/ /

Szerzői jog cikkek

A zene felhasználásának jogszabályi háttere Romániában

2016. március 18. · írta

Annak ellenére, hogy Romániában a zene felhasználásának jogszabályi háttere mind országos szinten kodifikált (azaz törvénybe foglalt, kötelező erejű), mind az érvényes európai direktívák elfogadásáról és tiszteletben tartásáról is létezik jogszabály, ezt a kérdést egyaránt átláthatatlannak és hátrányosnak éli meg a zeneszerzők, -művészek (alkotói) közössége, és a zenerajongók, felhasználók szélesebb köre is.

// tanulmány  // filmfinanszírozás

A filmalkotásokkal kapcsolatos szerzői jogok az Európai Unióban

2016. február 2. · írta

Cikkem a Magyarországra, mint az Európai Unió tagállamára vonatkozó szabályozást tekinti át a filmalkotásokra vonatkozóan. A korai jogi szabályozástól kezdve mutatja be a filmes szerzői joggal összefüggő irányelvek kötelezettségeit, a tagállamok számára nyitva álló jogi lehetőségeket. A hatályos uniós célkitűzések és programok közül az európai digitális egységes piac mellett a finanszírozási rendszer, a Kreatív Európa Program és annak ütemezése is a tanulmány részét képezi. A cikk az Európai Bíróság joganyagába és néhány kiemelt tagállam szabályozásába is betekintést enged.

// tanulmány  // filmfinanszírozás

Beszélgetés ifjabb Lugosi Béla ügyvéddel

2015. november 23. · írta

Lugosi Béla George 1938. január 5-én született Los Angelesben. Sokan Bela Lugosi Jr.-ként ismerik, ugyanis ő a legendás erdélyi színész, Lugosi Béla egyetlen fia. Nem követte apját a színészi pályán, viszont a hollywoodi filmiparhoz elég sok köze van a családi hagyatékon keresztül. Az idén 77 éves ügyvéd Universal Picturesszel vívott hosszú jogi csatározása vezetett az ún. California Celebrities Rights Act nevű törvény létrejöttéhez, amely nagyjából azt jelenti, hogy a hírességek nyilvánossági jogai átszállnak az örökösökre azok halála után, ugyanúgy, mint mindenféle más öröklendő vagyon.

// interjú  // életrajzi, amerikai

Filmalkotások a szerzői jogok tükrében

2015. október 8. · írta

A filmalkotásokkal kapcsolatos jogi kérdések közül az egyik legfontosabb az, hogy a rendelkezések értelmében melyek azok a személyek, akik szerzői jogokkal rendelkeznek, kik minősülnek a filmalkotások feletti szerzői jogok alanyainak? A következő szövegben elsősorban ezeket a kérdéseket vizsgálom, a hatályos romániai jogi normák, illetve – esetenként – a szerzői jogokra vonatkozó nemzetközi jogi háttérre alapozva.

// tanulmány  // médiaoktatás