Kritika
Dátum szerint Népszerűség szerint

Felfőtt indulatok egy lövészárokban – Danis Tanovic: No Man's Land / Senkiföldje

A boszniai polgárháború szolgáltatja a hátteret Danis Tanovic Senkiföldje című filmjéhez. A rendező tévés tudósítóként végigkövette az embertelen és abszurd helyzeteket eredményező konfliktussorozatot, és ebben a filmben letisztázta a sok száz óra haditudósítás lényegét. Gyönyörű iróniával és könnyedséggel nyúl a délszláv háború témájához, ahol mondhatni testvér testvér ellen vívott élet-halál harcot.

Más világok – Cameron Crowe: Vanilla Sky / Vanília égbolt

A Vanília égbolt híres-hírhedt film volt már azelőtt, hogy bárki is egy kockát látott volna belőle, igaz nem annyira művészi értékének, mint inkább annak köszönhetően, hogy a pletykalapok címoldalát hosszú időre kibérelő Tom Cruise – Penelope Cruz házasságtörő párocska szárba szökkenő szerelmének mozgóképi bizonyítékaként tartották számon.

(B)radford visszatér – Tony Scott: Spy Game / Kémjátszma

Robert Redford viszonylag hosszú távollét után tér vissza a kamera mögül a kamera elé – anélkül azonban, hogy kimozdulna „manipulátori” szerepéből. Csak annyi változott, hogy ezúttal a filmen belül irányítja az eseményeket: nyugdíj előtt álló CIA ügynökként próbálja, a lehetetlent megkísérelve, kiszabadítani hajdani ügynökét egy kínai börtönből, illetve megmenteni a kivégzéstől.

Snuff and go – John Herzfeld: 15 Minutes / 15 perc hírnév

Nemigen lehet elmondani, hogy John Herzfeld új opusza hemzsegne az eredeti ötletektől. Hiszen elég filmet láthattunk már a média démoni hatalmáról (itt van, amúgy csípőből, Sidney Lumet 1976-os Networkja, Renny Belvaux 1992-es Man Bites Dogja vagy Gus Van Sant 1995-ös To Die Forja), a Myrick-Sanchez páros 1998-as The Blair Witch Projectje óta a kézi kamerás „film a filmben” trouvaille-ja lerágott csonttá vált, no és a snuff movie-k meg a jedermann-világ Reality TV-s erőszakhabzsolása sem mai csirke a mozivásznon.

Egy nagyravágyó mese – Jean-Pierre Jeunet: Le fabuleux destin d'Amélie Poulain / Amélie csodálatos élete

Egy légy másodpercenkénti szárnycsapásainak száma, a párna gyűrődései az arcon, a macska tányérjának koppanása a padlócsempén, a kávézó címerének egyfülű lova, a fényképautomaták környékén elhajított rosszul sikerült fényképek, az örökös sírásra kárhoztatott özvegy házmesterné könnyei – megannyi apró, lényegtelen semmiség. Ezekből, mint egy mozaik apró darabkáiból áll össze a mese. Jeunet ötletekkel zsúfolt kincsesdobozát, akár a filmbeli Bretodeau-jét, hasznavehetlennek tűnő kacatok, elkopott tárgyacskák, mellékes apróságok töltik meg.

A nevetés dicsérete – Nae Caranfil: Filantropica / Filantrópia, avagy emberbaráti szeretet

Caragiale-évfordulóról tudósít estéről estére a televízió; gyakran játszott színdarabjait nézhetjük, szelleme mégis távol van tőlünk, nem sokan szemléljük a körülöttünk lévő világot, az ezredvégi-eleji Romániát, az ő szemüvegén keresztül. Nae Caranfil filmrendezőnek sikerül ez az egyáltalán nem könnyű, rendkívül kockázatos vállalkozás – a jelenből, a román társadalom leggyakrabban kesergésre, kétségbeesésre okot adó visszásságaiból, egy felszabadult nevetést kiváltó komédiát összegyúrnia.

CGI-ből plüssbe – Pete Docter: Monsters Inc. / Szörny Rt.

Eleddig csak fura hernyókra és nedves pókokra véletlenül lépő kislányok sejtették, hogy a rohamos és eszeveszett sikoltozás segít, bár ők is inkább ösztönből, mint velőt rázásuk teljes tudatában. Hogy mily módon lehet adott mennyiségű sikoltozásból villamos energiát, plüss-melléktermékeket, boldog kapitalista szörnyeket, léleknek kedves jóságokat és amúgy három nap alatt 63,5 millió dollárt nyerni mozijegyekből, azt mégis Disney/Pixar tudja a legjobban.

Popcorn sok szósszal – Ridley Scott: Black Hawk Down / A Sólyom végveszélyben

A háborús filmekre mostanság jellemező gyomorkavaró naturalizmust talán a Ryan közlegény megmentése tette kötelezővé. Ami pedig a Pearl Harborban nézhető, az is inkább a csatahajók felkavaró elsüllyesztése némi hazafisággal fűszerezve. Nyílt sebekben való vájkálás, gránátok esztétikus pusztítása az emberi húsban, fülsértő fegyverropogás – foglalhatnánk össze az új, dokumentumokra alapozott háborús filmek ismérveit. A Sólyom végveszélybent e tekintetben nem lehet elmarasztalni, már-már orvosi részletességgel mutatja be a Szomáliában elesett 19 élkatona halálát (nem beszélve az ezer helybéliről).

Nem talált – Stephen T. Kay: Get Carter

Hívd Cartert, vagy inkább Kapd el Cartert – hirdeti a cím, jelezve, hogy Carter nem akárki, egyedül van, és érdemes hívni vagy elkapni. A döntés csak a körülményektől függ: Carter a gyilkolásban tisztességgel őszülő bérpatronnok, Las Vegasban tünetmentesen kezelgeti a szervezeten ejtett sebeket, főnöke legjobb embere, amikor azonban bátyja gyilkosainak keresésére indul, összegabalyodnak a szálak. Alaposan.

Gyenge Szerencsécske – Radu Gabrea: Noro

A bukaresti mozi kirakatában felirat: Nem tudod, mit nyersz, ha nem nézed meg a filmet! Végiggondoltam a 85 percet, sőt még egy egész napot is, mégis értetlenül állok szemben úgy a filmmel, akárcsak ezzel a nézőfogó, csali kijelentéssel. Ugyanis fogalmam sincs, mivel vagyok gazdagabb bármilyen téren is, most, hogy láttam a Norót. Sőt, szomorúbb és kiábrándultabb vagyok most, hogy láttam a Norót.