Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Médiaoktatás

Új hullámok - XII. Nemzetközi Film- és Médiatudományi Konferencia Erdélyben – Kolozsvár, 2009. október 23–24.

· írta

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Média tanszékének szervezésében október 23. és 24. között újabb filmtudományi konferencia zajlott – immár tizenkettedik alkalommal. A szervezők – a francia nouvelle vague 50. évfordulójára hivatkozva – az Új hullámok címet adták a rendezvénynek, talán nem is sejtve, hogy ezzel mennyi filmtörténészt és filmelmélészt sikerül majd Kolozsvárra csalogatni.

// tudósítás  // médiaoktatás, filmelmélet

Nyílt ajtók a Sapientia EMTE fotóművészet, filmművészet, média szakán -

· írta

Tárt kapukkal várták az érdeklődőket Szent György napján a Sapientia-EMTE Fotóművészet, filmművészet, média szakának tanárjai és diákjai. Változatos műsorral kedveskedtek a kolozsvári Győzelem mozi nézőterét megtöltő nézőknek, a beszélgetéseken pedig szó esett az erdélyi film jelenéről és jövőjéről is.

// tudósítás  // filmiskola, médiaoktatás

Szendvics, tea, minihollywood - Újabb vizsgafilmek készülnek Kolozsváron

· írta

A Sapientia egyetem történetében először forgott 5 kisjátékfilm 3 hét alatt. Az eddigi rekord: 3 film 2 hét alatt, és akkor még a technika, a fahrtsínek és a világítás Magyarországról érkezett. December első 3 hetében Kolozsvár több pontján lehetett látni a stábokat: hol gengszterek üldözték áldozatukat, hol csendes kis szerenádra készült egy fiatalember.

// riport  // erdélyi műhely, médiaoktatás

Filmen a Nyugat - Bemutatkozik a Sapientia egyetem harmadik végzős évfolyama

· írta

Hétfő délben szinte teltházzal és diákosan jó hangulatban vetítették a kolozsvári Győzelem/Victoria moziban a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem idén utolsó éves hallgatóinak munkáit. Az évfolyam idei nyárigyakorlatának témája a legendás Nyugat folyóirat volt, amelynek első száma éppen 100 évvel ezelőtt, 1908-ban jelent meg.

// riport  // médiaoktatás, erdélyi műhely

Fiktív forgatókönyv egy valóságos konferenciáról - Valóság vagy fikció? XI. Nemzetközi film- és médiatudományi konferencia

· írta

Valóság vagy fikció? címmel szervezett konferenciát a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsváron, 2008. szeptember 26. és 28. között. Alább egy résztvevő előadó szubjektív beszámoló-mozaikját olvashatod.

// tudósítás  // médiaoktatás

NECS – The Budapest Conference - 2008. június 19–22.

· írta

A NECS szervezete folyamatos fejlődésben van: mára több mint 450 regisztrált tagja közül 170-en előadóként vettek részt a budapesti konferencián. Az idelátogatók összesen 32 országból érkeztek; a szervezet és a konferencia iránti széleskörű érdeklődést jól jelzi, hogy filmtudománnyal foglakozó kollégák még Brazíliából, a Fülöp-szigetekről és Hongkongból is ideutaztak az eseményre.

// tudósítás  // médiaoktatás

Hogyan államvizsgázzunk gyorsan és sikeresen? - Végzősök a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen

· írta

Már legyintve emlékeznek vissza, hiszen sikeresen túlestek rajta. Legtöbbjükben viszont maradt némi keserű szájíz a kellemetlen meglepetések és nehezített körülmények miatt. Közben a második végzős évfolyam javában forgat. Ők is készülnek – az államvizsgára.

// riport  // erdélyi műhely, médiaoktatás

Szex, emésztés, ügyesség - Válogatás a 2007-es sapientiás vizsgafilmek fotógyűjteményéből

Kattints az alábbi linkekre, és eléred a képgalériákat!

// galéria  // erdélyi műhely, médiaoktatás

Az óravázlat címe: A reklámok világa II. -

· írta

Témakör: Jellegzetes médiaszövegek, műsortípusok. Tartalom: A reklám szerepe a demokratikus tömegtársadalmakban (a választás lehetősége és kényszere). Az óra célja: A tanulók szerezzenek felkészültséget az egyik legjellemzőbb médiaszöveggel kapcsolatban önálló és kritikus attitűd kialakítására, ismerjék fel a megformálásban megjelenő tulajdonosi vagy politikai szempontokat. Belépő tevékenységformák: mozgóképi szövegek feldolgozása csoportos formában, rövid tanulói kiselőadás, projektmunka. Belépő tevékenységformák: 8. (Az ismertetett órát megelőzi egy bevezető foglalkozás ebben a témában)

// vázlat  // médiaoktatás

12 Következő

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

A legfurább hollywoodi névcserék

Kirk Douglas (szül. Issur Danielovitch) és Lauren Bacall (szül. Betty Joan Perske). Toplistán élén olyasvalakik, akiről nem is sejtenénk...

Kirk Douglas (szül. Issur Danielovitch) és Lauren Bacall (szül. Betty Joan Perske). Toplistán élén olyasvalakik,...  

John Wayne (szül. Marion Morrison). Abban mindenki egyetért, hogy a világ főmacsója, a Duke, az első számú westernhős (na jó, Clint...

John Wayne (szül. Marion Morrison). Abban mindenki egyetért, hogy a világ főmacsója, a Duke, az első számú...  

Boris Karloff (szül. William Henry Pratt). Mindnyájunk legkedvencebb Frankenstein-szörnyének története a lehető legkonvencionálisabb...

Boris Karloff (szül. William Henry Pratt). Mindnyájunk legkedvencebb Frankenstein-szörnyének története a...  

Whoopi Goldberg (szül. Caryn Johnson). A kevés EGOT-tulajdonosok egyike, Whoopi új nevének történetét kétszer is el kell olvasni, amíg...

Whoopi Goldberg (szül. Caryn Johnson). A kevés EGOT-tulajdonosok egyike, Whoopi új nevének történetét kétszer...  

Ginger Rogers (szül. Virginia Katherine McMath). Ginger nemcsak eredeti neve miatt (amivel az ember nem Oscarért, hanem egzakt tudományokért...

Ginger Rogers (szül. Virginia Katherine McMath). Ginger nemcsak eredeti neve miatt (amivel az ember nem Oscarért,...  

Alan Alda (szül. Alphonso D'Abruzzo). Hawkeye édesapját Alfonso Giuseppe Giovanni Roberto D'Abruzzónak hívták, és maga is sikeres színpadi...

Alan Alda (szül. Alphonso D'Abruzzo). Hawkeye édesapját Alfonso Giuseppe Giovanni Roberto D'Abruzzónak hívták,...  

Cary Grant (szül. Archibald Alexander Leach). Az angol Grant előbb a Broadway-en próbált szerencsét Archie Leach néven, majd ’31-ben...

Cary Grant (szül. Archibald Alexander Leach). Az angol Grant előbb a Broadway-en próbált szerencsét Archie...  

Nicolas Cage (szül. Nicolas Kim Coppola). Amikor Nicolas színészkedésről kezdett álmodozni, nagybátyja, Francis Ford már rég legendát...

Nicolas Cage (szül. Nicolas Kim Coppola). Amikor Nicolas színészkedésről kezdett álmodozni, nagybátyja,...  

Charlie és Martin Sheen (szül. Carlos Irwin, ill. Ramón Antonio Gerardo Estévez). Sohasem értettem, hogy ha Charlie és apja, Martin is...

Charlie és Martin Sheen (szül. Carlos Irwin, ill. Ramón Antonio Gerardo Estévez). Sohasem értettem, hogy ...  

Jamie Foxx (szül. Eric Marlon Bishop). Eric kezdetben a barátnőjével kötött fogadás miatt lépett színpadra egy comedy club nyílt...

Jamie Foxx (szül. Eric Marlon Bishop). Eric kezdetben a barátnőjével kötött fogadás miatt lépett színpadra...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 50.

Filmtett 50.

VI. évfolyam, 2. szám, 2005. március

A Filmtett 50., ünnepi kiadása. Priit Pärn, az észt animáció mestere. Svájci filmtörténet. Film és televízió: McLuhan elméletétől a telenovella műfajáig, a kliptechnikától a valóságshow-kig, kis magyar szappanopera-történet. Egy fesztiválszédelgő naplója. Un long dimanche de fiançailles, Aviátor, Ray, Penge.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

17 év után leforgatnak egy félbe hagyott Marlon Brando-filmet

17 év után leforgatnak egy félbe hagyott Marlon Brando-filmet

Új szereposztással visszatér eredeti írországi forgatási helyszínére egy félbe maradt hollywoodi film,...  

2 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A szellemlovas: A bosszú ereje (Ghost Rider: Spirit of Vengeance)

A szellemlovas: A bosszú ereje (Ghost Rider: Spirit of Vengeance) – amerikai–egyesült arab emírségekbéli akciófilm, fantasy, thriller, 95 perc, 2011. Rendező: Mark Neveldine, Brian Taylor. Szereplők: Nicolas Cage, Ciarán Hinds, Idris Elba, Violante Placido.

A Kelet-Európában rejtőzködő Johnny Blaze-t segítségül hívják, hogy megfékezze az Ördögöt, aki emberi alakot...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ultimul Corupt din Romania

Ultimul Corupt din Romania – román vígjáték, 97 perc, 2012. Rendező: Sergiu Nicolaescu. Szereplők: Horatiu Malaele, Vladimir Gaitan, Valentin Teodosiu, Ion Ritiu.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fogadom (The Vow)

Fogadom (The Vow) – amerikai–ausztrál–brazil–francia–német filmdráma, romantikus, 104 perc, 2012. Rendező: Michael Sucsy. Szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Sam Neill, Jessica Lange.

Autóbaleset következtében Paige kómába esik, s miután magához tér, részleges memóriavesztést állapítanak meg...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Fehér pokol (The Grey)

Fehér pokol (The Grey) – amerikai akciófilm, kalandfilm, filmdráma, thriller, 117 perc, 2012. Rendező: Joe Carnahan, Ridley Scott. Szereplők: Liam Neeson, Dermot Mulroney, Frank Grillo, Dallas Roberts.

Repülőgép-szerencsétlenség következtében egy olajfúrótorony személyzete az alaszkai vadonban találja magát. ...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Kémes hármas (This Means War)

Kémes hármas (This Means War) – amerikai akciófilm, vígjáték, romantikus, 98 perc, 2012. Rendező: McG. Szereplők: Reese Witherspoon, Chris Pine, Tom Hardy, Til Schweiger.

Két menő CIA-ügynök csatározásba kezd egymással, miután megtudják, hogy ugyanannak a nőnek udvarolnak.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Védhetetlen (Safe House)

Védhetetlen (Safe House) – amerikai akciófilm, bűnügyi, thriller, 115 perc, 2012. Rendező: Daniel Espinosa. Szereplők: Denzel Washington, Ryan Reynolds, Robert Patrick, Vera Farmiga, Sam Shepard.

Egy fiatal CIA-s kapja a feladatot, hogy vigyázzon egy szökevényre. A rejtekhelyen azonban rajtaütnek, s az ügynök...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn)

Egy hét Marilynnel (My Week with Marilyn) – amerikai–brit életrajzi, filmdráma, történelmi, 99 perc, 2011. Rendező: Simon Curtis. Szereplők: Michelle Williams, Eddie Redmayne, Kenneth Branagh, Julia Ormond, Emma Watson, Geraldine Somerville, Judi Dench, Dominic Cooper, Derek Jacobi.

Úgy tűnik, Hollywood az életrajzi filmek szezonját éli. Még jóformán el sem csitultak A király beszéde többszörös...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A némafilmes (The Artist)

A némafilmes (The Artist) – francia romantikus, vígjáték, filmdráma, 100 perc, 2011. Rendező: Michel Hazanavicius. Szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo, John Goodman, James Cromwell.

A némafilmek alkonyán járunk, a történet középpontjában pedig egy kihunyófélben lévő filmcsillag és egy feltörekvő...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace)

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (Star Wars: Episode I - The Phantom Menace) – amerikai akciófilm, kalandfilm, fantasy, sci-fi, 136 perc, 1999. Rendező: George Lucas. Szereplők: Ewan McGregor, Liam Neeson, Natalie Portman, Jake Lloyd.

Nyugtalanság uralkodik a Galaktikus Köztársaságban. A távoli csillagrendszerekbe irányuló kereskedelmi utak megadóztatásának...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Hadak útján (War Horse)

Hadak útján (War Horse) – amerikai filmdráma, történelmi, háborús, 146 perc, 2011. Rendező: Steven Spielberg. Szereplők: Jeremy Irvine, Emily Watson, David Thewlis, Benedict Cumberbatch, Peter Mullan.

Kitör az első világháború, a katonaságnak minden lóra szüksége van. Így szakítják el egymástól a háborúhoz...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

A kastély (The Castle) – magyar–román kisjátékfilm, 5:43 perc, 2003. Rendező: Maciej Kozlowski, Monica Andreescu. Szereplők: Földi Ádám, Veress Berci.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea