/ /

Tiff2014 cikkek

Felkerestük a felújítás alatt álló kolozsvári RADEF-raktárt

2014. november 18. · írta

Az egykori Országos Filmterjesztői Vállalat (RADEF) kolozsvári filmraktárának megmentésére szükséges pénzösszeg összegyűlt, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál által kezdeményezett kampány már hónapokkal ezelőtt lezajlott. Mi történt azóta a helyszínen? Mire számíthatunk a jövőben, ami a filmraktárt illeti? Roxana Tarkóval, a projekt koordinátorával meglátogattuk azt az erdélyi filmes központot, amely 10 évvel ezelőtt még filmtekercsek ezreinek adott otthont. 

// beszámoló  // forgalmazás

II. TIFFszereda, 2014. július 2–6., Csíkszereda

2014. július 8. · írta

A kézdivásárhelyi „bemelegítő” vetítések után, ismét otthont adott a kolozsvári anyafesztivál fiatal gyermekének Csíkszereda. A vetítések mellett kiállításokkal, koncerttel, közönségtalálkozóval gazdagították a programot, a tavalyihoz képest a jegyárak is megduplázódtak. Bár szombaton az Ezer Székely Leány Napjától nyüzsgött Csíkszereda és környéke, a második alkalommal megrendezett TIFFszereda öt napon át uralta a várost.

// beszámoló  // fesztivál

David Wnendt: Feuchtgebiete / Készen állsz Helenre?

2014. június 13. · írta

Undor, vágy, kitörő nevetés, meghatottság, viszolygás, rajongás, hányinger, elérzékenyülés, együttérzés – ahogy telnek a film percei, úgy színesedik az elemi reakciók skálája. Amin osztoznak: minden fordulattal, jelenettel valami erőteljes érzés árad szét benned. A végére pedig, mint mikor egy feszülő-fájó hólyagot felvágsz és kiürítesz, egyszerre nyugodtnak és üresnek érzed magad. Már nem táncol rajtad senki.

// kritika  // filmdráma

Felix Herngren: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

2014. június 11. · írta

Ha egy regényről úgy hírlik, hogy megjelenésekor az év legviccesebb olvasmánya volt, mintegy harminc nyelvre lefordították és hatalmas siker amerre jár, azt mindenáron be kell szerezzük. Nekihasalunk hát, kuncogunk fölötte, nagyokat csettintünk, vég nélkül élvezzük a szókimondó és repetitív prózában lefektetett, apránként dagadó cselekményt, a fergetegesen megrajzolt karikatúrákat, a huszadik század nagy eseményeinél statisztáló főhős abszurd kalandjait, mígnem híre jön, hogy elkészült filmen és vetítik a városban. Epekedve váltunk rá jegyet, két órával később viszont csalódottan távozunk.

// kritika  // vígjáték

Beszélgetés Vlad Petrivel, a Bukarest, hol vagy? (București, unde ești?) rendezőjével

2014. június 7. · írta

Rotterdamban a kelet-európai újdonságokat vadászva leltem rá egy fiatal román filmes energikus dokumentumfilmjére, a Bukarest, hol vagy?-ra. Tökéletesen illett az európai állapotokat tükröző filmek válogatásába és meglepett azzal, hogy milyen kitartóan követte 2012-ben a Traian Băsescu elnök leváltását követelő tüntetéseket. Nem rejtegette a kameráját vagy a személyét. Már korábban eljutottak hozzám a Youtube-ra feltöltött videói, de nem számítottam arra, hogy ezekből pár hónapon belül egészestés film lesz. Még kevésbé számítottam arra, hogy a világpremierrel Hollandiában dobbant majd egy személyes hangvételű, tüntetőket felvonultató dokumentumfilm. Vlad Petri nyílt tekintetű és gyakran visszakérdez, jó vele beszélgetni. A film romániai premierjét a 13. TIFF-en ünnepelte.

// interjú  // román, dokumentumfilm

Tore tánca / Tore tanzt; Still Life; The Midnight After; Magic Men

2014. június 6. · írták: , , ,

Utolsó „ezt láttuk"-összeállításunkban egy temetkezéssel foglalkozó kishivatalnokról, egy Jézus-bolond szektáról, valamint két bűvészről lesz szó, s az obligát elborult kínai film is itt van. A TIFF-tudósítás azért nem áll meg, továbbra is ide kell kattingatni reggelente!

// kritika  // fesztivál

Peter Webber-mesterkurzus a TIFF-en

2014. június 6. · írta

Peter Webber filmrendező volt a Transilvania Talent Lab mesterkurzusának előadója június 5-én a Napoca (Jókai) utca 15 manzárdrészén. A kétórás előadása egyszerre volt anekdotázás a rendező hollywoodi filmiparban eltöltött éveinek élményeiből és tapasztalataiból, de a számtalan értékes tanáccsal is elláta a közönség soraiban helyet foglaló, rendezői babérokra aspiráló fiatalokat.

// beszámoló  // fesztivál, mesterkurzus