/ /

Misztikum cikkek

Az alkimista „halálai” – Kamondi Zoltán-(de)mitológia

2016. május 10. · írta

A rendszerváltás körül színre lépő, mostoha sorsú rendezőgeneráció (Rózsa János, Szabó Ildikó, Szederkényi Júlia, Salamon András) az útkeresés nemzedéke volt. Többek, merítve a kelet-európai filmek meditatív-elvont világából (Andrej Tarkovszkij, Juraj Jakubisko) és a ’80-as évek „új érzékenységéből” (Bódy Gábor, Jeles András), egyfajta profán mitológia felé nyúltak (Enyedi Ildikó, Monory-Mész András, Tóth Tamás). E csapás egyik legjelentősebb képviselője a hirtelen elhunyt Kamondi Zoltán, aki Halj már meg! című mozijának végső munkálatai közben távozott. E film ismerete nélkül is érdemes a velős repertoár vizsgálata.

// tanulmány  // portré

Mozimágia mint pszichoterápia – Jodorowsky rendezései 2.

2014. május 9. · írta

Jodorowsky mindig figyelmen kívül hagyta a közízlést, így meggyűlt a baja a nagyközönséggel, azonban a midnight movie prototípusaként méltatott El Topóval saját műfajt fejlesztett ki (egyben maga a Jodorowsky-film vált zsánerré), ezzel híveket, követőket toborzott. Többi filmje producerek hozzájárulásával jött létre (Allen Kleintől Michel Seydoux-ig) vagy miattuk hiúsult meg (O története, Dűne).

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Mozimágia mint pszichoterápia – Jodorowsky, a rendező 1.

2014. május 8. · írta

Alejandro Jodorowsky minden eddiginél hosszabb, 23 éves hiátus után jelentkezik mozival. Rögtön kettővel: a Jodorowsky’s Dune dokumentumfilm legambiciózusabb megvalósítatlan projektjéről, saját könyvén alapuló rendezése, A valóság tánca pedig életmű-összegző személyes-szerzői mozi és önéletrajzi film a rendkívüli karriert maga mögött tudó 85 éves művésztől.  

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Ken Russell-portré 2.

2012. május 23. · írta

Russell aranykora viszonylag gyorsan, mintegy hat év alatt lezárult, évi egy sikerfilmet eredményezve. Az egyaránt 1975-ben bemutatott Tommy rockoperája és a Lisztománia tébolyult biopicje bármelyik korábbi filmjével felveszik a versenyt, ám a nagyközönség innentől ráunt Russell fokozási és botrányokozási kényszerére, miközben a brit filmipar is válságba került. Hanyatlása látványos volt, de egyre elborultabb, szélsőségesebb munkái talán még kanonizált remekműveinél is izgalmasabbak.

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Stefen Fangmeier: Eragon

2007. február 15. · írta

A Gyűrűk ura jelentős sikere ellenére is a fantasy csak megtűrt műfajnak számít irodalomban és filmben egyaránt, főleg mióta a korábban „felnőtt” műfajnak számító mese végképp a gyerekkultúrába süllyedt. Nem szokás már komolyan venni a varázslós-legkisebbkirályfis-sárkányos történeteket, a tiszta fantázia világát, hiszen csak gyerekeknek szól, legfeljebb tizenéveseknek, akik, mint célcsoport, a szórakoztatóipar definíciója szerint egy mindenevő, szellemileg fejletlen állatfajta, mely a nyáladzás mellett pénzt csepegtet a testnyílásaiból, és a neki készült alkotások egyetlen célja a pénzkiválasztás serkentése.

// kritika  // fantasy

Gil Kenan: Monster House / Rém rom

2006. október 15. · írta

Állítólag gyerekeket céloz meg. De egyáltalán nem tűnik mesésnek. Hol van már Piroska, a farkas és a többi erdei lény? Az újhullámos mesedivat szerint nagy- vagy kertvárosi kalandra vágyik a nintendo-nemzedék. Böfögő dagigyereket akarnak látni, csendes-rendes kishaverrel. Kiegészítő kellékként képbe csöppenő dögös csajocskát. Aztán adott a szomszédban a kísérteties ház: alakját változtatja, és felfal mindenkit, aki a közelébe merészkedik. Elsősorban a gyerkőcöket. Tiszta Amerika. Unalmas, lapos és kilátástalan. Szerencsére nincsenek otthon a szülők.

// kritika  // animáció