A digitális videótömörítéstől a feketepiaci DVD-kig A digitális videótömörítéstől a feketepiaci DVD-kig

Kis DVD-történet

A digitális videótömörítéstől a feketepiaci DVD-kig

Amióta a nyolcvanas évek elején megjelent a CD, és elterjedtek a CD-lejátszók, nagyszerű hangminőséget nyújtva egy vékonyka, időálló lemezen, megjelent az igény a szintén hordozható, jó minőségű videóra is. A VHS kazetták esetlenek, nagyok, ráadásul a szalag nem bírja olyan jól a strapát, mint az optikai lemez, megnyúlik, és kedvenc filmünk élvezhetetlenné válik. A megoldás azonban csak a kilencvenes évek elején kezdett körvonalazódni, amikorra mind a számítógép-processzorok, mind a tárolókapacitás kezdett megnőni, s ugyanúgy a technológiák is fejlődtek, kezdett elterjedni és olcsulni az írható CD, sok fejfájást okozva ezzel a lemezgyárosoknak.

A baj az, hogy a tömörítetlen videóanyag elképesztően sok tárhelyet foglal. Számoljunk utána: egy PAL-rendszerű kép (720 x 576 pixel), ha huszonnégy bites színmélységgel számolunk, több mint egy megabájtot foglal el. Egy másodperchez a szabvány szerint 25 kép kell (NTSC szabványban 29,9), ez percenként egy gigabájtnál is több. Ekkora adatmennyiséget akkor még lehetetlen volt tárolni.

A történet akkor kezdett sűrűsödni, amikor Leonardo Chiariglione 1988 januárjában megalapította az MPEG-et. Az első gyűlésen tizenöt tömörítés-technológiai szakember vett részt. Az MPEG (Moving Picture Coding Experts Group, azaz Mozgóképkódolás-szakemberek Csoportja) azért jött létre, hogy egységes szabványrendszereket dolgozzon ki, amelyek a mozgóképek digitális tömörítését és tárolását szabályoznák.

1992-re megszületett az első MPEG-szabvány, amit még ma is mindenhol használnak, a VCD (Video CD) formátumú CD-k ezen alapulnak. Az MPEG-1-et az alacsony bitrátájú1 tömörítésekre találták ki, körülbelül úgy, hogy egy CD-re (akkor még nem létezett a DVD) elfogadható minőségben férjen fel egy film. Ez másodpercenkénti 1,5 megabites rátával 352 x 240 pixelt2 jelent (egy mai átlagos számítógép-monitor 1024 x 768 pixelt jelenít meg) – elképzelhetjük, hogy alig-alig tartott lépést a VHS minőségével. A szabvány harmadik része3 viszont, ami a hanganyag-tömörítést foglalta össze, hatalmas karriert futott be világszerte, ma is virágkorát éli. MP3-nak hívják, talán nem is kell többet mondanom róla.

1993-ban kezdtek a világ nagy elektronikagyártó cégei összefogni egy „sűrűbb CD” technológiájának a kifejlesztése érdekében. A konzorcium a következő tíz cégből állt: Hitachi, JVC, Matsushita, Mitsubishi, Philips, Pioneer, Sony, Thomson, Time Warner és Toshiba (ennek a szerepét átvette 1997-ben a DVD-fórum4, amely mára már több száz tagból áll). És a formátum, amely ugyanarra a lézeres technológiára alapul, mint a CD, szépen fejlődni kezdett. Közben az MPEG-csoport újból összeült, és kifejlesztette az MPEG-2 szabványt, amit ezúttal – az egyessel ellentétben – a nagyobb hozamú adatfolyamoknak szántak, több tárhely árán magas minőséget hozva létre. Másodpercenkénti 3–10 megabit közötti rátával és igazán nagy felbontással, 720 x 576 képponttal elfogadták a készülő DVD-videó szabványának. A lényeg egyszerű: a lejátszók hardverébe beépítik a dekódoló programocskát, ami a lemezen található információból PAL vagy NTSC szabványú TV-jelet generál.

A megnevezés körül amúgy viták vannak. A fejlesztők egy része a „digital versatile disc”, mások a „digital video disc”-re esküsznek; az érvényben levő megegyezés szerint egyszerűen csak DVD a neve.

Optimista várakozások szerint már 1996 közepére megjelentek volna az első lejátszók. Másolásvédelmi és egyéb politikai okok miatt azonban csak 1996 végére jelentek meg, először – hol máshol? – Japánban. Az Egyesült Államokban az első darabokat 1997-ben adták el, akkor még ezer dollárnál is többért darabját, de a robbanást nem lehetett megállítani: ma már csak az USA-ban hetvenötmillió lakásban van asztali DVD-lejátszó, a DVD-ROM-mal felszerelt számítógépekről nem is beszélve. Európába kissé lassabban hatolt be az újdonság, az egymással teljesen inkompatibilis amerikai NTSC és európai PAL videószabványok miatt, de bepótoltuk a lemaradást. Az eladott asztali DVD-lejátszók száma már 2001-ben lekörözte a videókazetta-lejátszókét.

Az első négy igazi DVD-film 1996. december 20-án jelent meg Japánban, a Warner Brothers jóvoltából (ezek között volt például a Szárnyas fejvadász is). Amerikában csak a következő év márciusában jelentek meg lemezek, kezdetben lassan indult be a gyártás, de napjainkra annyira felgyorsult, hogy csak az Államokban körülbelül harmincezer film közül lehet válogatni (ebbe nem számolták bele a pornót és egyéb kiadványokat).

Ma már több formátumú DVD van. Meg kell különböztetni a tartalom szerinti és a technológia szerinti formátum-megnevezéseket. Tartalom szerint lehet DVD-Video (ezt lejátsszák az asztali lejátszók), DVD-ROM (ezen a CD-ROM-hoz hasonlóan számítógépes adatokat lehet tárolni, szoftvereket, képeketet stb.), DVD-Audio (ez még nem elterjedt, a fejlesztők csak vájt fülű zenegyűjtőknek szánták, 192 kHz/24 bitig terjedő hanganyag található rajta).

A technológiai formátumok is burjánzani kezdtek, ahogy az eredeti gyártók összevesztek, és elkezdtek külön utakat járni. Az írható és újraírható DVD-R és DVD-RW mellé a Philips, Sony, Hewlett-Packard, Dell, Ricoh és a Yamaha kifejlesztették a „pluszos” DVD+R/RW technológiát, de ezek természetesen nem (vagy nem mindig) kompatibilisek egymással. Ezen kívül már vannak kétrétegű DVD-k is, valamint kétfelű DVD-k, amiket meg kell fordítani a film közepén. Egy sima DVD-re jelenleg 4,7 gigabájtnyi információ fér fel, ami egy jó minőségű MPEG-2-es Dolby Surround kódolással több, mint két óra jó minőségű filmet jelent, vagy pedig hat CD-ROM tartalmát.

A tömörítésről, bővebben

Mint már említettem, a tömörítetlen RGB (képpontonként három bájt, azaz huszonnégy bites színmélység) videó kezelhetetlenül sok helyet emésztene fel a merevlemezeken. Éppen ezért – ahogyan a szöveget, hangot és képeket is – a mozgóképet is elkezdték tömöríteni. Az informatikában meg kell különböztetnünk a veszteségmentes és a veszteséges tömörítéseket. Veszteségmentes tömörítést alkalmaznak szövegek, szoftverek összepréseléséhez, mert ugyanarra lesz szükségünk kicsomagolás után, mint amit becsomagoltunk. Ezek a zip, rar, arj és társaik technológiák. A szakértők viszont rájöttek, hogy az emberi szem és fül fejletlensége miatt el is lehet lopni egy csomó mindent a zenéből és képekből – és mi, buták ugyanazt látjuk/halljuk. Így született meg például a jpg képtömörítési formátum. És való igaz: ha egy hatalmas kék ég alatt áll egy tehén, minek mentsem merevlemezre mindazt a sok kék eget? Elég, hogyha felbontom kisebb-nagyobb kockákra a képet, és hozzávetőleges színeket rendelek hozzájuk, a gyanútlan szemlélőnek úgyis mindegy.

Az MPEG-formátumok, amiket a mozgóképkódolásnál alkalmaznak, szintén veszteséges tömörítések. Néhány igen egyszerű képleten alapulnak. A hangból kivágják a felesleges frekvenciákat, az egyes frémeket a jpg-hez hasonlóan szintén nagyobb kockákra bontják fel, hozzávetőlegesen színezve, ezzel mind tárhelyet spórolva. Azonkívül, ha egy képen nagy piros háttér előtt beszél valaki, akinek csak a szája mozog, minek mentsem el a piros vásznat és az illető zakóját másodpercenként huszonötször, amikor megtehetem azt is, hogy „szólok” a gépnek: oda, ahol most piros vászon van, ne tegyen semmit, mert az úgysem változik? És ha például az ilyen statikus jeleneteknél csak a beszélő száját mentjük el, jelentős mennyiségű tárhelyet tudunk megspórolni.

Ilyen és ehhez hasonló technikákon alapulnak a MPEG-standardok, így működik a DVD. Ezek a technológiák azonban a hiánygazdasággal küszködő, örökös átmenetben lévő kelet-európai országokban még mindig a felső tízezer kiváltságai, a számítógép viszont egyre több otthonban van jelen – és ezeket a gépeket a lehető legtöbb dologra, filmnézésre is akarjuk használni.

Több tényező is sürgette tehát a mindig mindenhol jelenlévő hackereket/crackereket, hogy feltörjék ezeket a híresen másolásvédett lemezeket. Először is a lejátszók a mai napig is elég drágák, főleg kelet-európai tájainkon. Másodsorban az eredeti műsoros lemezek ára horribilis még mindig például egy romániai átlagfizetéshez képest – de Nyugaton sem szeretnek túl sokat költeni olyasmire, amit olcsón is megszerezhetnek. Elég fontos motiváció volt az MPEG-4-es szabvány megjelenése, amely – noha nem fogadták el hardverbe való beépítésre5 – hamar elterjedt, kitűnő minőségű tömörítést biztosítva – főleg egy nagyon népszerű módosítása révén: DivX-nek hívják, és virágkorát éli Kelet-Európában. Egy DivX formátumú másfél órás mozi, ha ügyesen van kódolva, megközelíti a DVD minőségét képben (hangban nem), és elfér egy darab írható CD-n. Ha még hozzátesszük azt, hogy az írható DVD-knél nagyságrendekkel olcsóbb áraiknak köszönhetően az írható CD-k, illetve a CD-író egységek most élik legbujább burjánzásukat, megérthetjük, miért is olyan népszerűek nálunk a CD-n található DivX-kódolású filmek már egy pár éve. Ráadásul a DivX-codec6 teljesen szoftveralapú és ingyenes, nem kell hozzá méregdrága capture- vagy videokártya, authoring-szoftver, amely kódolja és dekódolja az információt.

Hogyan készítsünk DivX-et?

Az audió CD és az írható CD hibáiból tanulva a nagy forgalmazók eleinte vonakodtak egyáltalán megjelentetni filmjeiket DVD-n. De miután beadták a derekukat, és megjelent a világhódító formátum, azután is folyamatosan fejlesztették másolásvédelmi technológiáikat, állandó rettegésben az örökös hacker/cracker-bandáktól és a feketepiactól. Többféle védelmi szabvány is napvilágot látott, a Macrovosiontól a régiókódokon keresztül a HDCP-ig. A legnépszerűbb ezek közül azonban a CSS, azaz a Content Scrambling System. Ez egy 409 darabból álló kulcsrendszerből választ ki egyet, amivel átkódolja a DVD-t, hogy azt ne lehessen közvetlenül a merevlemezre másolni. Ultratitkos a receptje a mai napig is, de egy tizenhat éves norvég diák, Jon Johansen 1999 októberében elkezdett terjeszteni az interneten egy DeCSS nevű programocskát, amitől a CSS-sel kódolt DVD-k védtelenné váltak. Addig is voltak módszerek a filmek merevlemezre másolására, de azok nehézkesek és bizonytalanok voltak. A DeCSS-t azóta beültették mindenféle szoftverbe – így kezdte világhódító útját a DVD-rippelés.

Íme, hogyan lehet néhány egyszerű lépésből egy CD-s filmet készíteni a kikölcsönzött DVD-ről.

  1. Lemásoljuk a film nyersanyagát a merevlemezre DeCSS vagy DeCSS-en alapuló szoftver segítségével. Ehhez való szoftver például a DVD Decrypter.7 Ha a lemez nincs bekódolva másolásvédelemmel, egyszerű copy-val. Ezek egy gigabájtos fájlok, vob (Video OBject) kiterjesztéssel. Ezek a hatalmas fájlok sok mindent tartalmaznak: MPEG-2-es videókat, AC-3-as (Dolby Digital) soundtrackeket, menüket, feliratokat, promóciós anyagot stb. Ezekből mi csak a filmet, a filmhez tartozó hangot (sok mai DVD-n több hangsáv található, az eredeti mellett az adott ország nyelvén is), s esetleg a feliratokat akarjuk. Ezt megfelelő programmal (például vStrip vagy VOBRator) kiválogatjuk, készítünk egy új vob fájlt.
  2. Az új videóobjektumból kiszedjük a hangot.9 Ez ac3 formátumban van, ami az esetek túlnyomó többségében 5.1-es Dolby Surround hangot jelent (hat hangszórós Home Theater System-en érvényesül: beszéd a középső hangszóróban, zajok és zene a surround szerint a négy másikból). Ezt BeSweet vagy HeadAC3he programok segítségével mp3 formátumúvá konvertáljuk, ami körülbelül egytizedét fogja jelenteni a végső produktumnak.
  3. A videót a VirtualDub vagy a Gordian Knot segítségével avi formátumba mentjük. Az avi egy anyaformátum, aminek lényege, hogy akármilyen kódolású videót és hangot egymásba sző, s azt akárhol lejátszhatjuk, ha megvan a megfelelő dekódoló. Az MPEG-4-es szabványon alapuló DivX egy ilyen kódoló, jelenleg az 5.1-es verziójánál tart,10 de többféle változata is van, például az ingyenes XviD. Nagyon fontos beállítani a bitrátát, azazhogy a kódoló mennyi adatot szánjon egy másodperc kódolására. Ha ez a szám kicsi (másodpercenkénti 800 kilobitnél is kevesebb), a filmünk elég csapnivaló minőségű lesz. Ha viszont nagy, jobb minőségű is lehet, de nem biztos, hogy felfér egy 700 megabájtos CD-re. Ezért például DivX Bitrate Calculatorralx kiszámolhatjuk, hogy mekkora bitrátát állítsunk be, hogy a film éppen megtöltse a CD-t, ezáltal „kihozva a maximumot”. Ezzel a lépéssel telik el a legtöbb idő, itt van a legtöbb hibalehetőségünk, az emberek nagy része itt szokott elakadni.
  4. A kész filmet és mp3 formátumú hangot multiplexelni kell, azaz egymásba kell szőni, hogy a lejátszó szoftver folyamatosan tudja olvasni. Ezt megtehetjük a VirtualDubbal vagy az AviMux nevű kis szoftverrel.
  5. Ha a DVD tartalmaz feliratot anyanyelvünkön, azt is kivakarhatjuk belőle a SubRippel vagy a VobSubbal. Ezek a szkennerhez mellékelt szövegfelismerőkhöz hasonlítanak, ugyanis a feliratok nem szövegként, hanem átlátszó hátterű videóanyagként vannak tárolva a DVD-n.

Ezeket a „segédprogramokat” általában mind letölthetjük a doom9.org-ról, ahol találunk még angol nyelvű segédanyagokat és egyéb nyalánkságokat is. Természetesen van egyszerűbb módja is a DVD-rippelésnek. A DivX nemrég bocsátotta közre a Dr. DivX nevű fizetős11 programot, ami néhány sokkal egyszerűbb lépésben átkonvertálja DVD-nket DivX-ben kódolt videófájllá. Vagy ott van a Super DVD Ripper és hasonló, ötletdús nevekkel rendelkező társai. Ezeknek a hátránya viszont, hogy nem mindig tudunk beleszólni abba, hogy mit is csináljon a szoftver, néhány alapbeállításon kívül semmit sem ismernek – és van, akinek ez nem felel meg. Nem is beszélve arról, hogy egyes DVD-ket, a többféle kameraszög és többféle hangsáv miatt nem is tudnak kezelni. Másik hátrány az, hogy amikor négy óra kódolás után kilencven százalék körül lefagy a program, és nem hajlandó többet kommunikálni, nem is lehet pontosan tudni, mi volt a baj. Ezért érdemes inkább több időt eltölteni a konvertálással, és a folyamatot teljes egészében átlátni – optimalizálni is csak így lehet a kész, egy vagy két CD-s terméket, ami még mindig nagyságrendekkel olcsóbb, mint megvásárolni a DVD-ket.

A médiakonszernek viszont, noha újabb és újabb módszereket találnak ki a másolásvédelemre is, nem állnak le, fejlődnek, az MPEG is már a hetedik szabványjavaslatnál tart. Sajnos úgy néz ki, hogy a jövőben ezen a téren is a Microsoftnak lesz döntő szava, akinek WMV (Windows Media Video) szabványát félő, hogy elfogadják az új generációs DVD-khez. Aztán hírek keringenek az új, 30 gigabájtos lemezekről. Nem is beszélve a kínaiakról, akik egy titkos receptű EVD-vel12 rukkoltak elő nemrég...


Érdemes ellátogatni:

1 Bitrate: az információmennyiség, amit egy másodpercnyi anyag tárolására szánnak. Minél nagyobb, annál jobb minőségű a videó/audió.

2 Pixel: képpont.

3 Összesen négy része van.

4 Lásd www.dvdforum.org.

5 Néhány kivételtől eltekintve.

6 Codec = coder-decoder, kódoló-dekódoló.

7 Lásd www.dvddecrypter.com.

8 Például a BeSweet szoftver segítségével.

9 Van belőle ingyenes és fizetős verzió is, de a fizetőshöz is lehet semmi perc alatt feltörést találni.

10 Lásd dvdrip.da.ru.

11 Nincs szoftver, amit ne lehetne feltörni…

12 Enhanced Versatile Disc.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat