/ /

Tévéfilm cikkek

Nagy Viktor Oszkár: Hivatal

2015. március 24. · írta

Nagy Viktor Oszkár korábbi filmes életművétől sem volt idegen a bevándorlás témája, ám idei alkotása, a televíziós sugárzásra szánt Hivatal több szempontból is más, mint eddigi munkái (Két világ közt, Felsőbb parancs). Legújabb filmje egy – a dokumentumfilmes látásmódot továbbra is érvényesítő – játékfilm, mely úgy sem veszíti el emberséges hangvételét, hogy a Bevándorlási Hivatal ügyfélszolgálatának szemszögéből mutatja be a történetet.

// kritika  // magyar, tévé

Szász Attila: A berni követ

2014. március 6. · írta

Újabb magyar thriller, mely a történelmi félmúltból meríti témáját, felismerve, hogy a koromsötét 50-es évek kitűnő terepe a fegyelmezett műfaji kísérletezésnek. Bergendy Péter kellemes darabja, A vizsga új ösvényt tört a magyar bűnügyi film kopár rengetegében, most pedig itt a televíziós testvérprodukció, mely magabiztosan tapossa tovább ugyanezt az ösvényt.

// kritika  // magyar, thriller

Chris Marker-portré 2.

2011. augusztus 1. · írta

Chris Marker fotográfus, esszéista munkássága az emlékezések és az asszociációk narratívája köré szerveződött. Filmjeiben, akárcsak utazásaiban is a határmezsgyén mozgott: a szélsőségek és a világban rejlő kapcsolatok érdekelték. Számára a film maga volt a politika. A ’68-as események után azonban már nem volt politika és nem volt film sem.

// tanulmány  // portré

A 41. Filmszemle televíziós filmjeiről

2010. február 12. · írta

A Filmszemlék programjaiban egyre karakánabban követeli helyét a tévéfilm műneme. Míg 15 évvel ezelőtt kényszerűségből és pénzhiány miatt forgatott videóra a szakma, addig ma már – gondolhatnánk – csak a képernyőre szánt alkotások szekciója ez. Pedig a helyzet az, hogy a profi rendezők valódi munkái és a meg nem értett „amatőrművészek” performance-ai ugyanazzal a cégérrel próbálják eladni magukat.

// beszámoló  // tévé, magyar