is sejtenénk...

Kirk Douglas (szül. Issur Danielovitch) és Lauren Bacall (szül. Betty Joan Perske). Toplistán élén olyasvalakik,...  

John Wayne (szül. Marion Morrison). Abban mindenki egyetért, hogy a világ főmacsója, a Duke, az első számú westernhős (na jó, Clint...

John Wayne (szül. Marion Morrison). Abban mindenki egyetért, hogy a világ főmacsója, a Duke, az első számú...  

Boris Karloff (szül. William Henry Pratt). Mindnyájunk legkedvencebb Frankenstein-szörnyének története a lehető legkonvencionálisabb...

Boris Karloff (szül. William Henry Pratt). Mindnyájunk legkedvencebb Frankenstein-szörnyének története a...  

Whoopi Goldberg (szül. Caryn Johnson). A kevés EGOT-tulajdonosok egyike, Whoopi új nevének történetét kétszer is el kell olvasni, amíg...

Whoopi Goldberg (szül. Caryn Johnson). A kevés EGOT-tulajdonosok egyike, Whoopi új nevének történetét kétszer...  

Ginger Rogers (szül. Virginia Katherine McMath). Ginger nemcsak eredeti neve miatt (amivel az ember nem Oscarért, hanem egzakt tudományokért...

Ginger Rogers (szül. Virginia Katherine McMath). Ginger nemcsak eredeti neve miatt (amivel az ember nem Oscarért,...  

Alan Alda (szül. Alphonso D'Abruzzo). Hawkeye édesapját Alfonso Giuseppe Giovanni Roberto D'Abruzzónak hívták, és maga is sikeres színpadi...

Alan Alda (szül. Alphonso D'Abruzzo). Hawkeye édesapját Alfonso Giuseppe Giovanni Roberto D'Abruzzónak hívták,...  

Cary Grant (szül. Archibald Alexander Leach). Az angol Grant előbb a Broadway-en próbált szerencsét Archie Leach néven, majd ’31-ben...

Cary Grant (szül. Archibald Alexander Leach). Az angol Grant előbb a Broadway-en próbált szerencsét Archie...  

Nicolas Cage (szül. Nicolas Kim Coppola). Amikor Nicolas színészkedésről kezdett álmodozni, nagybátyja, Francis Ford már rég legendát...

Nicolas Cage (szül. Nicolas Kim Coppola). Amikor Nicolas színészkedésről kezdett álmodozni, nagybátyja,...  

Charlie és Martin Sheen (szül. Carlos Irwin, ill. Ramón Antonio Gerardo Estévez). Sohasem értettem, hogy ha Charlie és apja, Martin is...

Charlie és Martin Sheen (szül. Carlos Irwin, ill. Ramón Antonio Gerardo Estévez). Sohasem értettem, hogy ...  

Jamie Foxx (szül. Eric Marlon Bishop). Eric kezdetben a barátnőjével kötött fogadás miatt lépett színpadra egy comedy club nyílt...

Jamie Foxx (szül. Eric Marlon Bishop). Eric kezdetben a barátnőjével kötött fogadás miatt lépett színpadra...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 55.

Filmtett 55.

VI. évfolyam, 7. szám, 2005. szeptember

David Jacobson amerikai rendező a szabadság elveszettségéről. Kis német filmtörténet. Az antropológiai film: képek és nézők között, az erdélyi dokumentumfilmek gyerekábrázolása, reflexivitás a dokumentumfilmben. Kathryn Bigelow rendezői portréja. Brødre, Csudafilm, Mr. ésMrs. Smith, Modigliani, Madagaszkár.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

17 év után leforgatnak egy félbe hagyott Marlon Brando-filmet

17 év után leforgatnak egy félbe hagyott Marlon Brando-filmet

Új szereposztással visszatér eredeti írországi forgatási helyszínére egy félbe maradt hollywoodi film,...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn)

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn) – amerikai–brit életrajzi, filmdráma, történelmi, 99 perc, 2011. Rendező: Simon Curtis. Szereplők: Michelle Williams, Eddie Redmayne, Kenneth Branagh, Julia Ormond, Emma Watson, Geraldine Somerville, Judi Dench, Dominic Cooper, Derek Jacobi.

Úgy tűnik, Hollywood az életrajzi filmek szezonját éli. Még jóformán el sem csitultak A király beszéde többszörös...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A némafilmes (The Artist)

A némafilmes (The Artist) – francia romantikus, vígjáték, filmdráma, 100 perc, 2011. Rendező: Michel Hazanavicius. Szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo, John Goodman, James Cromwell.

A némafilmek alkonyán járunk, a történet középpontjában pedig egy kihunyófélben lévő filmcsillag és egy feltörekvő...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fehér pokol (The Grey)

Fehér pokol (The Grey) – amerikai akciófilm, kalandfilm, filmdráma, thriller, 117 perc, 2012. Rendező: Joe Carnahan, Ridley Scott. Szereplők: Liam Neeson, Dermot Mulroney, Frank Grillo, Dallas Roberts.

Repülőgép-szerencsétlenség következtében egy olajfúrótorony személyzete az alaszkai vadonban találja magát. ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ultimul Corupt din Romania

Ultimul Corupt din Romania – román vígjáték, 97 perc, 2012. Rendező: Sergiu Nicolaescu. Szereplők: Horatiu Malaele, Vladimir Gaitan, Valentin Teodosiu, Ion Ritiu.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Védhetetlen (Safe House)

Védhetetlen (Safe House) – amerikai akciófilm, bűnügyi, thriller, 115 perc, 2012. Rendező: Daniel Espinosa. Szereplők: Denzel Washington, Ryan Reynolds, Robert Patrick, Vera Farmiga, Sam Shepard.

Egy fiatal CIA-s kapja a feladatot, hogy vigyázzon egy szökevényre. A rejtekhelyen azonban rajtaütnek, s az ügynök...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Kémes hármas (This Means War)

Kémes hármas (This Means War) – amerikai akciófilm, vígjáték, romantikus, 98 perc, 2012. Rendező: McG. Szereplők: Reese Witherspoon, Chris Pine, Tom Hardy, Til Schweiger.

Két menő CIA-ügynök csatározásba kezd egymással, miután megtudják, hogy ugyanannak a nőnek udvarolnak.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szellemlovas: A bosszú ereje (Ghost Rider: Spirit of Vengeance)

A szellemlovas: A bosszú ereje (Ghost Rider: Spirit of Vengeance) – amerikai–egyesült arab emírségekbéli akciófilm, fantasy, thriller, 95 perc, 2011. Rendező: Mark Neveldine, Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Ciarán Hinds, Idris Elba, Violante Placido.

A Kelet-Európában rejtőzködő Johnny Blaze-t segítségül hívják, hogy megfékezze az Ördögöt, aki emberi alakot...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

A kastély (The Castle) – magyar–román kisjátékfilm, 5:43 perc, 2003. Rendező: Maciej Kozlowski, Monica Andreescu. Szereplők: Földi Ádám, Veress Berci.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea