/ /

Lodz cikkek

Lengyelország, Lodz – Panstwowa Wyzsza Szkola Filmowa Televizyjna i Teatralna im. Leona Schillera

2006. szeptember 15. · írta

Az emlékek általában megszépülnek, de az én filmiskolás élményeim nem. Ha visszaemlékszem, ugyanúgy tudom sajnálni magam az akkori kínlódásaim miatt, mint annakidején – csak egy kicsit nyugodtabban. Valójában nem is az volt a lényeg, hogy jól érezzem magam, hanem hogy fejlődjem. Lehet, hogy a fejlődés egyik alapfeltétele a szenvedés? Ha akkor ezt nem így gondolom, azon percben otthagyom az iskolát.

// beszámoló  // médiaoktatás

Szemelgetés Lakatos Róbert leveleiből

2000. június 15. · írta

Łódź. Itt alapították a Lengyel Filmművészeti Főiskolát, azzal a feltétellel, hogy hamarosan áttelepítik a világháborúban lerombolt, de azóta újjáépülő fővárosba. Mégsem így történt, mert közben az iskola gyökereket eresztett. Itt tanult Andrzej Wajda, Roman Polanski, és Krzysztof Kieslowski is. Lakatos Róbert 1992-ben érkezett Łódźba Kolozsvárról, egy szociológusi ösztöndíjjal. Azóta pályát „tévesztett". Elvégezte az operatőri szakot a filmiskolán, és diplomafilmje, a Nyáron piros, télen kék szerepelt a 31. Magyar Filmszemlén. A Filmtett szerkesztőjével folytatott e-mailezés során főiskolai kalandjairól és diplomafilmjének születéséről mesélt. Az ő válaszait adjuk közre kérdések vagy kommentárok nélkül.

// interjú  // erdélyi műhely, médiaoktatás