Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Magyar

Nem vagyok szerelmes az ötleteimbe - Interjú Ruttkay Zsófiával

· írta

Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró és dramaturg. Szerencsét próbált már animációs és élőszereplős filmekben, de a sorozatírás sajátos agytornáját is kipróbálta – mindezt nem kevés sikerrel. Robert McKee Story című könyvének a 43. Magyar Filmszemlén tartott bemutatója után mesélt nekünk a forgatókönyvírói mesterségről, a csapatmunkáról és a frontemberről.

// interjú  // forgatókönyv, magyar

Családi kör(utazás)? - Török Ferenc: Isztambul

· írta

A Moszkva téri érettségizők és a harmincas pénzügyesek Overnightja után Török Ferenc újabb korosztályt ugrott előre generációs panorámájában. Az Isztambul kerete és figurájának jellege jól illeszkedik az életműbe, de a megvalósítás és a feszültség kilóg belőle.

// kritika  // magyar, filmdráma

Válogatott dokumentumfilmek a 43. Magyar Filmszemléről - A szovjet levelezőpajtás, Népművelő a felvevőgéppel, Allah minden napján szaladnak a lovak, A Nyolcak nyomában, Last Call – Dresden Dolls

· írták: , ,

Jó nevű rendezők változó színvonalú munkái,félig-meddig ismeretlenek sikeres próbálkozásai, hosszú éveken keresztül forgatott filmek vagy televíziós szösszenetek, ismeretterjesztő vagy dokumentarista stílus, kellemes meglepetések vagy „kiszámítható” színvonal – talán így foglalhatnánk össze vázlatpontokba szedve az idei Szemle dokumentumfilmjeit. A témájuk, munkamódszerük vagy stílusuk miatt legérdekesebbek közül szemelgettük. Gondolatainkban végig ott bujkált a mi lett volna ha? kérdés: mi lett volna, ha az idei szemle versenyfesztiválként működött volna, mely filmek szerezhették volna meg a díjakat?

// kritika  // dokumentumfilm, magyar, fesztivál

Cirkusz-saga - Deák Krisztina: Aglaja

· írta

Bevallom őszintén (többedmagammal együtt), hogy nem sokat vártam Deák Krisztina új, cirkuszos biopicjétől. A Jadviga párnája unalmas love-storyja és A miskolci boniésklájd trash-betyár romantikája után valami suta kisrealista drámára számítottam. Kellemesen csalódtam.

// kritika  // magyar, filmdráma

A kellemeset a haszontalannal - 43. Filmszemle: Final Cut – Hölgyeim és uraim / Magyarország 2011

· írta

Az idei Szemle kicsit olyan volt, mint az egyszeri diák dolgozata: tele utolsó pillanatban asztalra tett, épp hogy vizsgaképes tételekkel, némelyiket filmnek is nehéz nevezni. Ezen kakukktojások közti két végletről lesz szó.

// kritika  // magyar, fesztivál

A Bíborcsiga és az elégedetlen fazék a falak között - 43. Magyar Filmszemle animációs filmjeiről

· írta

Három vetítési blokkban is találkozhatott animációs filmekkel idén a „filmszemléző”. A befutott rendezők felnőttekhez szóló filmjeit különválasztották a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjainak munkáitól, illetve szombat és vasárnap délelőtt vetítettek egy gyerekeknek való válogatást. Szokás szerint rengeteg ötlet, kreativitás és animációs technikák sokasága sorakozott a vásznon.

// kritika  // animáció, magyar, fesztivál

Mindenki, aki számított - 43. Magyar Filmszemle, első két nap

· írta

Az egyetlen jó dolog a tavalyi Szemlében az időpont volt: sokkal kellemesebb dolog májusi melegben filmekről osztani az észt. Most utolsó pillanatban visszakerült a megszokott február eleji időpontra, úgyhogy megint vastag sapkákkal jöttünk Budapestre.

// publicisztika  // magyar, fesztivál

Egy fényes évtized - Papp Csaba Zoltán – Buglya Zsófia: A Bright Decade. Hungarian Cinema Abroad

· írta

Kockázatos vállalkozás egy évtized filmterméséről pár hónap távlatából végérvényes kijelentéseket tenni. Másrészt viszont igaz, hogy már ennyi idő is elegendő ahhoz, hogy a jellegzetes vonásokat kiemeljük, és megpróbáljunk általánosítani.

// ajánló  // recenzió, magyar

Az őrzők őrzői - Bergendy Péter: A vizsga

· írta

Bergendy Péter második játékfilmje az ’56-os forradalom utóéletének „másik” oldalát, az ügynöksorsot mutatja be. Eszközeiben azonban nem a megszokott, lassú magyar keserűséget, hanem – meglepően ügyesen – a hollywoodi thriller zsánerét vette alapul.

// kritika  // magyar

Hősök tere (és ideje) - Jancsó Miklós-portré 2.

· írta

Jancsó Miklós a hatvanas években esszencialista, a történelmi tapasztalatokból, az egymást váltó jobb- és baloldali ideológiákból leszűrt princípiumokkal dolgozik. A Szegénylegények, az Így jöttem, a Csillagosok, katonák vagy a Csend és kiáltás című filmjei egy sajátos történelemszemlélet jegyében fogantak.

// tanulmány  // portré, magyar

123 ... 5 Következő

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

A legfurább hollywoodi névcserék

Kirk Douglas (szül. Issur Danielovitch) és Lauren Bacall (szül. Betty Joan Perske). Toplistán élén olyasvalakik, akiről nem is sejtenénk...

Kirk Douglas (szül. Issur Danielovitch) és Lauren Bacall (szül. Betty Joan Perske). Toplistán élén olyasvalakik,...  

John Wayne (szül. Marion Morrison). Abban mindenki egyetért, hogy a világ főmacsója, a Duke, az első számú westernhős (na jó, Clint...

John Wayne (szül. Marion Morrison). Abban mindenki egyetért, hogy a világ főmacsója, a Duke, az első számú...  

Boris Karloff (szül. William Henry Pratt). Mindnyájunk legkedvencebb Frankenstein-szörnyének története a lehető legkonvencionálisabb...

Boris Karloff (szül. William Henry Pratt). Mindnyájunk legkedvencebb Frankenstein-szörnyének története a...  

Whoopi Goldberg (szül. Caryn Johnson). A kevés EGOT-tulajdonosok egyike, Whoopi új nevének történetét kétszer is el kell olvasni, amíg...

Whoopi Goldberg (szül. Caryn Johnson). A kevés EGOT-tulajdonosok egyike, Whoopi új nevének történetét kétszer...  

Ginger Rogers (szül. Virginia Katherine McMath). Ginger nemcsak eredeti neve miatt (amivel az ember nem Oscarért, hanem egzakt tudományokért...

Ginger Rogers (szül. Virginia Katherine McMath). Ginger nemcsak eredeti neve miatt (amivel az ember nem Oscarért,...  

Alan Alda (szül. Alphonso D'Abruzzo). Hawkeye édesapját Alfonso Giuseppe Giovanni Roberto D'Abruzzónak hívták, és maga is sikeres színpadi...

Alan Alda (szül. Alphonso D'Abruzzo). Hawkeye édesapját Alfonso Giuseppe Giovanni Roberto D'Abruzzónak hívták,...  

Cary Grant (szül. Archibald Alexander Leach). Az angol Grant előbb a Broadway-en próbált szerencsét Archie Leach néven, majd ’31-ben...

Cary Grant (szül. Archibald Alexander Leach). Az angol Grant előbb a Broadway-en próbált szerencsét Archie...  

Nicolas Cage (szül. Nicolas Kim Coppola). Amikor Nicolas színészkedésről kezdett álmodozni, nagybátyja, Francis Ford már rég legendát...

Nicolas Cage (szül. Nicolas Kim Coppola). Amikor Nicolas színészkedésről kezdett álmodozni, nagybátyja,...  

Charlie és Martin Sheen (szül. Carlos Irwin, ill. Ramón Antonio Gerardo Estévez). Sohasem értettem, hogy ha Charlie és apja, Martin is...

Charlie és Martin Sheen (szül. Carlos Irwin, ill. Ramón Antonio Gerardo Estévez). Sohasem értettem, hogy ...  

Jamie Foxx (szül. Eric Marlon Bishop). Eric kezdetben a barátnőjével kötött fogadás miatt lépett színpadra egy comedy club nyílt...

Jamie Foxx (szül. Eric Marlon Bishop). Eric kezdetben a barátnőjével kötött fogadás miatt lépett színpadra...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 62.

Filmtett 62.

VII. évfolyam, 6. szám, 2006. július-augusztus

Spanyol filmtörténet 1/2. Muhi András, Krigler Gábor, Lovas Balázs és Németh Gábor a mai magyar forgatókönyvekről. A múlt századba révült és a puliszkás filmfesztivál. Dear Wendy, A sivatag hercege, Whisky, Ómen.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

17 év után leforgatnak egy félbe hagyott Marlon Brando-filmet

17 év után leforgatnak egy félbe hagyott Marlon Brando-filmet

Új szereposztással visszatér eredeti írországi forgatási helyszínére egy félbe maradt hollywoodi film,...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ultimul Corupt din Romania

Ultimul Corupt din Romania – román vígjáték, 97 perc, 2012. Rendező: Sergiu Nicolaescu. Szereplők: Horatiu Malaele, Vladimir Gaitan, Valentin Teodosiu, Ion Ritiu.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A némafilmes (The Artist)

A némafilmes (The Artist) – francia romantikus, vígjáték, filmdráma, 100 perc, 2011. Rendező: Michel Hazanavicius. Szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo, John Goodman, James Cromwell.

A némafilmek alkonyán járunk, a történet középpontjában pedig egy kihunyófélben lévő filmcsillag és egy feltörekvő...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fehér pokol (The Grey)

Fehér pokol (The Grey) – amerikai akciófilm, kalandfilm, filmdráma, thriller, 117 perc, 2012. Rendező: Joe Carnahan, Ridley Scott. Szereplők: Liam Neeson, Dermot Mulroney, Frank Grillo, Dallas Roberts.

Repülőgép-szerencsétlenség következtében egy olajfúrótorony személyzete az alaszkai vadonban találja magát. ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Védhetetlen (Safe House)

Védhetetlen (Safe House) – amerikai akciófilm, bűnügyi, thriller, 115 perc, 2012. Rendező: Daniel Espinosa. Szereplők: Denzel Washington, Ryan Reynolds, Robert Patrick, Vera Farmiga, Sam Shepard.

Egy fiatal CIA-s kapja a feladatot, hogy vigyázzon egy szökevényre. A rejtekhelyen azonban rajtaütnek, s az ügynök...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn)

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn) – amerikai–brit életrajzi, filmdráma, történelmi, 99 perc, 2011. Rendező: Simon Curtis. Szereplők: Michelle Williams, Eddie Redmayne, Kenneth Branagh, Julia Ormond, Emma Watson, Geraldine Somerville, Judi Dench, Dominic Cooper, Derek Jacobi.

Úgy tűnik, Hollywood az életrajzi filmek szezonját éli. Még jóformán el sem csitultak A király beszéde többszörös...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Kémes hármas (This Means War)

Kémes hármas (This Means War) – amerikai akciófilm, vígjáték, romantikus, 98 perc, 2012. Rendező: McG. Szereplők: Reese Witherspoon, Chris Pine, Tom Hardy, Til Schweiger.

Két menő CIA-ügynök csatározásba kezd egymással, miután megtudják, hogy ugyanannak a nőnek udvarolnak.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A szellemlovas: A bosszú ereje (Ghost Rider: Spirit of Vengeance)

A szellemlovas: A bosszú ereje (Ghost Rider: Spirit of Vengeance) – amerikai–egyesült arab emírségekbéli akciófilm, fantasy, thriller, 95 perc, 2011. Rendező: Mark Neveldine, Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Ciarán Hinds, Idris Elba, Violante Placido.

A Kelet-Európában rejtőzködő Johnny Blaze-t segítségül hívják, hogy megfékezze az Ördögöt, aki emberi alakot...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

A kastély (The Castle) – magyar–román kisjátékfilm, 5:43 perc, 2003. Rendező: Maciej Kozlowski, Monica Andreescu. Szereplők: Földi Ádám, Veress Berci.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea