/ /

Veszekedés cikkek

Damián Szifrón: Relatos salvajes / Wild Tales / Eszeveszett mesék

2015. január 7. · írta

Kiskorom óta szeretem a békességet, sőt, sokak szerint konfliktuskerülő típus vagyok. Mégsem tudok szórakoztatóbb dolgot elképzelni, mint amikor Tom egy baltával üldözi azt a genyó kis Jerryt, aki persze végül úgyis mindig elgáncsolja a túlbuzgó macsekot. Nyilván ezért szerettem bele első látásra az Eszeveszett mesékbe is. Damián Szifrón szkeccsfilmje ugyanis nem más, mint Tom és Jerry felnőtteknek – veszettül szórakoztató és tempósan előadott történetfüzér a pillanatok alatt elszabaduló konfliktusokról. Nem éri meg kihagyni.

// kritika  // vígjáték, thriller

Roman Polanski: Carnage / Az öldöklés istene

2012. január 17. · írta

Polanski a mattsötét, önreflexív vonásokkal dúsított, erősen moralizáló Szellemírót követően könnyedebb vizekre evez, s noha az emberi természet örök kérdései körül forgó társadalmi szatírája, Az öldöklés istene nem tükrözi olyan markánsan alkotói kézjegyét, mint korábbi, szintén zárt térre komponált thriller-remekei, a lengyel mester intenzív filmverziót gyúr a patinás színpadi alapanyagból.

// kritika  // vígjáték