/ /

Olasz film cikkek

Akit Bud Spencernek hívtak

2017. július 19. · írta

Alig több, mint egy éve, hogy Carlo Pedersoli, ismertebb nevén Bud Spencer távozott az élők sorából. Érdekes módon egy év elteltével hiánya szinte egyáltalán nem érezhető, hiszen alig van nap, hogy a televíziós csatornák valamelyikén ne cammogna szembe velünk unottságában ismerős alakja. Nem beszélvén arról, hogy különféle internetes gift-shopok, graffitisek, zenével, főző- és hasonmásversenyekkel felturbózott emlékfesztiválok igyekeznek jelentőségét életben tartani.

// tanulmány  // portré

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

2017. február 10. · írta

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

// tanulmány  // film és zene, filmtörténet

Paolo és Vittorio Taviani: Maraviglioso Boccaccio / Csodálatos Boccaccio

2016. június 16. · írta

A filmművészet virágkorának még alkotó nagy doyenjei közül kevesen vannak már közöttünk (Olmi, Bellocchio, Zeffirelli). Késői műveiken a fáradtság jelei látszódnak, mégis érdemes odafigyelni rájuk, hiszen a filmkészítés talán utolsó olyan szerzői ők, akik még teljesen a kép művészetének gondolták a mozit, és e módszer szerint forgatták filmjeiket. A Taviani fivérek „őszikéikben” e miliőnek állítanak „emléket”, s mankóként a nagy klasszikusokat (Tolsztoj, Shakespeare) hívják segítségül – ezúttal Boccacciót.

// kritika  // filmdráma, európai

Népszerűtlen mozi  – Pasolini (játék)filmjei

2015. május 4. · írta

Kétségtelenül szimpatikus állandóan perlekedő, baloldali alakja, aki a marxizmust Szókratésszel azonosítja, és ebből adódóan egyetlen ideológiával sem tudott teljes mértékig azonosulni. Úgy gondolta, hogy a művészet lázadás, és ez nemcsak a műveket jellemzi, hanem a művész életét is. Szinte minden filmjében van valami barbár lázadás a konformizmus ellen, ezért szerethető. Filmjeiben szerzői kézjegyét viseli magán markáns figuráinak megválasztása, történeteinek darabos összeszerelése, gyakran odavetett, remegő kamerája, azaz a filmnyelv egyéni látásmódra törekvő használata.

// tanulmány  // portré, filmtörténet