/ /

Kínzás cikkek

Luis Puenzo: La historia oficial / A hivatalos változat

2011. december 23. · írta

Óriási hangszórók és kék-fehér zászlók alatt felsorakozott diákok és tanárok éneklik Argentína szabadságot dicsőítő nemzeti himnuszát. Egyesek több, mások kevesebb lelkesedéssel és hangerővel kapcsolódnak a kórusba. Alicia, a történelemtanárnő büszkén kihúzza magát és meggyőződéssel ejti ki a szavakat. Még nem tudja, hogy később már inkább csak megtört hittel védi majd hazája történelmének hivatalos változatát.

// kritika  // oscar-maraton, történelmi film

Pascal Laugier: Martyrs / Mártírok

2010. július 6. · írta

A horror vegyes megítélésű zsánerében is kevés film osztja meg úgy a közönséget, mint a francia Pascal Laugier második mozija, a Mártírok. A filmet Franciaországban példátlanul magas korhatárral próbálták ellehetetleníteni, Magyarországon pedig e hónapban mutatták volna be, ha nem kapja meg a végzetes X-es kategóriát a Nemzeti Filmiroda Korhatár Bizottságától.

// kritika  // horror, filmdráma

Arno Dierickx: Bloedbroeders / Véres barátság

2009. május 8. · írta

Azt kell mondanom, hogy Arno Dierickx alkotása nem hagyott bennem pozitív érzéseket. A felvezető képsor, melyben egy koponyát gereblyéznek ki egy eldugult pöcegödörből, a film pszicho-thriller jellegét hivatott érzékeltetni, amit egyébként a rendezőnek csak hatalmas küszködések árán, egy-egy pillanatra sikerül csak elérnie.

// kritika  // thriller

Bryan Bertino: Hívatlanok / The Strangers

2008. október 6. · írta

Végy egy nagy adag Elhagyott szobát, adj hozzá egy csipet Texasi láncfűrészest és némi Furcsa játékot, majd megkapod az esztendő hibridhorrorját, a Hívatlanokat. Az elsőfilmes Bryan Bertino a zsánerkövetelmények felismerésekor a „jó tanuló felel” benyomást kelti, más kérdés, hogy az igazi üdvösséghez személyes varázsnak is járulnia kellene.

// kritika  // horror, thriller

Darren Lynn Bousman: Saw III / Fűrész III.

2007. február 15. · írta

A Fűrész című film szinte pillanatok alatt vált trilógiává. Az első rész elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy gyorsan elkészítsék a folytatását, amely szintén elég eredeti és izgalmas volt ahhoz, hogy megszülessen a Fűrész III. Az eredményt tekintve a harmadik rész esett legmesszebb a fájától. Mondhatni letért a „jó útról”, azaz szakított egy olyan tendenciával, amely – stílusosan szólva – vérátömlesztést hozott (volna) az amerikai horror világába, és visszakanyarodott a B-kategóriás, fröcskölős-tocsogós filmek hagyományához.

// kritika  // horror