/ /

Ragályi elemér cikkek

András Ferenc: Dögkeselyű, 1982

2017. szeptember 2. · írta

Az írott és mozgóképes populáris műfajok közül leginkább a krimi alkalmas arra, hogy a bűn felderítésével egyidőben a társadalom züllöttségének mértékére is fény derülhessen, így a kriminek sosincs hatalmi támogatottsága az önkényuralmi rendszerekben. Egy olyan uralkodó ideológiai szituációban, mint ami a 80-as évek keleti blokkját jellemezte, a bűn kortárs képviseletében kötelezően szabotőrök vagy a nyugati dekadenciából érkezettek kellett szemben álljanak a pártállam kifinomult szaglású nyomozóival ahhoz, hogy a cenzúra ne köhögjön. A Dögkeselyű máig tisztázatlan körülmények között majdhogynem csonkítatlanul kijátszotta az áthallásokra szakosodott kultúrkopók éberségét.

// kritika  // magyar 120-ak, bűnügyi film

Ragályi Elemér: Csudafilm

2005. szeptember 15. · írta

Amikor az Apám beájulna című magyar filmet Krétán forgatták, a producer Kálomista Gábor egy, a hegytetején lévő hotelra bökött, mondván, évek óta ott nyaral a családjával, s milyen jó lenne, ha ott is készítenének majdan egy filmet. Nagyjából így született meg a Csudafilm ötlete, néhányan a stábból ugyanis megjegyezték a kijelentést, s egy évvel később már el is készült a helyszínen egy újabb magyar közönségfilm.

// kritika  // magyar

36. Magyar Filmszemle – Budapest, 2005. február 1–8. – Játékfilmek

2005. március 15. · írták: , , , , ,

Az idei filmszemle rengeteg meglepetéssel fogadta nézőit. A humor és – a játékfilmes zsűri szavaival élve – az alkotói düh mindenképpen értékelendő a bemutatott alkotásokban. Úgy tűnik azonban, a magyar filmgyártás hadilábon állt a történetmeséléssel az elmúlt évben. A forgatókönyveket a rendezők írják – talán ezen csúszhatnak el a filmek. A zsűrik mégis kiosztották minden díjukat, úgyhogy akad értékelendő a magyar filmben.

// beszámoló  // fesztivál

Rendezőportrék: Sándor Pál

2003. február 15. · írta

Az alábbi írásban a magyar filmművészet egyik legjellegzetesebb csapatjátékosáról szeretnék (csoport)képet rajzolni. A filmművészet kapcsán valószínűleg az egyik legnagyobb közhely, miszerint e művészeti ág jellegadó specifikuma, hogy kollektív munka eredménye, rengeteg közreműködőre, mindenféle rendű és rangú „művészre” és „mesteremberre” van szükség a létrejöttéhez. Sándor Pál kiváló példának látszik arra, hogy bemutassuk, miként lehet a csapatjáték a karakterisztikus, egyéni vízió hallatlanul hatékony alkotóeleme. Ráadásul több mint emblematikus, hogy a rendező alkotómódszerének eme kommunális jellege az életmű központi tematikus szervezőelve is egyúttal. Ahogyan elszántan ragaszkodik alkotótársaihoz, ugyanolyan ki/megtartó a témák, a stilisztikum, az alkalmazott szimbolika terén is. Nagyon tudatosan építkező életműről van szó, különösen a tematikus motívumokra igaz ez, amiben persze nagyon fontos szerepe van annak, hogy Sándor Pál Tóth Zsuzsa személyében lényegében állandó forgatókönyvíró-társsal dolgozott a teljes eddigi életműben.

// tanulmány  // portré