Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Kisjátékfilm

Egy zsugorgató-zsugorodó filmfesztivál - 19. Alter-Native Marosvásárhelyi Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál, 2011. november 2–6.

· írta

Azok, akik a marosvásárhelyi nemzetközi rövidfilm-fesztivált annak idején Alter-Native-ra keresztelték, talán nem is sejtették, mennyire illő lesz még 19 évvel később is ez a jelző – bár igaz, kissé negatívan átértelmeződve. Ez a rendezvény ugyanis sok szempontból annyira megőrizte hajdani jellegét, hogy 2011-ben már lassan nem is hasonlít egy nemzetközi filmfesztiválra.

// beszámoló  // fesztivál, rövidfilm

Kicsi a bors... - Összefoglaló a Szemle kisjátékfilmes blokkjának filmjeiből I.

· írta

Megszokott módon a Szemlén idén is ömlesztve kaptuk a kísérleti- és kisjátékfilmeket, ezért két részletben – a kronologikus rendet felrúgva – vesszük át a különböző csoportok filmjeit. Jelen írásban a K1-K3, illetve a K6 és a K7-es blokkok filmjeit nézzük át.

// tudósítás  // kortárs magyar, beszámoló

Túl a kerítésen - Horváth Lili: Napszúrás

· írta

Sokan, sokféleképpen készítettek már Magyarországon úgynevezett „intézetis” filmet. Ezek kis része jól sikerült, nagyobbik hányaduk azonban – köztük Bacsó Péternek a jelenleg folyó filmszemlén versenyben lévő, Majdnem szűz című filmje is – kevésbé, vagy egyáltalán nem. Vélhetőleg az érzékeny téma miatti aggodalomból fakadó bátortalanság.

// kritika  // kortárs magyar

Kicsit más: Mediawave-napló I. - Mediawave, Győr, 2008

· írta

Mi is az a Mediawave? Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál. Fényírók fesztiválja. Sajnos valójában nem zene és film. Zene vagy film. Mert ha a filmek érdekelnek, akkor fizikai képtelenség részt venni a zenei programokon. Marad a jó filmzene és néhány elcsípett morzsa a zenei kínálatból.

// tudósítás  // fesztivál, rövidfilm

Rövidek Szemléje 2. -

· írta

A 39. Filmszemle kisfilmes zsűrijének elnöke, Kardos Ferenc díjátadó beszédében méltatta az idei rövidek magas színvonalát: egyre gyakoribb az igényes megmunkáltság és professzionális kivitelezés. És egyre többször térnek vissza sötét, alvilági témák a fiatal rendezők munkáiban.

// kritika  // rövidfilm, fesztivál

Rövidek Szemléje 1. -

· írta

Nagyon erős idén a szemle rövidfilmes kínálata. Feszes dramaturgia, titokzatos történetek, letaglózó vizualitás, felemelő zenék jellemzik a legtöbb alkotást. Illatozzon itt egy csokorra való!

// kritika  // rövidfilm, fesztivál

Hoztam is, meg nem is - 36. Magyar Filmszemle – Budapest, 2005. február 1–8., Kisjátékfilmek

· írta

A 36. Magyar Filmszemle nagyjátékfilmes felhozatala jócskán hagyott kívánni valót maga után, így a négy keservesen napon át kínzott sajtó bizakodással tekintett a kisérleti és kisjátékfilmes mezőny elé, hátha abban vigaszra lel. Az első négy blokkot képező tizennyolc kisfilm a magyar filmezés igen széles palettáját villantotta meg. A kisfilmek között találunk hosszabbakat – rövidebbeket, nagyágyúkat és ifjú kísérletezőket egyaránt.

// tudósítás  // fesztivál

Emlékőrzők találkája - Gulyás Gyula: Fény hull arcodra

· írta

Vannak filmek, amelyekben a szereplők és az őket eljátszó színészek aprólékosan egyénítettek, gesztusaikra, öltözetükre, mondataikra hosszú ideig emlékszünk, képi szótárunk részeivé válnak. Tőlük eltérőek a karakter megjelenítés azon esetei, ahol általános, sztereotipikus vonások kitűnő színészek alakításában vetülnek vászonra, ám attól még azok tipikusak maradnak.

// kritika  // kortárs magyar, erdélyi műhely

A koprodukció libikókáján - Gulyás Gyula: Fény hull arcodra, édesem

· írták: ,

Film forog Erdélyben. Hazai novellából készült a forgatókönyv, itteni tájak és színészek szerepelnek benne. A rendező magyarországi, az operatőr román. Pénzeli egy bukaresti és egy budapesti producer, akik egyaránt fantáziát látnak ugyanabban a filmtervben. Hamarosan elkészül Gulyás Gyula rendezésében, Király László novellájából a Fény hull arcodra édesem. A forgatáson a készülő film néhány alkotójával beszélgettünk.

// kritika  // kortárs magyar, rövidfilm

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 30.

Filmtett 30.

IV. évfolyam, 2. szám, 2003. március

Beszélgetés Balassa Péterrel, a Cirko-Gejzír vezetőjével. 34. Magyar Filmszemle – játékfilmek, nem fikciós filmek, kísérleti és kisjátékfilmek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak filmjei. Az első magyar “képíró”: Huszárik Zoltán-portré. Néma sirámok – a melodráma műfajtörténete. Hullámvasút Soderbergh módra. 101 Reykjavik; A Gyűrűk Ura; Kocka; Halj meg máskor; Kapj el, ha tudsz.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea