/ /

Utolsó film cikkek

Huszárik Zoltán: Csontváry, 1980

2017. július 1. · írta

Huszárik Zoltán második és egyben utolsó nagyjátékfilmje az elátkozott filmtervek közé tartozott, de a sok csapás ellenére is elkészült a rendező halála előtt. A Csontváry persze korántsem életrajzi film, inkább egy monumentális, ám kissé széteső mozgóképes ars poetica, amelybe Huszárik minden vívódását igyekezett belesűríteni a nagy művész és a társadalom ellentmondásos kapcsolatáról. A lesújtó kritika végül visszaigazolta félelmeit a kortársak kíméletlen ítéletével kapcsolatban. 

// kritika  // magyar 120-ak, életrajzi

Ingmar Bergman: Fanny és Alexander, 1982

2017. június 17. · írta

Ingmar Bergmanra igazán nem lehet azt mondani, hogy nem volt elkényeztetve Oscar-szobrokkal. Háromszor hozta el Svédországnak az akadémiai díjat, először a Szűzforrásért (Jungfrukällan, 1960), másodszor a Tükör által homályosanért (Såsom i en spegel, 1961), harmadszor pedig a Fanny és Alexanderért. Emellett kilenc jelölést is begyűjtött és bár utolsónak kikiáltott mozifilmjéért a legjobb rendezői díjra is nominálták, „csak” a szokásos idegennyelvű honort zsebelhette be.

// kritika  // oscar-maraton, filmdráma, film és színház