/ /

Pixar cikkek

Ezekre a folytatásokra számítsunk a következő években II.

2015. július 11. · írta

A végtelen hollywoodi folytatásáradatról szóló írásunk után tegnap elkezdtük számba venni, hogy milyen sequelekre lehet számítani a következő években. Kétszer olyan súlyos a helyzet, amilyennek tegnap látszott: íme még egy nagyjából ugyanakkora válogatás. Egytől három hagymáig osztályozunk ma is, és van egy film, amit annyira kíváncsian várunk, hogy nem kapott hagymát – hátha utólag sem kell majd kiutalnunk neki!

// lista  // amerikai, mozik

Pete Docter: Inside Out / Agymanók

2015. június 25. · írta

Mikor a moziba járó, minőségi filmeket kedvelő egyszeri néző feladná a reményt a folytatások, rebootok és prequelek világában arra, hogy valami eredetit, frisset és üdítőt is lásson az álomgyár pénzéhes stúdiófilmjeitől, általában éppen idejében érkezik az aktuális Pixar-alkotás. És ez az Agymanók esetében sincs másképp, az író-rendező (és ezidáig, úgy néz ki, tévedhetetlen) Pete Docter ismét megmenti a nyarat.

// kritika  // animáció, amerikai

Dan Scanlon: Monsters University / Szörny Egyetem

2013. június 26. · írta

Sokan tudjuk azt, hogy az egyetemi élet nem is olyan... szörnyű... Azonban fel kell hagynunk ezzel a meggyőződésünkkel rögtön, amint megnéztük a Szörny Egyetemet, amely bizony arról mesél nekünk, hogy egyes felsőoktatási intézmények esetében mindennaposak a borzalmak, a rettenetek. A Disney és a Pixar házasságának legújabb szörnyszülöttje akár amolyan Harry Potter-paródiaként is értelmezhető, amelyben botladozva és (majdnem) abszolút pátoszmentesen ugyan, de az ijedelmek megtestesítőinek szinkópás ritmusban alakuló karrierjei épülnek.

// kritika  // animáció

Mark Andrews, Brenda Chapman: Brave / Merida, a bátor

2012. augusztus 13. · írta

Még az is tudja, aki talán a trailerét sem látta, hogy a Merida, a bátor a legkevésbé pixaros Pixar-film. Valóban, a skót felföldön játszódó hercegnős tündérmese nem a WALL-E, a Toy Story, de még csak nem is a Némó nyomában társfilmje, sokkal inkább A szépség és a szörnyetegé vagy az Aranyhaj és a nagy gubancé – alapvetően a Disney-hercegnők sztorijának felújítására tesz kísérletet.

// kritika  // animáció

John Lasseter: Cars 2 / Verdák 2

2011. augusztus 11. · írta

Talán soha nem kezdtem olyan nehezen egy filmes írást, mint most, a Verdák 2 kritikáját. Ennek hátterében persze az áll, hogy egyrészt az első rész karaktereibe naponta belebotlok a kisfiam játékai között (Villám McQueen még ebéd közben is ott pislog a kenyereskosár mellett), másrészt pedig a Pixar stúdió a maga 25 évével és tucatnyi animációjával egy jó ideje belopta magát a szívembe, ezért kellemetlen azt látni, hogy legújabb dobásuk ennyire erőtlen.

// kritika  // animáció

Szerzőiség a Pixar-filmekben

2010. június 16. · írta

Idén júniusban trilógiává bővül minden idők legsikeresebb komputer-animációs filmszériája, a Toy Story, és minden bizonnyal a harmadik felvonás is kiválóan muzsikál majd a mozikban. Ennek apropóján most megpróbáljuk feltárni, mi lehet a Pixar-alkotások sikerének titka, és hogy melyek azok a jellegzetes jegyek, amelyek a stúdió minden egyes munkájában felfedezhetőek.

// tanulmány  // animáció

Lee Unkrich: Toy Story 3

2010. június 16. · írta

A Toy Story 3 simán lehetett volna egy érdektelen erős-közepes film, ami pár új karakterrel és néhány jól irányzott poénnal elszórakoztatja a nézőt 100 percig, a Pixarnak azonban ismét sikerült megfogalmaznia saját pozícióját a film-univerzumban, továbbá sikerült úgy elbúcsúzni kedvenc szériájától, hogy a néző könnyei először a röhögéstől hulljanak, majd a meghatódottságtól.

// kritika  // animáció

Disney-alkotások 2000–2009 között 2.

2009. december 16. · írta

A Disney új évezredének története szorosan összefonódik a Pixar stúdióval. Ez a szimbiózis 2006-tól csak még erősebb lesz, amikor a Disney megvásárolja a Pixar Animation Studiost, amely új korszak kezdete is egyben: a Disney lemond a kézi rajzolású animációkról, és kizárólag számítógép által generált alkotásokat hoz létre. Folytatjuk a Disney-stúdió 21. századi történetét.

// tanulmány  // animáció, filmtörténet

Disney-alkotások 2000–2009 között 1.

2009. december 14. · írta

1937-ben a Hófehérke és a hét törpével elindult a Disney-csodák sorozata. A Walt Disney Company rajzfilmjei egy szempillantás alatt a világ első számú kedvenceivé váltak. Hófehérke, Miki egér, Donald kacsa, Pán Péter és társai átélhetővé tették a csodákat, meséssé varázsolták a gyerekek mindennapjait, és nem utolsósorban szeretetre és kedvességre tanították őket. Hosszú évtizedek után a varázslat, némi átalakítással, még mindig működik.

// tanulmány  // animáció, filmtörténet