/ /

Valhalla rising cikkek

„Lars von Trier csak egy parasztfiú, aki belecsöppent a dolgok közepébe” – Nicolas Winding Refn-portré 2.

2012. december 7. · írta

A sötét időszak letörte a fiatal tehetség szárnyait, bár annak ellenére, hogy produkciós cége, a Jang Go Star teljesen csődbe ment, ő mégis elégedett volt a szakmai eredménnyel, ambíciója pedig nőttön-nőtt. Ahogy karriere kezdetén szerencséje volt, úgy most is került egy kitűnő ajánlat, melyet lehetetlen volt visszautasítani. A Nordisk Filmnél dolgozó Kenneth Plummer felajánlotta, hogy készítsen folytatást a Pusherhez, és ha az sikeres lesz, akkor egyből készíthet neki egy harmadik részt is. Ez ám a nagylelkűség! Amint azt már a portré első részéből megtudhattuk, a Pusher-trilógia több mint sikeres lett, ezáltal pedig szülőatyja karrierjét is megmentette.

// tanulmány  // portré

Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

2010. augusztus 16. · írta

[KONTRA] Utólag visszagondolva, bevallom, egy egészen gonosz (akár sértő) kérdés fogalmazódik meg bennem: kinek volt az az igen eredeti ötlete, hogy egy keresztény hadjáratot meditációs és teátrális filmapparátussal megmozgatva egy természetbúvár dokfilmmel ütköztessen? Mert amennyire összetettnek hat ez a kérdés, annyira széteső maga a produkció.

// kritika  // történelmi film, kalandfilm

Nicolas Winding Refn: Valhalla Rising

2010. augusztus 16. · írta

[PRO] A dán Nicolas Winding Refn nem kritizálja túl a kereszténységet a Valhalla Rising-gal, de remek antitézisét adja A passiónak: ez a talányos, rémálomszerű drog-túrává varázsolt történelmi fantasy-saga az érem másik oldalát mutatja be, és – habár Mel Gibson Jézus-filmjét nem nehéz felülmúlni – egyúttal a vikingfilmek trónját is elfoglalja.

// kritika  // történelmi film, kalandfilm