/ /

Törökök cikkek

A szovjet levelezőpajtás, Népművelő a felvevőgéppel, Allah minden napján szaladnak a lovak, A Nyolcak nyomában, Last Call – Dresden Dolls

2012. február 9. · írták: , ,

Jó nevű rendezők változó színvonalú munkái,félig-meddig ismeretlenek sikeres próbálkozásai, hosszú éveken keresztül forgatott filmek vagy televíziós szösszenetek, ismeretterjesztő vagy dokumentarista stílus, kellemes meglepetések vagy „kiszámítható” színvonal – talán így foglalhatnánk össze vázlatpontokba szedve az idei Szemle dokumentumfilmjeit. A témájuk, munkamódszerük vagy stílusuk miatt legérdekesebbek közül szemelgettük. Gondolatainkban végig ott bujkált a mi lett volna ha? kérdés: mi lett volna, ha az idei szemle versenyfesztiválként működött volna, mely filmek szerezhették volna meg a díjakat?

// kritika  // dokumentumfilm, magyar, fesztivál

Fatih Akin-portré 2.

2010. május 28. · írta

A Fallal szemben című filmjével Akin szűkebbre állította fókuszát, közvetlenebbül ábrázolta saját tapasztalatait; a kettős identitást, „némettörökségét” vagy „töröknémetségét”. A „Szerelem, Halál és Ördög” címszavakkal jelzett témái keverednek nagyjátékfilmjeiben, hogy végül trilógiát alkothassanak, miközben kisjáték- és dokumentumfilmek továbbra is színesítik pályáját.

// tanulmány  // portré

Fatih Akin-portré I.

2010. május 27. · írta

„A semmiből jött, 20–21 évesen. 1993 végén jártunk. A helyesírása mindent alulmúlt, de teljesen mindegy volt. Volt valami szokatlan kisugárzása és hajlíthatatlan akaratereje a fiúnak.”1 Így jellemezte Ralph Schwingel producer a Rövid és fájdalommentes forgatókönyvével felbukkanó, ma már népszerű német filmrendezőnek számító Fatih Akint, akinek Soul Kitchen című új filmjével nyitja kapuit az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) Kolozsváron.

// tanulmány  // portré

Fatih Akin: Gegen die Wand / Fallal szemben

2005. május 15. · írta

Fatih Akin Fallal szemben című filmje olyan intenzív érzelmi telítettségű, ami általában az előadóművészetek sajátja. A tekintetünk úgy feszül a vászonra, mint egy virtuális színpadra. A rendező azonban érzékeny eleganciával fogalmaz, a film folyékonyabb, elegánsabb médiumát helyezi a néző és a történések közé, így fikcionálva a nagyon élesen exponált történetet, melyet színpadon vagy egy performansz keretében már nehéz lenne végignézni. Gondoljunk csak a vértócsa szélén fekvő borotvapengére az öngyilkossági kísérlet után. A két szereplő szenvedéstörténetét a rendező filmes költészete járja át és írja bele a vászonba, olyan kifinomult érzékenységgel, hogy magával ragad egy történet, ami a történet szintjén inkább elidegenítene.

// kritika  // európai