/ /

Magyar cikkek

Beszélgetés Szalay Péterrel

2001. január 15. · írta

Hogyan készül WC-deszkából szólógitár? Mit tehet az ember, ha három próbálkozás után sem veszik fel a Filmfőiskolára? Hogy lehet feleséggel forgatókönyvet írni, saját pénzből játékfilmet csinálni, Trabanttal forgatócsoportot vinni Erdélybe, ott pedig nem erdélyi filmet forgatni? Hogy lesz dokumentumfilmből játékfilm, igaz kicsit „ukrán fapados”, de mégis profi, díjnyertes? Végül hogyan lehet roncsolt képpel, roncsolt lelket ábrázolni? Beszélgetés Szalay Péterrel.

// interjú  // magyar, dokumentumfilm

Mundruczó Kornél: Nincsen nekem vágyam semmi

2000. december 15. · írta

Ezt a filmet megelőzte a híre. A beavatottak, ahogy azt mostanában illik, már akkor kultuszt kiáltottak, amikor még senki sem látta, noha ezt aligha lehet pusztán szómágiával létrehozni. A témája – homoszexuális prostituáltak, vér és erőszak – ugyan kevéssé vonzó; noha divatos rágcsálnivaló a tömegnek, amely amúgy sem rendelkezik idevágó ismeretekkel (mint ahogy egyébként én sem). A februári Filmszemlén megkapta a legjobb elsőfilmnek járó díjat. Ezek után szinte csodálatra méltó, hogy a film sűrű szövésű, jó ritmusú, a helyi érdekességből egy általánosan érvényes atmoszférát teremteni képes munkának bizonyult, egy szemmel láthatóan nagyon tehetséges rendező első filmjének.

// kritika  // magyar, filmdráma

Beszélgetés Fonyó Gergellyel

2000. szeptember 15. · írta

„Az egyik legnagyobb alapélményem Buñuel volt, évekig ott hordtam az ingem zsebében az átvágott szem fényképét Az andalúziai kutyából. Akkor húsz éves voltam, most harmicnégy vagyok. Hogyan boldogul egy filmrendező? Szerintem folyamatosan filmeket kellene forgatnia. Tíz évig csinálni egy filmet – nagyon romantikus, de nem lehet egy perspektíva. Nekem ez a foglalkozásom, ez a szakmám, én ezt művelni szeretném."

// interjú  // prima matéria, magyar

Beszélgetés Enyedi Ildikó filmrendezővel

2000. július 15. · írták: ,

A feleségem története, Szelíd interface, Simon mágusEnyedi Ildikó filmrendezővel tervekről, készülő és elkészült filmekről, elhanyagolt szerzőkről, a science fiction-ben szunnyadó lehetőségekről, a történetszövés játékairól, a termékeny félreértésekről és, néhány mondat erejéig, demiurgoszokról és angyalokról beszélgettünk.

// interjú  // magyar