Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

Cikkek // Történelmi film

Vörös hálószobatitkok - Andres Veiel: Wer wenn nicht wir / Vörös Hadsereg Frakció

· írta

Uli Edel néhány évvel ezelőtt ügyes történelmi panorámát kerekített a német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) történetéből, A Baader-Meinhof csoport azonban inkább akciófilm volt, mint klasszikus drámai elemekkel felépített mozidarab. A témában jártas Anderas Veiel azonban mélyen beleásva magát a korszakba, bekukkantott a terrorszervezet pár tagjának hálószobatitkai közé is.

// kritika  // történelmi film

Argentína érzelmes történelme - Luis Puenzo: La historia oficial / A hivatalos változat

· írta

Óriási hangszórók és kék-fehér zászlók alatt felsorakozott diákok és tanárok éneklik Argentína szabadságot dicsőítő nemzeti himnuszát. Egyesek több, mások kevesebb lelkesedéssel és hangerővel kapcsolódnak a kórusba. Alicia, a történelemtanárnő büszkén kihúzza magát és meggyőződéssel ejti ki a szavakat. Még nem tudja, hogy később már inkább csak megtört hittel védi majd hazája történelmének hivatalos változatát.

// kritika  // filmdráma, történelmi film

A Hollywood–Szibéria útvonal - Peter Weir: The Way Back / A visszaút

· írta

Peter Weir hét év után tért vissza az amerikai filmgyártás fősodrába – stílusosan egy visszatérésről szóló filmmel. A visszaút – amely az idei TIFF egyik legjobban várt „szupernóvája” volt – azon filmek közé tartozik, amelyek nem filmnyelvi kifejezőeszközeik innovatív használatával írnak filmtörténelmet, hanem témaválasztásuk bátorságával és jelentőségével.

// kritika  // háborús, történelmi film

A zseni árnyéka - Safy Nebou: L'autre Dumas / Dumas

· írta

A Dumas fogadtatása érdekes kérdést vet fel: nevesül, hogy milyen előélete van annak a filmnek, amely az ünnepek sültpulyka-szagú délutánjainak kihagyhatatlan kellékeként a tévéképernyők műsorán találja meg és teljesíti be küldetését – akár hosszú évtizedeken keresztül?

// kritika  // történelmi film

Nosztalgiába fojtva - Giuseppe Tornatore: Baarìa

· írta

Közel három órás játékidő, napsütötte dél-olasz városka és egy fél évszázadot átölelő édes-bús anekdotafüzér… Látszólag minden adott egy szívmelengető Tornatore-mozihoz, a várt hatás azonban ezúttal elmarad. Az olasz mester ugyanis láthatóan megfeledkezett a következetes cselekménybonyolítás szabályairól a nagy nosztalgiázás közepette.

// kritika  // történelmi film

A nemzet igazi születése - Wesley Ruggles: Cimarron, 1931

· írta

A Cimarron volt az első film, amely begyűjtötte mind a „nagy öt” nevezést (legjobb film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyv), kettőt szoborra is váltva – mindezt az 1931 végén tartott Oscar-ceremónián. Számunka viszont már talán nem is annyira film-, hanem simán történelmi szempontokból maradt érdekes.

// kritika  // oscar-maraton, történelmi film

Egy felületes kaland - Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

· írta

[KONTRA] Utólag visszagondolva, bevallom, egy egészen gonosz (akár sértő) kérdés fogalmazódik meg bennem: kinek volt az az igen eredeti ötlete, hogy egy keresztény hadjáratot meditációs és teátrális filmapparátussal megmozgatva egy természetbúvár dokfilmmel ütköztessen? Mert amennyire összetettnek hat ez a kérdés, annyira széteső maga a produkció.

// kritika  // történelmi film, kalandfilm

A skandináv Passió - Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

· írta

[PRO] A dán Nicolas Winding Refn nem kritizálja túl a kereszténységet a Valhalla Rising-gal, de remek antitézisét adja A passiónak: ez a talányos, rémálomszerű drog-túrává varázsolt történelmi fantasy-saga az érem másik oldalát mutatja be, és – habár Mel Gibson Jézus-filmjét nem nehéz felülmúlni – egyúttal a vikingfilmek trónját is elfoglalja.

// kritika  // történelmi film, kalandfilm

Még kér a nép! - Mel Gibson: Braveheart / A rettenthetetlen, 1995

· írta

Vannak olyan filmek, amelyeket az ember még akkor is képes újra és újra megnézni, ha éppen ki nem állhatja. Az ilyen művek egész egyszerűen túl nagyok ahhoz, hogy ne vegyünk róluk tudomást. 15 év távlatából kijelenthetjük, hogy Mel Gibson második rendezése is ezen alkotások között landolt, és sikerei nagyban befolyásolták a műfaj későbbi produkcióit.

// kritika  // oscar-maraton, történelmi film

Colosseumi tiszteletjegy - Ridley Scott: Gladiátor, 2000

· írta

A Ben-Hur (1959) Oscar-esője és a Spartacus (1960) sikere után az amerikai szandálfilm műfajának sorsa megpecsételődött, a hatvanas években már fogyaszthatatlanul dagályosnak tűntek ezek a giccses eposzok. A Kleopátra (1963) szerény bevétele után az 1965-ös A Római Birodalom bukása (Anthony Mann utolsó filmje) sikertelensége hosszú évtizedekig szakadékba lökte a zsánert. Különös fricskája a filmtörténetnek, hogy a Gladiátor épp ez utóbbi alapján teremtett új reneszánszot az antik-moziknak.

// kritika  // oscar-maraton, történelmi film

123 ... 7 Következő

Hirdetés Hirdetés Hirdetés Hirdetés

Toplista

Emlékezetes napszemüvegek

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999) Ha napszemüveg, akkor Mátrix! Ha az egy filmre jutó...

Majdnem mindenki (The Matrix / Mátrix, r. Andy Wachowski, Lana Wachowski, 1999)

Ha napszemüveg, akkor Mátrix!...  

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962) Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok miatt emlékezetes, a szív alakú...

Lolita (Lolita, r. Stanley Kubrick, 1962)

Kubrick Lolitája nem a divatházak logóival ellátott gardróbok ...  

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961) Audrey Hepburn határtalan eleganciáját senkinek nem...

Holly Golightly (Breakfast at Tiffany's / Álom luxuskivitelben, r. Blake Edwards, 1961)

Audrey Hepburn határtalan...  

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984) Arnold Schwarzenegger lehetett az első Gargoyle-ikon...

A terminátor (The Terminator / Terminátor – A halálosztó, r. James Cameron, 1984)

Arnold Schwarzenegger...  

Guido Anselmi (8½ / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963) Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik legnagyobb divatikonja, hiszen az...

Guido Anselmi ( / Nyolc és fél, r. Federico Fellini, 1963)

Marcello Mastroianni mai napig az olaszok egyik...  

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986) A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester Stallone egy, manapság is nagyon...

Marion 'Cobra' Cobretti (Cobra / Kobra, r. George P. Cosmatos, 1986)

A 80-as évek kultuszfilmjében Sylvester...  

Raoul Duke (Fear and Loathing in Las Vegas / Félelem és reszketés Las Vegasban, r. Terry Gilliam, 1998) Több kollegájához hasonlóan Johnny...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000) A Ray-Ban „vándorszemüvege' (Wayfarer) évtizedeken keresztül...

Patrick Bateman (American Psycho / Amerikai pszichó, r. Mary Harron, 2000)

A Ray-Ban „vándorszemüvege" (Wayfarer)...  

Dr. Strangelove (Dr. Strangelove or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb / Dr. Strangelove, avagy hogyan szoktam le az aggódásról...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933) A H.G. Wells regénye alapján készült klasszikus horror...

A láthatatlan ember (The Invisible Man / A láthatatlan ember, r. James Whale, 1933)

A H.G. Wells regénye alapján...  

Hozzászólok

Összes toplista

Nyomtatott Filmtett-lapszámok

Filmtett 51.

Filmtett 51.

VI. évfolyam, 3. szám, 2005. április

Abbas Kiarostami és Ken Loach a világra való odafigyelés csodájáról. Bevezetés a webanimáció technikáiba. Film és divat: metaforák, jelmezek, távol-keleti filmek divatja Európában. Keleti Márton-portré. Multiplex narratíva az amerikai filmekben. Hannibál Lektor és a Metafizikai Narancs. Csodálatos Júlia, Sorstalanság, Closer.

Megnézem

Összes lapszám

Hírek

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Cannes: Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében

Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli amerikai erotikus krimi, a The Paperboy főszereplőjeként...  

12 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea