/ /

Lasse hallström cikkek

Lasse Hallström: The Hundred-Foot Journey / Az élet ízei

2014. augusztus 18. · írta

Az élet ízei úgy papol két órán keresztül arról, hogy a garam masala és a báránysült à la ki-tudja-kicsoda illatától a származás-, bőrszín-, és generációbeli különbségek semmissé válnak, hogy közben nem más, mint egy olykor tenyérbe mászóan sós, néha meg hervasztóan sótlan kajapornó, amit ugyan egy jóravaló nyárspolgár család feltehetően kuncogva meg fog zabálni, az ínyencek viszont térden állva fognak könyörögni a panaszkönyvért.

// kritika  // romantikus

Lasse Hallström: Safe Haven / Menedék

2013. május 2. · írta

Nicholas Sparks feltehetően több nőt ríkatott meg, mint a közönséges vöröshagyma (Allium cepa L.). Nem feltétlenül eredeti könyveinek világa formulák redundáns összeharácsolásából épül – legalábbis a megannyi filmes adaptációból ezt a tanulságot lehet leszűrni. Sparks produkciós cége mintha csak évi rendszerességgel izzadná magából az önmaguk klónjaként értelmezhető egyívású történeteket, melyek azzal az egyetlen, jól megrágott és kimunkált céllal készülnek, hogy megszorongassák a – rájuk vállalkozó – romantikus galamblelkeket. Nincs új a Nap alatt Lasse Hallström adaptációja esetében sem.

// kritika  // romantikus

Lasse Hallström: Salmon Fishing in the Yemen / Lazacfogás Jemenben

2012. április 17. · írta

A Lazacfogás Jemenben két olyan filmkészítőt hozott össze, akik mindketten vonzódnak a különleges történetekhez: Simon Beaufoy (A Full Monty / Alul semmi és a Slumdog Millionaire / Gettómilliomos forgatókönyvírója) és Lasse Hallström (Chocolat, Casanova, What’s Eating Gilbert Grape) reményfakasztó alkotással örvendezteti meg a nézőket.

// kritika  // romantikus, vígjáték

Lasse Hallström: Chocolat / Csokoládé

2001. július 15. · írta

Lasse Hallström Csokoládé című alkotása egy burgundiai kisvárosban játszódik, ahol az élni tudó asszony, és az élni nem merő polgárság vívja meg mindennapos küzdelmeit, s mert a főhősnő a maga oldalán tudja a csokoládét, nyer. Győzelmét csupán a böjtidőszak késlelteti, ezalatt ugyanis a polgárok jelentős része önmegtartóztató életet él.

// kritika  // romantikus, vígjáték