/ /

Modernizmus cikkek

Kovács András: Hideg napok (1966)

2017. április 8. · írta

A könyörtelenül múló idő, a történelmi véletlen és a sorsszerűség együtt annak érdekében léptek fel most, hogy Kovács András sajnálatos elmúlása kapcsán újból aktuális legyen beszélni a Hideg napokról. A film, és nyilván az alapját képező Cseres Tibor-regény is a magyar modernista hullám két kiemelkedő alkotása, ám az egyéni és kollektív háborús felelősség politikai mondanivalója mellett olyan formanyelvi újítást is jelentenek, amely túlterjed a keretek közé szorítható élménynél.

// kritika  // magyar 120-ak, háborús

Az „igazság” hitelesítője – Abbas Kiarostami-portré

2016. október 12. · írta

Sok közhelyet leírtak a július 4-én elhunyt iráni rendezőzseniről, Abbas Kiarostamiról. A régóta terjedő Godard-, Kuroszava-idézettől a ’90-es évek iráni újhullámában betöltött szerepén és a dokumentum, fikció, líra mezsgyéjén egyensúlyozó érzékiségén át az európai korszakának esztétizálásáig. Az élete utolsó részében Franciaországban, de valójában a tágas nagyvilágot körbeutazva alkotó művész keleti világlátást hozott Európába, még akkor is, ha az oeuvre-je sok szempontból hasonlít a nyugati filmalkotók pályájának ívére.

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Jancsó és a politikai modernizmus eszmetörténete – Andrei Gorzo: Imagini încadrate în istorie. Secolul lui Miklós Jancsó

2016. február 26. · írta

Andrei Gorzo kötete szerint Jancsó filmjeinek avantgardizmusa több szempontból is problematikus, hiszen egyrészt a rendező nem szakít teljesen az elbeszéléssel, másfelől pedig használja a művészfilmes ipar közegeit, jelen van a filmkészítés és -forgalmazás intézményes struktúráiban – tehát egy nagy játékos az európai művészfilmek piacán, ugyanakkor mégis a modernizmus, a modernista avantgárd része. Gorzo jó példának tartja Jancsót arra, hogy hitelesen is fel lehet vállalni a didaxist a filmben.

// recenzió  // filmtörténet

The Archers – Powell és Pressburger mozija

2015. július 29. · írta

Nem hivatalosan Michael Powell volt a rendező, Pressburger Imre (alias Emeric Pressburger) pedig a forgatókönyvíró. Legalábbis ez derül ki a környezetükben levők pályafutásuk kezdeteiről szóló visszaemlékezéseiből. Korda Sándor mutatta be őket egymásnak, és együtt kezdtek dolgozni a A kém feketében (The Spy in Black, 1939) című filmen.

// tanulmány  // stúdiótörténet

A vágy alakzatai – Alain Resnais-portré 2.

2014. június 20. · írta

Resnais, aki a hatvanas évek elején a francia újhullám formanyelvi újításainak egyik meghatározó egyénisége volt, a hetvenes-nyolcvanas években elkezd történeteket mesélni és a fősodorba tartozó szórakoztató filmek kliséire építi történeteit. Bár a töredékes és elliptikus elbeszélésmód itt is megmarad, az időszerkesztés mégis visszatér egy hagyományosnak mondható mederbe.

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Az emlékezés útvesztői – Alain Resnais-portré 1.

2014. június 19. · írta

Ha visszatekintünk Alain Resnais hátrahagyott életművére, akkor azt találjuk, hogy ezek a filmek jelentős stilisztikai és műfaji változatosságot mutatnak a dokumentumfilmtől a fikcióig, a mentális utazástól vagy a melodrámától a sci-fi, a vígjáték vagy a musical világa felé kacsintgató alkotásokig. Mégis nehezen lehetne találni még egy olyan rendezőt, aki ennyit foglalkozott volna az idő és emlékezés kérdésével, mint ő.

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Kurtizánok Buñuel módra – Viridiana, Céléstine, Belle és Tristana

2013. augusztus 2. · írta

A buñueli filmfolyam 1960-as évtizede a meg-megtorpanó, nem lineáris – azaz nem csúcsra avagy nem örvénybe vezető – pályát bejáró nők felől is leírható. Bár anakronisztikus és képzavaros is ilyet írni, de ezek a nők akár egy szárnyasoltár tábláinak a főszereplői is lehetnének, avagy egy szeriális (s épp ezért végnélküli) képfolyam labirintusában bolyongva is találkozhatnának egymással.

// tanulmány  // filmtörténet, portré

A domináns nyomozó alkonya – Magándetektív-noir és modernizmus kapcsolata a Hollywoodi Reneszánszban 2.

2013. július 12. · írta

A Hollywoodi Reneszánsz során újjászülető magándetektív-noir – szemben a klasszikus műfajváltozattal – már egyértelműen olyan technikákat alkalmaz, amelyek a modern európai művészfilmből erednek. Az új nyomozó kiüresedett és motiválatlan, s egy atomjaira hullott világban kényszerül mégis érvényt szerezni igazának.

// tanulmány  // filmtörténet, amerikai