/ /

Tanulmány

Az utolsó angol gentleman  – Roger Moore portréja

2017. május 31. · írta

Senki nem tett annyit annak érdekében, hogy legyen valami elképzelésünk arról, milyen is egy igazi angol gentleman, mint a nemrég elhalálozott Sir Roger Moore. Nem csak  Magyarország, illetve az anno kerítéssel elzárt szocialista tömb lakóit világosította fel erről, hanem megjelenésével, viselkedésével és az ehhez szorosan tartozó angolos humorával még honfitársainak is például szolgált. 89 éves volt, és vele együtt a brit birodalom utolsó szimbolikus letéteményesét kísérhetjük utolsó útjára. (A Moore-t példaképének tekintő Michael Caine ugyanis eredetileg egy cockney – az Alfie-ban pont ezzel futott be 1966-ban.)

// tanulmány  // portré, filmtörténet

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

2017. május 23. · írta

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.

// tanulmány  // portré

A lelkem a vállalatot illeti meg – Az Alien-univerzum

2017. május 17. · írta

A csillagok közé való vágyakozás valószínűleg egyidős az emberi faj öntudatra ébredésével és ez az archaikus kíváncsiság, amivel talán több tízezer éve bámuljuk az eget, alapvetően befolyásolta gondolkodásmódunkat és kultúránkat. Maga az idea azonban nagyon sokáig elsősorban a mitikus-vallási életben öltött testet, ami pedig azt is jelentette, hogy az ártatlan bámészkodás és sóvárgás mellett egyszerre félni is elkezdtünk az ismeretlen és végtelen feketeségtől.

// tanulmány  // sci-fi, horror

Ostromoljuk meg a mozikat - DCP készítése házilag

2017. március 7. · írta

Ha válogatták be valaha a filmedet fesztiválra, vagy ha béreltél már ki mozitermet, hogy a családdal és a haverokkal együtt nézz meg valamit, vagy ha készítettél moziban, előzetesek közben vetítendő reklámot, biztosan hallottál a DCP-ről (Digital Cinema Package). Ez az a formátum, amiben a mozik digitalizálása óta a filmek forgalmazásra kerülnek, bővebben itt írtunk róla.

// tanulmány  // technika

Fellini zeneszerzője voltam – Nino Rota-portré

2017. február 10. · írta

„A Cinecittà előtt észrevettem egy vicces kis embert aki a rossz helyen várakozott a villamosra. Szétszórtan hederített az egészre. Olyan érzésem volt hogy… vele kell várnom… biztos voltam benne, hogy a villamos megáll a szokásos helyén és futnunk kéne utána, és egyaránt biztos voltam benne, hogy megáll ott is, ahol mi várakoztunk… A legnagyobb meglepetésemre a villamos pont előttünk állt meg.” Federico Fellini így emlékezett első, még véletlen találkozására Nino Rotával. Az idén 105 éve született zeneszerző leginkább Fellini zeneszerzőjeként ismert, de hozzá kötődik A keresztapa legendás – és meglepő botrányt kavaró – zenéje is.

// tanulmány  // film és zene, filmtörténet

Fikción innen és túl – Diegetikus és nondiegetikus zene az európai filmekben

2017. január 5. · írta

A hangosfilm eljövetele, és ezzel a szinkronhang megjelenése egy meghatározó küszöb a koherens, teljesebb fiktív világ, azaz a diegézis megjelenítéséhez1. A hang által a cselekményvilág számos eleméhez másképp férünk hozzá. A hang módosíthatja a vizuális események jelentését, irányíthatja a néző figyelmét, így meghatározó a jelentősége abban, miként interpretáljuk a képi információkat. Az akusztikus információk – beleértve a zenét is – tehát nem csupán teljessé teszik a diegetikus világot és benépesítik a filmek fiktív terét, de befolyásolják azt is, hogyan értelmezzük a diegézis egyes elemeit, hogyan kapcsoljuk össze a történet részeit.

// tanulmány  // zene

A magyar film erdélyi dívája – Bara Margit pályaképe

2016. december 22. · írta

A magyar nyelvű sajtóorgánumok szinte mindenütt címoldalon közölték a meglepő hírt, hogy 2016. október 25-én elhunyt Bara Margit. A hír valóban megdöbbenést keltett, hiszen a színésznő már évtizedek óta megszűnt létezni a magyar közvélemény számára. Mondhatni, magunkban már eltemettük. A múltidéző bulvárműsorok persze néha még elővették, dicsérték korabeli szépségét és tehetségét, felidézték főbb szerepeit, pályáját úgy emlegették, mint a korai kádárizmus egyedi karriertörténetét, hogy aztán botrányos bukásán csámcsogva sajnálkozzanak.

// tanulmány  // portré, magyar