/ /

Ken russell cikkek

Hidrogén szonáták – Anakronizmus a filmzenében

2016. november 15. · írta

Már a Grand Caféban megrendezett legelső nyilvános vetítésen sem teljesen hangtalanul, hanem élő zenei kíséret mellett pörögtek a Lumière testvérek filmjei. Igaz, ekkor még nem igazán használhattuk volna a mai értelme szerint a szót, de a filmzene gyakorlatilag egyidős a mozgóképpel. Az egyre népszerűbbé váló vetítések hatására megjelenő első mozik is mind alkalmaztak legalább egy zongoristát, akinek egyetlen feladata az volt, hogy rögtönzött játékával aláfesse a vásznon pörgő képsorokat. Jóllehet, ennek az improvizatív klimpírozásnak volt egy sokkal prózaibb szerepe is: a zenekíséret segített elnyomni az akkor még igen hangos vetítőberendezések kattogását is.

// tanulmány  // film és zene

Ken Russell-portré 2.

2012. május 23. · írta

Russell aranykora viszonylag gyorsan, mintegy hat év alatt lezárult, évi egy sikerfilmet eredményezve. Az egyaránt 1975-ben bemutatott Tommy rockoperája és a Lisztománia tébolyult biopicje bármelyik korábbi filmjével felveszik a versenyt, ám a nagyközönség innentől ráunt Russell fokozási és botrányokozási kényszerére, miközben a brit filmipar is válságba került. Hanyatlása látványos volt, de egyre elborultabb, szélsőségesebb munkái talán még kanonizált remekműveinél is izgalmasabbak.

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Trapped Ashes

2008. május 31. · írta

Ez egy olyan film, amire – a piacra dobás dátuma szerint – a tavalyi TIFF-en kellett volna rettegni. A baj az, hogy most se lehetett különösebben rettegni. Ami viszont nem probléma, hiszen cserébe teli van ön- és reflexív poénokkal, melyek közti összefüggések akkor esnek le a nézőnek, amikor a végefőcímben megjelenik a kultikus rendezők neve: Ken Russell, Sean Cunningham, Joe Dante, Monte Hellman.

// kritika  // horror