/ /

Szkeccsfilm cikkek

Paolo és Vittorio Taviani: Maraviglioso Boccaccio / Csodálatos Boccaccio

2016. június 16. · írta

A filmművészet virágkorának még alkotó nagy doyenjei közül kevesen vannak már közöttünk (Olmi, Bellocchio, Zeffirelli). Késői műveiken a fáradtság jelei látszódnak, mégis érdemes odafigyelni rájuk, hiszen a filmkészítés talán utolsó olyan szerzői ők, akik még teljesen a kép művészetének gondolták a mozit, és e módszer szerint forgatták filmjeiket. A Taviani fivérek „őszikéikben” e miliőnek állítanak „emléket”, s mankóként a nagy klasszikusokat (Tolsztoj, Shakespeare) hívják segítségül – ezúttal Boccacciót.

// kritika  // filmdráma, európai

Dyga Zsombor: Couch Surf

2014. március 10. · írta

Be kell valljam, hogy imádom a szkeccsfilmeket. Izgalmas, játékos forma, számtalan variációs lehetőséggel – egy kis flört a műfajokkal, karakterekkel, egy pillanatnyi elmerülés a megható, elgondolkodtató vagy szórakoztató sztoriban, és egy jópofa csattanót vagy apró katarzist követően már lubickolhatok is akár egészen más atmoszférájú események közt. Igazából mindegy, hogy az alkotó személye vagy egy kiemelt téma, motívum (ún. high concept, mint esetünkben a kanapé) köti össze lazán az epizódokat, a szkeccsfilm sohasem jellegtelen, hanem igazi kulturális könnyűdrog, felpörget, megmozgat, és egyszer csak azt veszem észre, hogy ötleteken agyalok és a várost járva rövid, de velős történeteket fabrikálok.

// kritika  // vígjáték

Benicio Del Toro, Gaspar Noé et alii: 7 días en La Habana / Havanna, szeretlek

2012. szeptember 10. · írta

Jelenleg a városfilmek fékezett habzású utóéletének lehetünk szemtanúi olyan turisztikai reklámszkeccsek képében, mint a Párizst, vagy New Yorkot elcsöppenésig szerető félsikerek. Ezek a filmek csupán töredezett formájukban és témájukban hasonlíthatók össze Ruttmann alapművével (vagy esetleg az Ember felvevőgéppel és a Nizzáról jut eszembe egyes aspektusaival). Ezek a filmek – miként a Havanna, szeretlek – nem hiteles kordokumentumok, csak annak szeretnének látszani. Továbbá a Ruttmann által csúcsrajáratott objektivitás sem jellemzi őket, mely a mai napig sokkal jobban működő eszköz lenne egy-egy városimázs megalkotására, mint a turizmust és képeslapiságot felpiszkáló gyermeteg fikciók.

// kritika  // filmdráma

Trapped Ashes

2008. május 31. · írta

Ez egy olyan film, amire – a piacra dobás dátuma szerint – a tavalyi TIFF-en kellett volna rettegni. A baj az, hogy most se lehetett különösebben rettegni. Ami viszont nem probléma, hiszen cserébe teli van ön- és reflexív poénokkal, melyek közti összefüggések akkor esnek le a nézőnek, amikor a végefőcímben megjelenik a kultikus rendezők neve: Ken Russell, Sean Cunningham, Joe Dante, Monte Hellman.

// kritika  // horror

Michelangelo Antonioni, Steven Soderbergh, Wong Kar-Wai: Eros

2006. február 15. · írta

Az Eros érdekes filmtörténeti pillanat, három egyedi stílussal rendelkező rendező: Wong Kar Wai, Steven Soderbergh és Michelangelo Antonioni, három különálló filmet alkotott az erotika és a szerelem témájában. A maguk egyéni módján közelítették meg az örök misztériumot: Antonioni a rá jellemző filozofikus meditációval beszél a férfiak és a nők közötti szakadékról, ugyanakkor meglepően sikamlós képekkel fűszerezte a mondanivalóját, Soderbergh filmje furcsa humorú, kissé perverz komédia, Wong Kar Wai különös hangulatú, szinte fájóan érzelmes, gazdag képi kifejező erővel rendelkező, kegyetlen történetet mond el.

// kritika  // erotika