Anne Fontaine: Les innocentes / Ártatlanok Anne Fontaine: Les innocentes / Ártatlanok

Apácákról és emberekről

Anne Fontaine: Les innocentes / Ártatlanok

ÉRTÉKELD A FILMET!
Ártatlanok
Anne Fontaine
2016

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Kolostor, háború, kiszolgáltatott nők, hit és bátorság. Mialatt tél van, és csend, és hó, és halál. Anne Fontaine festményszerűen gyönyörű legújabb filmje most is napokig kísérteni fog.

1945 decembere, Lengyelország. Egy fiatal novícius (Anna Próchniak) könyörgésére a francia Vöröskeresztnél dolgozó ápolónő (Lou de Laâge) követi őt az elszigetelten álló rendházba, ahol sokkoló látvány fogadja: egyik apáca egy veszélyes szüléssel vajúdik, s féltucat másik előrehaladott terhesség jeleit mutatja. Ebbe a sokrétű bonyodalomba dobja bele nézőit Anne Fontaine a legújabb filmjében, s renoméjéhez híven nem hagy témát kidolgozatlan.

A rendezőnő nem akarja a második világháborús filmek kontextusába helyezni művét, s noha kiírja az évszámot, nem a megszokott témákon keresztül beszél a világégésről. A történet egy kolostorban játszódik, távol a politikától, a harctól, az üldözésektől, de mégis mindez beleszivárog a csendes, imádkozással és munkával telő hétköznapok sorába. Hiszen (az Illyés nyomán szabadon) hol zsarnokság van, ott zsarnokság van... mindenhol. Noha kezdetben csupán a rendkívül rendellenes, viselős apácák története s ennek szörnyűséges okaira csupán utaló elbeszélés sejteti a háborús helyzetet, de apránként egyre élesebben rajzolódik ki a kép: koncentrációs táborokban elhunyt szerettek, árván maradt gyerekek az utcán, sőt, az egyedül közlekedő főszereplőnk valós veszélybe kerülése is jelzi: habár a történelemkönyvek szerint már véget ért, valójában még hosszú időn keresztül érezni borzalmait.

A kolostor különös háttérképe sem véletlen, s a film finom kézzel vezet rá a hit manapság inkább kuriózumnak, mint valós értéknek tartott dilemmájára, s indít el a válasz felé vezető úton az ősi ellentmondás esetén: ha Isten mindenható, akkor miért nem avatkozott közbe, védte meg kiszemeltjeit? Talán időbe telik a mai, világias felfogásunk levetkőzése, s hogy elfogadhassuk, mennyire felforgató a nemi erőszak az apácák számára, akiknek még a fizikai érintés is tilos, s milyen mértékben borította fel örökre az életüket az a pár ittas szovjet katona brutalitása. Eleinte nehéz átérezni, miért olyan fontos eltitkolni a rendház állapotát, hiszen egyértelmű, hogy nem erkölcsi romlottságukat mutatja, de később rájövünk, hogy nincs kinek elpanaszolni, kinek a felmentését kérni, a hatalom által elkövetett atrocitások áldozatai jóvátételt nem, csak eltussolt, áldozathibáztató, elkövető-mentegető frázisokat kaphatnak. A katonáktól, kik megteszik a legelfajultabbat – emberéletet oltanak –, nem lehet elvárni, hogy a civil lakosságon ne éljék ki felébresztett vérszomjukat. A nemi erőszak, sajnos, csak egyike a háború rémségeinek.

Mindez sokkal megrázóbb így, mint a film bemutatásában. Caroline Champetier  (Emberek és istenek, hasonló témájú, csak szerzetesek felelősségét firtató film) fényképezésében az elegáns, szinte monokróm, a fekete-szürke-fehér színek az apácák habitusán, a téli tájon, valamint a komor belsőkben visszaköszönő árnyalatai szinte festményszerűvé, túl széppé teszik a filmet. A realista, valós történeten alapuló filmből így lesz ennél sokkal több: egy műalkotás, amely mindenfajta kontextus nélkül érthető, metaforája a mindenkori nők mindenkori kiszolgáltatottságának, legyen az háborús övezetben, diktatúrában, vagy az otthon zárt ajtói mögött.

A mű szinte teljes jogú főszereplője lehetne a téli erdő, melynek sivár élettelensége, a hó beborító, elfedő volta egyrészről a reménytelenséget fokozza, kiemeli, hogy a külvilág embertelen hidege ellen csak a falak nyújtanak valamelyes biztonságot – egy látszólagos és megtévesztő biztonságot, mely annál sokkolóbban omlik le, amikor ezen is áttöri magát a gonosz. No nem a metafizikus, hanem a hétköznapi, brutális, emberi. Másrészt a tél, noha végtelenítettnek tűnik most, a kétségbeesés pillanatában, ugyanakkor magában hordozza az évszakok váltakozásának bizakodását is: egyszer véget ér a sötétség, a háború, a folyamatos rettegés is. A filmet talán ez a finomkezű, esztétizált ábrázolásmód, a tompított, de mégis átható szenvedés izzása, s nem utolsó sorban a történet végig fenntartott érdeklődése teszi naggyá. Ha csupán egy történelmi filmet nézel meg az idén, ez legyen az.

Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat