Kármán Irén filmje nem egy igazán jó film, ennek ellenére az első perctől az utolsóig levegőt venni sem enged. Kármán Irén nem egy nagy filmrendező, de fantasztikus újságíró. Mert a kilencvenes évek magyar olajmaffiájáról dokumentumfilmet készíteni nem könnyű vállalkozás.

Az ember még ma is könnyen otthagyhatja a fogát. A szó legszorosabb értelmében. Kármán Irén egy olyan ügyhöz nyúlt, amibe öt rendőr halt bele. Az egyik zsaru például napokkal azelőtt, hogy nyilvánosságra hozta volna a nyomozási eredményeit, uzsonnázás közben hirtelen főbe lőtte magát a szolgálati kocsijában. Ugye, ez teljesen természetes... Egy másik rendőrt meg épp akkor kellett letartóztatnia saját kollégáinak, amikor a parlamenti olajbizottság elé indult volna vallomást tenni.

Aztán tavaly márciusban kirabolták és súlyosan megverték a készülő film rendezőjét is. Ennyit arról, hogy mennyire elavult ügyről van szó.

De beszéljünk kicsit a filmről. Zavaróak az írógépes stílusban hangos csattogás kíséretében kiírt nevek, melyek alatt nem érteni a szöveget. Még zavaróbb az elválasztó elemként kezelt és tucatszor bevágott villogó olajcső képe: olcsó bulvárhíradós megoldás. Idegesítő, ha egy szöveges inzert – ha már nem volt jobb megoldás – olyan rövid ideig látható, hogy nem lehet a végigolvasni. Ennél vannak szebb, elegánsabb megoldások is.

Nem zavart a számos félprofi vagy amatőr felvétel – érthető, hiszen egy részüket maga a rendező készítette. Nem volt zavaró a mindenütt jelen levő digitális dátum sem a kép alsó részén, hiszen fontos, hogy ki mikor mit mondott. Az sem zavar, hogy a film végén úgy állok fel, hogy nem történt meg a nagy leleplezés. Amennyit láttam, az bőven elég. Egyértelművé válik, hogy a lehető legfelsőbb körökbe vezetne a további nyomozás. Mert Kármán Irén így is a legjobb, legkínosabb, legélesebb kérdéseket tudja feltenni a legjobb pillanatban.

Megszokott klisé a bűnügyi filmekben a becsületes zsaru alakja, aki magába roskadva vet számot azzal, hogy miért is vállalt mindent? A szakmai becsületért, a leleplezés öröméért, vagy egyszerűen csak az igazságért? Az ember nézi ezeknek a kirúgott, meghurcolt, elhallgattatott rendőröknek az arcát (akik végül is jól jártak, mert még élnek) és megdöbben: ez itt most nem Hollywood, ez nem fikció, ez a magyar valóság. A mai magyar valóság.