Nehéz feladat elsőfilmes fiatalok minimális költségvetésből készült filmjét értékelni. Köztudomású, hogy egy ilyen projektben mennyi kreativitás, akaraterő, ingyenmunka és baráti szívesség van, és az eredményt is ennek függvényében kell értékelni. Azonban a Vakfolt nem egy kisebb fesztiválon, vagy egy egyetemi vetítésen bemutatott alkotás, hanem egy multiplexekben országosan vetített film, így szigorúbb követelményeknek kell megfelelnie. Sajnos hiába minden jóindulat, a Vakfolt nem nevezhető jó filmnek.

A Vakfolt Slemmer Ádám szerelemprojektje, melynek a huszonkét éves fiatal nemcsak a forgatókönyvét írta, de rendezte és vágta a filmet, illetve még szerepelt is benne. Nyíltan zsánerfilmről van szó, a Vakfolt történetben és karakterekben is abszolút követi az amerikai akciófilmek ismert formuláit. A sikeres forgalmazást részben Osvárt Andreának köszönhetik, aki produkciós cégével, az AmegO Filmmel beállt a film mögé. A történet lényege, hogy egy magyar tudós, Dr. Balogh (Bernáth Viktor) kifejleszti a szintetikus olajat. Mivel ez a találmány merően megváltoztathatja a világgazdasági folyamatokat és a politikai erőteret egyaránt, sokan szeretnék megkaparintani a szintetikus olaj terveit. A külügyminiszternek (Kálid Artúr) dolgozó titkos csapat célja, hogy ellopja és megsemmisítse ezeket az adatokat, azonban ehhez valamilyen szinten Dr. Balogh agyába is be kell férkőzniük, mely a modern technológiával nem elképzelhetetlen küldetés.

Az úgynevezett vakfolt egy olyan apró szerkezet, melyet egy bonyolult operációval a szembe lehet helyezni, és onnantól kezdve kameraként működik: a mikrochip ugyanazt látja, mint az emberi szem, mindezt pedig közvetíti egy számítógép képernyőjére. Mivel a tudós akarata és tudta nélkül kell a mikrochipet a szemébe illeszteni, ezt csak egy bonyolult és veszélyes akcióval lehet megoldani. Wittmann Zsolt (Slemmer Ádám) összeállít egy csapatot, melynek minden tagja rendelkezik valamilyen különleges képességgel, ami szükséges az akció sikerességéhez. Így kerül a képbe a film főszereplője, Várady Attila (Rábaközi Gergő), akinek nagy tapasztalata van a biztonsági rendszerek kezelésében. Bár Attila kezdetben nem tudja, hogy mibe keveredett bele, és erkölcsileg elítéli az akciót, a súlyos beteg húgának drága kezelésekre van szüksége, így kénytelen elvállalni a piszkos melót.

Papíron nem is hangzik olyan rosszul ez a történet, mégis, a Vakfolt nézése közben folyamatosan tudatában vagyunk annak, hogy amit látunk, az egy kis költségvetésű, elsőfilmes próbálkozás. A film még abban sem törekszik a hitelességre, hogy a szereplőket a karakterekhez illő korú színészek játsszák. Olyan, mintha egy alternatív Magyarországra csöppentünk volna, ahol mindenki – a családapa orvostól a portáson és a biztonsági embereken át – az Y generációhoz tartozik. Egy kezemen meg tudom számolni, hány darab huszonévesnél idősebb szereplő van a filmben. Ebből az egyik Kálid Artúr, aki profizmusával üdítő színfoltja a filmnek, csak sajnos nem ő a főszereplő. Miért kéne elhinnem, hogy egy egyetemi hallgató korú tudós szintetikus olajat talál fel, vagy egy szintén huszas évei elején járó srác egy szupertitkos alakulat vezetője? Ha az alkotók nem ragaszkodtak volna az általuk elképzelt akciófilm-modellhez, és adtak volna valamilyen okot a szereplők fiatal mivoltának, működhetett volna a történet, de így annál a feltételezésnél marad a néző, mint minden vizsgafilmnél „nyilván a pályakezdő fiatalokat nem kell annyira megfizetni”.

A film másik elidegenítő eleme a színészi játék. Slemmer egyébként kifejezetten kiemelkedő ezen a téren, bár a szerepe nem is igényelt különösebb színészi eszköztárat. Azonban a főszereplő Rábaközi Gergő már kifejezetten küszködött a szereppel, és bár voltak jó pillanatai, a legtöbb jelenetben nem sikerült meggyőzően játszania. Nagyjából ez mondható el a szereplőgárda többi részéről is, sajnos túl nagy fába vágták a fejszéjüket, és a mesterkélt színészi játék rendkívül sokat ront a film hitelességen.

Ezen kívül még ezer sebből vérzik a film, a képek sokszor kifejezett rossz minőségűek, a többszöri utószinkron nagyon esetlen, a forgatókönyv teljesen sablonos, a karakterek mind tipikus akciófilmekből kölcsönzött figurák (szexi bérgyilkos nő, akcentussal beszélő külföldi orvos, a komikus legjobb barát karakter, stb.), a zene néha túlságosan tolakodó, a történetben pedig nincs egy érdekes gondolat sem. A Vakfolt rendelkezik a vizsgafilmek tipikus hibáival, ami alapesetben félamatőr elsőfilmeseknek teljesen megbocsátható lenne. Azonban az átlagnéző nem azért vesz meg egy majdnem kétezer forintos mozijegyet, hogy egy nem túl érdekes, nem túl szórakoztató, és nem túl látványos filmélményben legyen része. Drukkolok Slemmeréknek, hogy a következő projektjük már jobban sikerüljön, addig is, ha valaki igazán jó magyar filmet szeretne mostanában nézni a moziban, üljön be inkább Az állampolgárra.