/ /

Nicolas cage cikkek

David Gordon Green: Joe

2014. április 17. · írta

Nicolas Cage a közelmúltban olyan mozikkal rombolta renoméját, mint A varázslótanonc, A szellemlovas 2. – A bosszú ereje vagy a 3D-s Féktelen harag. A Joe viszont nem csak az Oscar-díjas színész nagy visszatérése a drámai filmekhez, hanem egyúttal az utóbbi években főleg vígjátékokat rendezett David Gordon Green legérettebb mozija is.

// kritika  // filmdráma

Jon Turteltaub: The Sorcerer's Apprentice / A varázslótanonc

2010. augusztus 4. · írta

Pár hónapon belül a második kalandfilmet fogadhatjuk a Bruckheimer-művek háza tájáról. Legutóbb a Perzsia hercege vérzett el a kritikusoknál, most pedig a Varázslótanonc kárhozott hasonló sorsra. A filmből ugyan kiderül, mi az a „magyar tükörcsapda”, összességében azonban egy középszerű, lélektelen moziról van szó.

// kritika  // kalandfilm, fantasy

Matthew Vaughn: Kick-Ass / HA/VER

2010. május 27. · írta

Láttuk már az átlagember szuperhőst (Special), a legemberebbet (A sötét lovag), a nagyon gagyit (Wolverine), elsők között a legerősebbet (Superman, az 1978-as, persze), a dilist (Defendor), és a legmenőbbet (Vasember). Mindent láttunk. De láttuk-e a képregényfilmeket ennyire szatirikusan önmaguk ellen fordítva, kibelezve, majd egy filmbe gyömöszölve? Láttunk-e tinédzsereket hősökként, és látjuk-e, ahogyan ők látják a maguk hőseit?

// kritika  // képregényfilm, akciófilm

Spike Jonze: Adaptation. / Adaptáció

2003. július 15. · írta

Bármennyire poétikusnak is tűnik a cím egy filmkritika vonatkozásában, mégis a legtalálóbban jelzi a legújabb Spike Jonze-film működési mechanizmusát. Mezei módon szólva az Adaptation az „adaptáció” szó három rokon értelmű, ám egymással metaforikus kapcsolatban lévő jelentését bontja ki – egy több idő- és cselekménysíkot ötvöző, talán értelmiségi kalandfilmnek nevezhető alkotásban.

// kritika  // vígjáték, forgatókönyv

Dominic Sena: Gone in Sixty Seconds / Tolvajtempó

2000. október 15. · írta

Tolvajtempó – a magyar fordítás véletlenül a film meghatározó stílusjegyére, egyszersmind a gyengéjére tapintott: a tempó. Ami az akciófilm akciódús eseményeihez igazodva gyors, pörgő, sőt ezúttal túlpörög önmagán. A képek – különösen a ritmust mintegy kijelölő kezdőképek – akár egy optikus szaküzlet elrettentő szemléltető eszközei is lehetnének, szemizmokat betegítően, követhetetlenül felgyorsítottak.

// kritika  // akciófilm